Több ezren emlékeztek meg hétfőn a floridai Sanfordban arról a "fekete fiúról" (az MTI szóhasználata - a szerk.), akit egy hónappal ezelőtt lőtt agyon egy önkéntes fehér lakóhelyi rendész.
Az esettel kapcsolatban több amerikai nagyvárosban szolidaritási gyűléseket hirdettek meg, amelyre ismert színesbőrű "jogvédők", művészek és sportolók hivatalosak.
Az incidens február 26-án történt az Orlandóhoz közeli Sanfordban. A 17 éves Trayvon Martin elment otthonról "édességet venni" (nálunk is mindig oda indulnak esténként a cigány "fiúk" - a szerk.), de a 28 éves települési önkéntes rendészőrjárat vezetője, George Zimmerman gyanúsnak találta őt, követni kezdte, majd (az MTI nem említi, miért) agyonlőtte. Az emberölés elkövetőjét azóta sem tartóztatták le, mert azt állította, hogy önvédelemből cselekedett, és egy 2005-ben elfogadott floridai törvényre hivatkozott, amely lehetővé teszi akár halálos erő alkalmazását is, ha valaki attól tart, hogy súlyos testi sérülést fognak okozni neki. "Jogvédő szervezetek" természetesen rasszizmussal vádolták meg a sanfordi rendőrséget, amely arra hivatkozva nem tartóztatta le Zimmermant, hogy semmi sem mond ellen a vallomásának.
A CNN és az ORC hétfőn közzétett, közös közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 73 százaléka gondolja úgy, hogy Zimmermant le kellene tartóztatni. A megkérdezettek háromnegyede szerint a lakóhelyeken járőröző önkéntes rendészeknek nem kellene fegyvert viselniük. Az amerikaiak 55 százaléka szerint ugyanakkor helyesli azokat a törvényeket, amelyek megengedik az erőszakra erőszakkal való válaszolást.
Zimmerman ügyvédje, Craig Sonner az ABC Newsnak hétfőn kijelentette, hogy a közvélemény az ügynek csak az egyik oldalát ismeri, s hogy az ügyfelének "eltört az orrcsontja és a tarkóján is sérülést szenvedett", amikor Martin azon az estén megtámadta. "Önvédelem történt" - mondta Sonner. Az ügyvéd hangoztatta, hogy védence nem rasszista, s állításának igazolására elmondta, hogy Zimmerman felesége két "afroamerikai" gyerek mellett is térítésmentesen lát el mentori teendőket.
Zimmerman barátja, Joe Oliver azt nyilatkozta az ABC-nek, hogy az önkéntes rendész azért kezdte követni az általa nem ismert és gyanúsnak vélt Martint, mert a környéken elszaporodtak a betörések. "George-nak nem állt szándékában, hogy bárki életét kioltsa. Napokig sírt utána" - mondta Oliver, aki szerint Zimmerman most a családjával együtt rejtőzködik, és még a telefonját is kikapcsolta, mert fél a bosszútól. Az ügy április 10-én kerül nagyesküdtszék elé.
Az áldozat családjának szóvivője hétfőn közölte, hogy Treyvan Martint márciusban felfüggesztették az iskolából, mert a táskájában egy műanyag tasakot találtak, amelyben marihuána-törmelék volt. A floridai fiatalkorúak igazságügyi hivatala ugyanakkor azt közölte, hogy irattárában a "fiúval" kapcsolatban semmilyen bejegyzés nem szerepel.
A "sanfordi tragédia" az elmúlt hetekben a polgárjogi megmozdulások hangulatát idéző tiltakozásokat váltott ki több amerikai nagyvárosban. Az ügy, amelynek az amerikai média megkülönböztetett figyelmet szentel, a múlt héten eljutott egészen az elnök szintjéig.
