A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szította a válságot tavaly Európa feltörekvő országaiban, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a térség kölcsönért fordul hozzá – vélte a cseh jegybank kormányzóhelyettese a Der Standard című osztrák újságnak adott, a Reuters által idézett interjúban.
A Magyarországnak, Lettországnak, Ukrajnának és Romániának kölcsönt nyújtó IMF félremagyarázott adatokat, miközben az új vezetés alatt feladatot keresett magának – mondta Mojmír Hampl a lapnak.
„Nevetséges, hogy elsősorban az IMF gyorsította fel a válságot" – mondta Hampl, aki szerint ez „nyilvánvaló kísérlet volt arra, hogy az egész térségnek kölcsönt nyújtsanak”. „A válság előtt az IMF-nek gyakorlatilag nem volt ügyfele” – tette hozzá a bankár. „A válsággal és Dominique Strauss-Kahn új vezetése alatt a pénzintézetnek új feladata lett és több forráshoz jutott".
Zdenek Tuma, a Cseh Nemzeti Bank kormányzója ugyanakkor ellentmondott helyettesének, amikor a Reuters Hampl interjújáról kérdezte. „Hampl úrnak az arra vonatkozó kijelentése, hogy az IMF gyorsította fel a válságot, a személyes véleménye volt. Ez nem a Cseh Nemzeti Bank álláspontja, és én sem osztom” – jelentette ki Tuma a brit hírügynökség telefonos megkeresésére. „Az IMF olyan intézmény, amelynek a feladata a bajba jutott országok megsegítése” – mondta Tuma.
„Az olyan országoknak, mint Lettország vagy Magyarország, strukturális gondjaik és pénzügyi problémáik vannak. Ez az az eset, amikor az IMF-nek közbe kellene lépni, és ez is történt” – mondta a kormányzó.
(MTI/mfor.hu)