A Jobbik felszólítja az LMP-t, hogy azonnal fejezze be a választási törvénysértéseket. A Kuruc.info hírportálon megjelent hangfelvétel szerint 150 forintot ajánlott fel a párt egyik munkatársa kopogtatócédulánként egy jelentkezőnek, ami egyértelműen tilos - írja közleményében Dúró Dóra.
A kisebb pártokat, civil szervezeteket valóban hátrányosan érintő új választási szabályozás ugyanakkor nem lehet ok arra, hogy súlyos bűncselekményt szervezetten kövessen el valamely politikai erő. Mindez még az SZDSZ 2.0-ra is vonatkozik, amely a jelek szerint elődjéhez hasonló trükkökkel próbál meg jelölteket állítani, hiszen a hírek szerint meglehetősen lassan gyűlnek a szelvényei, így elképzelhető, hogy kicsúsznak a határidőből.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom kíváncsian várja azt is, hogy a 28 darab ajánlószelvényért fizetett összeget feltüntetik-e a nyílt kampányszámlájukon, amelyen egyelőre a mezítlábas óriásplakátok költségei sem szerepelnek - jegyzi meg a Jobbik szóvivője.
(Kuruc.info)