"A fő üzenetem Trayvon Martin szüleinek az, hogy ha lenne egy fiam, úgy nézne ki, mint Trayvon" - jelentette ki pénteken Obama. Az elnök "tragédiának" nevezve a történteket, de a hivatalos vizsgálat lezárásáig nem kívánt állást foglalni az ügyben. Azt azonban megígérte, hogy a hatóságok a végére járnak az ügynek.
"Úgy gondolom, mindnyájunknak önvizsgálatot kell tartanunk annak megállapítása érdekében, hogy ilyesmi hogyan történhetett meg. Ez azt jelenti, hogy meg kell vizsgálnunk a törvényt, annak összefüggéseit, azt, hogy mi történt, csakúgy, mint az incidens sajátosságait" - jelentette ki Barack Obama.
(MTI nyomán)
Frissítés: Olvasónk írja:
Kedves Kurucok, Tisztelt Szerkesztők!
Hozzászoktam, és a Kuruccal kapcsolatban mindig hangoztatom, 1000 hírből egyben mindig benne van a tévedés, de a Kuruc ezt azonnal helyesbíti is.
Ezzel a Zimmermannal lehet, hogy ez a helyzet. Különösen érzékeny vagyok a Zimmerman névre, mert rokonságomból tudom, rengeteg becsületes sváb viselte ezt a nevet a Délvidéken és a Bánságban, akiket azután kitelepítettek, Stuttgart és Bajorországban sikerült letelepedniük. Ezenkívül a földkerekség első népszámlálása alkalmával (Osztrák-Magyar Monarchia-Királyság) az összeírt zsidóknak nem adtak Zimmerman neveket. Ehelyett: a színeket (Braun, Grün, Weiss, Rot, Schwarz), a foglalkozásaikat (Goldstein, Silverstein, Rosenstein, Rubinstein), a letelepedési helyeiket (Grünwald, Rosenfeld, Hamburger, Berliner), a testméretüket (Klein, Gross) alapján osztogatták a neveiket. Erre azért volt egyébként szükség, mert minden zsidrákot Mózesnek, Benjaminnak, Ben Ábrahámnak, Ben Jacobnak stb. hívtak, ezért nem tudták őket nyilvántartásba venni. Ezeket a neveket azután áthurcolták magukkal az Újvilágba.
Zimmerman nevet soha nem adtak nekik, hiszen a monarchiában sem voltak Zimmermanok, legalábbis elvétve.
Megkerestem hát a neten ezt a véreskezű gyilkost. Nem fajtajelleges, nekem inkább mexikói-negro turmixnak tűnik.

Szerintem most az egyszer ártatlanul bántottátok "szegény ártatlan hébereket". Kérlek Benneteket, az igazság kedvéért korrigáljatok. (Ezennel megtettük - a szerk.)
Üdv:
Mthazafi
Frissítés 2: Újabb olvasói levél:
Kedves Kurucok!
A ma publikált cikkhez szeretnék pár adalékot hozzáfűzni. Elsőször is az eset tökéletes példája a fehérellenes cionista agymosásnak. Mikor először megjelentek hírek az esetről, minden zsidó médium és sajtó fehér rasszista indokolatlan gyilkosságról szólt, melyben egy "fehér" lelőtt egy "fekete kisfiút", mikor az édességért ment a boltba. Ez természetesen aljas hazugság! Nézzük röviden, mi történt.
George Zimmerman egy mesztic, latin-amerikai/mexikói származású férfi. Ő egy úgynevezett Neighbour Watch-tag (amolyan polgárőr) volt, mikor egy gyanús fiatalembert látott nézelődni a házak között. Mivel az utóbbi időben gyakran voltak betörések a környéken, így figyelni kezdte a fekát. Mikor a nigger észrevette, hogy figyelik, megindult Zimmerman felé. Erről vannak dokumentált hívások, amiket a rendőrség a polgárőr hívásakor rögzített. Ezekből kiderül, hogy Zimmerman a rendőröket hívta ki intézkedésre, majd az is kiderül, hogy a feka elkezdett szaladni felé. Itt ér véget a hívás.
