Nagy valószínűséggel a Szovjetunió hamisította azt a "bizonyítékot", amely az ukrajnai születésű John Demjanjuk ellen "náci háborús bűnök" vádjával folyó eljárás fő eleme - ez derül ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 25 éve titkosított jelentéséből. Az ártatlan ember meghurcolása pedig harminc éve folyik, ami nem ugyanaz, mint egy-két év kétkezi munka, ami miatt ma is halljuk a tetűhintás rikoltozást. Őt ki fogja kárpótolni?

90 évesen, tolókocsiban is bíróság elé cibálják - tudva, hogy hamis a "bizonyíték"

Az AP amerikai hírügynökség a Maryland állambeli College Park országos levéltárában bukkant rá az iratra az üggyel kapcsolatos más dokumentumok között. Ezeket azután oldottak fel a titkosítás alól, hogy Demjanjukot az amerikaiak 2009 májusában átadták a németeknek, hogy ott álljon bíróság elé.
A jelentés szerint kétséges annak a nemzetiszocialista igazolványnak a valódisága, amely addig a fő bizonyítéka volt a vádnak, miszerint a később amerikai állampolgárként Ohio államban élő, most 90 éves férfi a háború alatt a lengyelországi Sobibor táborának őre volt, s ekként bűnrészes mintegy 28 ezer fogoly meggyilkolásában. Demjanjuk természetesen végig cáfolta, hogy igazak lennének a zsidó hazugságok.
Három évtizedig - amerikai kihallgatások, kiadatás, halálos ítélet, majd felmentés Izraelben, most pedig a csaknem másfél éve folyó müncheni per - a vád fő ütőkártyája egy SS-kiképzőtáborból való arcképes igazolvány volt, továbbá az abból levont következtetés, hogy Demjanjukot onnan küldték Sobiborba.
A védők már sokszor hivatkoztak arra, hogy az igazolvány és más, Demjanjuk ellen szóló bizonyítékok szovjet hamisítványok, de a titkosítás alól feloldott FBI-jelentés az első megerősítése annak, hogy amerikai nyomozóknak is voltak hasonló kételyeik. Az amerikai, izraeli és németországi perekben Demjanjuk védői még sohasem látták az FBI-jelentést, és a német ügyészek sem tudtak a létéről.
Az FBI clevelandi területi hivatalának 1985-ös jelentése szerint - négy évvel azután, hogy a szovjetek megmutatták az igazolványt az amerikai nyomozóknak - "nem született igazság egy amerikai állampolgár ügyében, s az eljárás nemcsak olyan bizonyítékon alapult, amely egy bíróság számára általában elfogadhatatlan, hanem olyan bizonyítékon és állításokon is, amelyeket nagy valószínűséggel a KGB koholt".
Akkoriban tetőzött a hidegháború, és a németek trawniki kiképzőtáborának igazolványát nyugati szakértők nem vették igazán tüzetesen szemügyre. Azóta már megvizsgálták bíróságok az Egyesült Államokban, Izraelben és Németországban. A jelenleg folyó perben szakértők hagytak némi teret a kételynek, elismerve, hogy egy hamisító megfelelő anyagok birtokában hamisíthatta az igazolványt és más dokumentumokat.
FBI-ügynökök érvelése szerint a szovjeteknek érdekükben állt dokumentumokat hamisítani, hogy azokkal lejárassák a kommunistaellenes emigránsokat.
(MTI nyomán)