 A hős |
Az EU március óta zsarolja Horvátországot kiváló, korábban általa is megbecsült tábornoka miatt, most pedig a Vatikánt támadja a Hágai Törvényszék. Mondván, Róma segít Gotovinának. Szánalmasak a vádak: 150 szerb állítólagos meggyilkolása a felszabadító háború során, szemben Milosevics, Bush, Blair vagy a cionisták százezres nagyságrendű áldozati "mutatójával".A képmutató Brüsszel, amely a török diktatúrával csatlakozási tárgyalásokat kezd, valójában nemzeti vagyona el nem kótyavetyéléséért bünteti civilizált déli szomszédunkat. Horvátország persze nem hagyja magát, és kiderülhet még, uniós csatlakozásának halasztása, netán végleges elmaradása csak jótemény számára.
 A gaznő |
Méltatlankodni azonban nem Del Ponte legújabb huhogása miatt kell elsősorban, hanem azt a rongydarabot ízekre szedni (angol eredetiben itt), amit Gotovina elleni vádiratnak neveznek Hágában. A horvátok óriási többsége így is gondolkodik és beszél, ha méltán népszerű tábornoka szóba kerül, csak a zágrábi kormány szemérmeskedik, igaz, ígéretei ellenére valószínűleg semmit sem tesz vagy mer tenni a háborús hős elfogásáért.
Miért is próbálnak tehát egy emberért, 150 állítólagos háborús áldozatáért (és jószág elhajtásáért, a vádiratban benne van!) spanyolcsizmát húzni egy EU-érett, virágzó európai országra? Egyáltalán, egyenlőségjelet tenni megszállók és megszálltak között? Miközben az ügyben gyakran heveskedő olasz ügyésznő bármikor angol hidegvérrel parolázik amerikai és brit tömeggyilkosokkal. Figyelmébe ajánlanánk esetleg azon izraeli főtiszteket, akiknek katonái több száz arab kisgyereket lőttek agyon, de őket valamiért nem körözteti az elfogulatlan lady. Gotovina katonái hány gyermeket is öltek meg? Ilyen szintű rágalom még az amúgy koncepciós-ízű hágai vádirat összeállítóinak fejében sem fordult meg, csak a hazugságairól hírhedt pesti netlapféle kezdett önfeledt nyáladzásba, szerbirtónak bélyegezve a generálist.
Mindezen aljasság és kettős mérce megértéséhez fel kell idézni a horvát-szerb/jugoszláv háborút és Horvátország elmúlt 14 évét, különös tekintettel hazafias, avagy a magyarországinál mindenképpen önérdekűbb gazdaságpolitikájára.
A horvátok, a jelek szerint nem fizetnek Gotovinával. Szó szerinti és átvitt értelemben sem. Ante Gotovina tábornok vezetékneve ugyanis azt is jelenti: készpénz. Déli szomszédunknál szinte egységes a nemzeti hős támogatottsága. Az országot időnként beborító, Gotovina-párti óriásplakátok egyikén, amelyet a komoly népszerűségvesztést elkönyvelő baloldali zágrábi kormánynak címeztek, a következő szöveg szerepel: "neznanje i nesposobnost neæete plaæati gotovinom" (magyarul kb.: tudatlanságotokat és alkalmatlanságotokat nem fogjátok kiváltani készpénzzel - gotovinával). 555 neves művész, színész, tudós, újságíró és egyéb közéleti szereplő írt alá korábban a 49 éves generális mellett, miután Brüsszel meghozta szégyenletes döntését. E ténytől sem függetlenül mára már csak a horvátok 30-40 százaléka híve az uniós tagságnak. Mert hát mégiscsak abszurd, hogy Románia, ahol mai napig nem ítélték el a marosvásárhelyi pogrom felelőseit, amelynek egetverő közéleti korrupciója uniós dokumentumokban kap figyelmet, amely nem ismeri el kisebbségeit államalkotónak, filmeket cenzúráz, az egyházi és egyéb magyar ingatlanok visszaadását hatályos törvény ellenére szabotálja, zöld jelzést kap, a sokkal fejlettebb és kulturáltabb Horvátország pedig sárgát. Ráadásul az Európától merőben idegen, kurdjait tizedelő Törökország hamarosan megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat!
A Gotovina-párti többség szerint több külföldi titkosszolgálat érdeke hazája uniós integrációjának megtorpedózása, miután a horvátok hajlamosak a "horvátkodásra" és a maximális nemzeti érdekérvényesítésre. Máig blokkolták például a magyarországihoz hasonló totális rablóprivatizációt. Bár a jelenleg regnáló kormány ezen rontott, eladva egyebek közt a horvát állami telefontársaság 52%-át (szemben a korábbi 36%-al) a német DT-nek, mire az egyből árakat emelt, a külföldi monopóliumok, multik, az egész piszkos nemzetközi agymosó gépezet behatolása még mindig nem meghatározó mértékű az országban. Idehaza a horvát külgazdasági függés triplájával is boldogan kiegyeznének sokan. A horvát gazdákat és nemzetet nem teszi tönkre agyontámogatott, silány uniós termékek dömpingje, elképzelhetetlen, hogy egy bolt dán hússal, francia tejjel és hasonló élelmiszerekkel legyen tele.
