Hazudott Dominique Strauss-Kahn vádlója, egy szobalány arról, hogy mi történt az állítólagos szexuális támadást megelőző és követő órákban – mondta egy igazságügyi tisztviselő pénteken az AP amerikai hírügynökségnek.
Az ügyészek meggyőződése szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának vádlója nem mondott igazat több olyan részlet tekintetében sem, amely saját személyét érinti – tette hozzá. A tisztségviselő nem akarta megnevezni magát, mert olyan részletekről van szó, amelyek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra a bíróságon.
Hozzátette viszont, hogy az ügyészek úgy vélik: a szobalány hazudott egyesült államokbeli menedékkérelmének körülményeivel, valamint azzal kapcsolatban is, hogy – mint korábban állította – szülőföldjén, Guineában megerőszakolták.
A nyilatkozó szerint noha az ügyészek úgy gondolják, a nő nem mondott igazat azzal kapcsolatban, hogy mit csinált az állítólagos támadást megelőző és azt követő órákban, beszámolóját a zaklatásról nem kérdőjelezik meg.
Az ügyet vizsgáló New York-i rendőrség az AP kérésére sem volt hajlandó megjegyzést fűzni a tisztségviselő beszámolójához, a szobalány ügyvédje pedig nem volt elérhető.
(MTI nyomán)