A Kuruc.info mint pártfüggetlen, ám bevallottan a Jobbik sikeréért szorító hírportál nem kíván a Jobbik belső vitáiba beleszólni, továbbá sem cenzúrázni, sem elhallgatni nem kívánja a számára nem tetsző jobbikos nyilatkozatokat, ám – mint Budaházy György választásokon való indulásának egyik támogatója – nem mehet el szó nélkül Novák Előd nyilatkozatának egy-két eleme mellett.

Először is: az OVB majd elbírálja Budaházy György mentelmi jogának megadását, vagy annak visszautasítását. Az pedig, hogy Egyed Zsolt így járt, nem jelenti azt, hogy az általunk tisztelt és támogatott hazafinak is így kell járnia – ebben tehát téved Novák Előd, aminthogy abban sincs igaza, hogy Budaházy jelölése értelmetlen volna. Kicsit furcsának tartjuk, hogy egy radikális párt képviselője a Nyilak-ügy kampánytémává emelésétől fél, de ez legyen az ő baja. Ugyanakkor Gyuri jelölésének értelmét elvitatni az őt jelölő HVIM-től, a Szent Korona Rádiótól és portálunktól, több mint a mások dolgába való beleavatkozás.
Tisztázzunk valamit: nem várjuk el, hogy a Jobbik a pártlistáján indítsa a politikai foglyokat. Volt idő, amikor szerettük volna, de beláttuk, hogy nem lehetséges, így Gyuri kampányát mi magunk szerveztük meg, s nem azért, mert annyira terrorista-pártiak lennénk, hanem azért, mert hiszünk az ártatlanságukban, másképp szólva, nem hiszünk az ellenük szóló vádak igazában. Lám, már balos újságírók is kételkednek a Benkő-felvételek igazában, így nekünk minden alapunk megvan ahhoz, hogy a politikai foglyok elleni eljárás megszüntetését követeljük – kétkedőknek ajánljuk a Guantánamo Magyarországon című kisfilmet – és minden jogunk megvan ahhoz, hogy a Jobbik nélkül indítsuk a választásokon a hazafit.
A fentiek fényében legyen mindenki számára világos: a HVIM, a Szent Korona Rádió és a Kuruc.info Budaházy György indításával elsősorban erkölcsi, morális és bajtársi kötelességének tett eleget. Ezt a kötelességet nem írhatja felül semmilyen kampányszempont, az ilyen jellegű retorikával pedig a Zsidesz kergetett minket az őrületbe az utóbbi nyolc év során.
Budaházy György esetleges mentelmi jogával kapcsolatos jogászi szőrszálhasogatást pedig ne vállalja magára Novák Előd, ne próbálja meg kedvét szegni az amúgy is ezer gonddal küzdő Budaházyért kampányoló csapatnak, ha számára értelmetlennek tűnik a mi küzdelmünk, akkor inkább hallgasson.
Ugyanakkor arra kérjük őt, ne próbálja azt sugallni, hogy a kampánynak nem kell a Nyilak-ügyről szólnia. Egyrészt az utóbbi húsz év során hallottuk már eleget, hogy miről kell szólnia egy kampánynak, másrészt a politikai foglyok letartóztatása során olyan elképesztő jogsértések történtek, amelyek egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlenek, így egyenesen kötelező, hogy a kampány során a közélet irányába fokozott érdeklődést mutató átlagemberekhez eljuttassuk a Nyilak-ügy elhallgatott igazságait.
A  Kuruc.info – mint a Budaházy Györgyöt jelölő nevében:
Florian Geyer