Zágráb egyebek közt korlátozta a Soros alapítvány tevékenységét, a nemzetellenes, globalista, cionista és hasonszőrű sajtónak tartósan minimális a befolyása, a bolgárgyörgyök, hetihetesek, désijánosok számára valóságos csapás volna horvátországi viszonyok közt vegetálni. Megaztán, Horvátország karakteresen katolikus ország, ahol, óh borzalom a liberósoknak, nem talál termékeny talajra a drogos és buznyakopropaganda. S végül persze, Aczél Endre és horvatofób társai legnagyobb döbbenetére déli szomszédaink nem tisztelték a szülőföldjükre törő szerb csetnikek másságát sem.
Ezek nehezen megbocsátható bűnök egyesek szemében, s noha a majd 10 évig hatalmon lévő, Franjo Tudjman néhai elnök fémjelezte jobboldal 2000-ben elveszítette a választásokat, az azóta regnáló baloldali kormányok sem a Medgyessy-Gyurcsány féle totális önfeladás útját járják.
1991-ben az akkori Jugoszláv Néphadsereg szerb félkatonai osztagokkal közösen lerohanta és kifosztotta a jóformán fegyvertelen Horvátország mintegy harmadát, eközben százezreket elűztek és legalább 20 ezer embert lemészároltak. Arkan és más martalócok ekkor alapozták meg vagyonukat a rablott javak Szerbiába szállításával. A Duna-parti Vukovárt földig rombolták, falvak és templomok százait égették fel, az "áldásból" jutott az Eszék környéki magyar községeknek is. Később Boszniában ugyanők 200 ezer embert pusztítottak el.
Ehhez képest 1995 májusában és augusztusában a semmiből teremtett, és négy év alatt megizmosodott horvát hadsereg a Népszabadság szörnyülködése közepette volt olyan "arcátlan", hogy két villámhadjárat (Bljesak - Villám, Oluja - Vihar) során kiűzte a megszállókat először Nyugat-Szlavóniából, majd Dalmáciából. A Nyugat által hallgatólagosan tudomásul vett felszabadító háború egyébként azért sikerült 30 órásra(Bljesak) illetve 4 naposra (Oluja), mert a civilek terrorizálásához szokott szerbek a horvát katonák közeledésekor fejvesztve megfutottak még bevehetlennek hitt knin-i főhadiszállásukról is. A hadművelet folytatásaként az egyesült horvát-bosnyák hadak néhány héten belül Boszniában is döntő vereséget mértek Karadzsics és Mladics hordáira, s csak az erőviszonyok túlságos megváltozásától meghökkent USA által hirtelen kierőszakolt 1995. novemberi daytoni békeszerződés mentette meg a szerbeket a Belgrád környékére való végleges visszaszorulástól. Kétségtelen, hogy a horvátországi szerbek harmada-negyede, 150-200 ezer ember is elmenekült ekkor (többek közt a délvidéki magyarságot "boldogítani"), és mint minden háborúban, egy-két száz (szerb) civilt is áldozatul esett, akiket jellemzően egyéni bosszú által vezetve öltek meg korábban meggyötört horvát szomszédaik.
Utóbbit, és, nem tréfa, háziállatok elhajtását akarja tehát Gotovinára verni a hágai főügyész, akiről gunyoros rajzfilm és karikatúrák sokasága készült Horvátországban, előbbi megtekinthető az antegotovina.com-on.
De hol van mindez Milosevicsék, Koszovót még nem is számítva negyedmillió áldozatától, a szervezett népirtástól, két ország kirablásától, vagy a Bush és Blair terroristái által megölt százezer irakitól? A horvátországi szerbség nem kis hányada az Oluja kezdetekor Szerbiában itt-ott mai napig pöfögő, rabolt traktorokkal, lopott autókkal, jószággal, horvát tulajdonú elektronikai cikkekkel felszerelkezve vett vándorbotot kezébe. Szervezett kiűzetésről szó sem volt. A horvát hadsereg a megszállók könnyed megfutamítása után valóban abban a helyzetben volt, hogy az előző éveket megbosszulandó, tetszőleges számú szerbet mészároljon le, de nem tette. Inkább örültek, hogy megszabadulnak tőlük, még ha vagyonok eltűnése árán is.
Az elmúlt években pedig Zágráb már állampolgársággal, uniós és ENSZ-segélyekkel, ingatlanokkal, kulturális autonómiával és garantált parlamenti helyekkel várta vissza a menekült szerbeket, de többségüknek nem akaródzik visszatérni. Mert bár a szerbiai életszínvonal töredéke a horvátországinak, a horvátok precíz nyilvántartást vezetnek minden egyes gyilkosságról és ellopott tyúkról. Így a "menekültek" inkább állami segélyekből élősködnek Szabadkán és más délvidéki városokban, dühüket az őshonos magyarokon vezetvén le.
Egy a lényeg, háború és halottak ide vagy oda, ha a horvátság ugyanolyan készségesen árusítaná ki hazáját, mint mondjuk a Gyurcsány-kormány, Gotovinából sohasem kreálnak háborús bűnöst.
 A Szentatyánál |
Molnár B
fotó: antegotovina.com
