A svéd parlamenti pártok megállapodtak, hogy 2030-ig a GDP 2,6 százalékára növelik a svéd védelmi kiadásokat az idei 2 százalékról.
"A romló biztonsági helyzet, valamint Svédország szövetségesi kötelezettségei (a NATO-n belül) megkívánják a katonai védelem terén a fokozott törekvést (a védelem növelésére)" - közölte korábban a kormány.
A skandináv ország a hidegháború után csökkentette katonai kiadásait, de a Krím 2014-es orosz annektálása után változtatott ezen az irányzaton. Svédország, amely március elején csatlakozott a NATO-hoz, jelenleg is nagy összegeket fektet be védelembe, különösen a polgári védelembe.
A 2024-es védelmi költségvetés mintegy 120 milliárd koronára becsülik, az emelés nyomán 2030-ig 200 milliárd korona pluszpénzt fordítanak védelemre.
Az illetékes parlamenti bizottság által javasolt emeléssel a katonai költségvetés meghaladja a NATO tagokra érvényes 2 százalékos célt - mondta Hans Wallmark, a parlamenti bizottság vezetője egy sajtótájékoztatón.
A részletes javaslatok között szerepel a fegyveres dandárok felállítása ütemtervének felgyorsítása: "2030-ra négy dandárt szeretnénk látni" a jelenlegi kettővel szemben - hangsúlyozta a parlamenti tisztségviselő.
Az első rakétavető egység bevezetését is erre az időszakra írják elő a bizottság jelentése szerint.
"Évente 12 ezer sorköteles katonát akarunk kiképezni 2032-ig" - mondta Wallmark, hangsúlyozva, hogy a haditengerészet számára több személyzetet kell biztosítani. A fegyveres erők 2023 végén 25 600 embert foglalkoztattak, köztük tízezer civilt.
A polgári védelmet is meg kell erősíteni, hogy 2028-tól elérjék az évi 15 milliárd koronás költségvetést ezen a területen - érveltek a pártok.
Carl-Oskar Bohlin polgári védelmi miniszter januárban vitát váltott ki azzal, hogy egy védelmi konferencián azt mondta, "Svédországban háború lehet". Nem sokkal később Micael Byden, a svéd fegyveres erők főparancsnoka azt mondta, hogy a svédeknek "mentálisan fel kell készülniük egy háborúra".
Az illetékes parlamenti bizottság (Försvarsberedningen) a nyolc svédországi párt képviselőiből, valamint szakértőkből áll. Jelentése a kormány őszi költségvetésének alapjául szolgál majd.
"A védelem jelentősen meg fog nőni a jövőben, de egyelőre nem világos, miképpen finanszírozzuk" - jelentette ki Ulf Kristersson miniszterelnök a TT svéd hírügynökségnek.
(MTI)