Mint arról a kuruc.info is beszámolt, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Emberi Jogi Tanácsa elfogadta az év eleji Gáza elleni izraeli agresszió során elkövetett háborús bűncselekményeket feltáró úgynevezett Goldstone-jelentést. A genfi székhelyű testület a dokumentumot továbbküldi a Biztonsági Tanácsnak, ahol a cionista parancsoknak engedelmeskedő USA alighanem élni fog vétójogával. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában egyébként a szavazati arányok a következők voltak: 25 tagállam diplomatája elfogadta a jelentést, hatan elutasították a dokumentumot, 11 ország képviselője pedig tartózkodott.


Készül a "magyar" diplomácia támogatásával

A testület munkájában hazánk küldötte is részt vesz (bővebben róla, róluk itt). Mit gondolnak, miképp szavazott? Természetesen - követve a Tel-Avivból érkező utasításokat - a "magyar" diplomata is nemmel voksolt. Ezzel a magyarországi kormányzat nyíltan a háborús és emberiségellenes bűncselekményeket elkövető Izrael mellé állt! Ne felejtsük el: a zsidó állam katonái tiltott fegyvereket is bevetettek a három hetes agresszió során, és 1400 palesztint gyilkoltak meg, akiknek többsége nő és gyermek volt.
A cionista nyomás és hecckampány ellenére elfogadta a jelentést: Argentína, Bahrein, Banglades, Bolívia, Brazília, Chile, Kína, Kuba, Egyiptom, Ghána, India, Indonézia, Jordánia, Maurícius, Nicaragua, Nigéria, Pakisztán, Fülöp-szigetek, Katar, Oroszország, Szaúd-Arábia, Szenegál, Dél-Afrika, Zambia.
A cionista nyomásnak engedelmeskedve nem fogadták el a dokumentumot (és ezzel a háborús bűncselekményeket elkövető Izrael oldalára álltak): Magyarország, Olaszország, Hollandia, Szlovákia, Ukrajna, USA. Brávó.
Tartózkodtak: (és azért ez is több, mint nemet mondani, de a gerinctelen budapesti vezetésnek még ehhez sem volt bátorsága): Belgium, Bosznia-Hercegovina, Kamerun, Gabon, Japán, Mexikó, Dél-Korea, Szlovénia, Norvégia, Uruguay.
Perge Ottó - Kuruc.info