/Frissítés a cikk alján./

A Kuruc.info utánajárt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) elnökének, Krejniker Miklósnak is. Hát nem semmi, hogy ott miket találtunk. Megtudtuk, hogy ez a maffiózó, akinek a feje felett nemsokára összecsapnak a hullámok, büntetőügyei miatt (sikkasztás, hivatali visszaélés, garázdaság, okirat-hamisítás, hűtlen kezelés - ezekről részletesen majd később), éves szinten milliókat nyúl le a kamarától egy alapítványon keresztül. (Bírósági Végrehajtókért Alapítvány, címe: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 2/b. I/1. - ez egyébként megegyezik a nemrég jogerősen elítélt Andresin Konstantin önálló bírósági végrehajtó székhelyével.)

Az alapítvány egyébként semmilyen érdemi tevékenységet nem végez, mindösszesen a felelős tisztségviselőjének - Krejniker felesége - fizetésére fordítja az MBVK évente súlyos milliókra rúgó támogatását (ld. dokumentumok). Egy idő után a gyilkos Császti, a kamara teljes elnöki jogkörével felruházott alelnöke, aki többek között pont ezzel az alapítvánnyal tartja kezében Krejniker mogyoróit, megjegyezte, "ne ilyen látványosan lopjatok, gyerekek", valamint az ügyészség is meggyanúsította őket összeférhetetlenséggel és hűtlen kezeléssel, névleg - a székházügyből jól ismert - Mihályi Róbert lett az alapítvány új elnöke. Ő volt az, aki a szervezet céljainak megvalósítása érdekében Krejniker Fannyt (Izraelben jól hangzó név) Svájcba küldte tanulni...
Zoom
A Kuruc.info azt is kiderítette - és ez az MBVK honlapjáról is kiderül -, hogy Krejniker nem is lehetne a kamara elnöke. A Vht. szerint ugyanis elnök csak végrehajtó lehet. Krejniker korábbi helyén, Monoron most Paróczai Noémi a végrehajtó, így neki területe nem maradt. Hát, ahogy elnézzük, elnök úrnak lassan összecsapnak a feje felett a hullámok. Csoda, hogy még szabadlábon van. Nem véletlen, hogy a Schadl-ügy vádbeszédén az ügyész név szerint is kiemelte "elsüllyednék szégyenemben, ha ilyen kollégáim lennének, de biztosan nem tapsolnék a tárgyalásaikon az első sorban". Nem süllyedt el, pedig már a gyilkos Császti is kinevette...
Nem baj! Kell a munka a szoci expárttitkár, volt legfőbb ügyész (Györgyi Kálmán) nejének, dr. Kardos Évának, a bűnöző végrehajtók "házi ügyvédjének", aki az összes cigó-zsidó végrehajtó barátunk kiemelt büntető ügyében ott virít. Jól jöhet a kurtán-furcsán önnyugdíjazott Györgyi családi kasszájának Császti, Krejniker, Schadl, Tóth Dénes és a többiek honoráriuma. A kamarai pénzekből telik ügyvédre, bíróra. Mert évi 1.5 milliárd egy kamara működtetéséhez túl sok, de egy védőhálót működtető maffiahálózat fenntartásához, és a saját zsebek töméséhez talán még kevés is.
(Kuruc.info)
Előzmények
Dokumentumok:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Frissítés: Krejniker elérhetőségeiről: két címét is megszereztük. Az egyik: Attila u. 31., III. emelet, a fotón a fehér épület:
Zoom
A másik a Zsolt u. 6., III.-IV. emelet, '96 óta lakik ott, közvetlen rálátással a Várra. Reméljük, a magyar királyok szelleme nem hagyja békén a zsidót.
Zoom
Zoom
És egy kis extra:
Keressük Krejniker Fanny további képeit, mert jól elférnének itt, az oldalon. Különös ismertetőjegye, hogy rendszerint egy duzzadt néger farok van a szájában. Az apja kedvéért.
Zoom
A "hölgy" ugyanis pornózott, ettől volt hangos a szakma pár éve. Az apja ennek feledtetésére találta ki a szépségversenyt, amit a "kislány" aztán meg is nyert...
Keressük továbbá Krejnikerné Molnár Melinda képét, mert neki is szánunk itt egy helyet, mivel apja az ő neve alatt pumpolta ki a lovét a kamarából.