A zsidó média mindent megtett, hogy fehérellenes hangulatot szítson, az "áldozatról" egy több éves gyerekkori képet közölt minden sajtóorgáunum, hogy azt a benyomást keltse, hogy itt egy nagydarab fehér lelőtt egy gyámoltalan fekete gyereket, mert ugye rasszista:

Az igazság ezzel szemben az, hogy a feka 17 éves volt, nem éppen vézna (amerikai foci-csapatban is játszott). Lásd ezt a képet a niggerről, hogy is nézett ki, mikor a támadás történt: nem egy törvénytisztelő állampolgár jut eszünkbe, és nem is egy édességért boltba menő kisfiú. (Obama szerint tehát, ha lenne fia, szeretné ha, így nézne ki ő is.)

Amit szintén elhallgatott a zsidó média (legyen az "jobb-" vagy "baloldali" hiszen ugyanaz a cionista kör irányítja őket) az az, hogy volt az esetnek szemtanúja is, aki megerősíti Zimmerman vallomását. Az alábbi a videóban ebből hallható egy részlet (angolul):
Itt ő is elmondja, hogy Zimmerman segítségért kiáltott, mikor a nigger megtámadta, mikor kinézett az ablakon azt látta, hogy a feka ütlegeli a földön fekvő túlsúlyos és alacsony meszticet. Ekkor felszaladt az emeletre hívni a rendőröket, de ekkor egy lövést hallott, s mikor az emeleten kinézett az ablakon már azt látta, hogy a támadó feka leterítve fekszik a földön. (Ráadásul a Miami Herald című lap szerint Trayvont egyszer már elkapták betöréshez alkalmas eszközökkel és ékszerekkel - a szerk.)
Zimmerman a bántalmazás közben orrtörést szenvedett, s a feje hátulját is beverte úgy, hogy az vérzett. Az önvédelem így jogos volt.
Most már nehezen mosakszik a cionista média, így vagy elhallgat, vagy ferdít, most, hogy már egyértelműen tarthatatlan a "rasszista fehér által ok nélkül lelőtt fekete fiú" meséje. Természetesen a zsidók tudták, hogy mindez hazugság, az eset is hetekkel a megtörténte után lett felfújva, és jó fehérellenes történetként tálalva, ismét démonizálva a fehéreket, illetve szegény áldozatoknak beállítva a feketéket... Olyannyira, hogy még a befolyásos és nagyhatalmú feketék (Obama, Jesse Jackson) is beszálltak a hangulatkeltésbe, ahelyett, hogy a rendőrségi dokumentumokat tanulmányozták volna. Jackson odáig ment, hogy azt mondta: "A feketék támadások alatt élnek", illetve hogy "az afroamerikaiak régóta próbálják Amerika többségével (értsd: a fehérekkel) megértetni helyzetüket, főleg azt, hogy az igazságszolgáltatás még mindig igazságtalan velük szemben sok helyen, főleg Amerika déli részein".
Az eset nem egyedi, de jól mutatja, hogy az igazi rasszizmus a fehéreket sújtja. A fehérgyűlölet így még egy meszticből is fehéret csinál, egy nagydarab izmos niggerből pedig "aranyos fekete kisfiút", a megtámadottból támadót, a leterített niggerből pedig ártatlan "gyűlöletbűncselekmény"-áldozatot. Cionista hangulatkeltés és manipuláció, ahogy azt megszokhattuk mi is idehaza a cigányokkal kapcsolatban.
A sok agyhalott liberális fehéret, habzó szájú feketéket és egyéb hulladékokat ez nem érdekel már, csak az marad meg bennük, amit először és a legtöbbször hallottak (ez a módszer egybe is vág a napokban ezeken az oldalakon közölt cionista propagandakönyv néhány tanításával), hogy itt egy ok nélküli szegény fekete kisfiút lőtt le a csúnya rasszista.
Ennyi az eset röviden osszefoglalva.
H.Cs.
(Köszönjük a nyomozást olvasóinknak!)