Horn Gyula állapota lehetővé tenné otthoni kezelését is, ennek ellenére Horn több mint egy éve az Állami Egészségügyi Központ lakója. Orvosai már régen közölték vele a betegség várható következményeit.

A professzionálisan felszerelt Állami Egészségügyi Központ őrökkel és kamerákkal vigyázott VIP-részlegén tölti napjait az agyi működést gátló betegségben szenvedő volt miniszterelnök. Horn lefogyott, de a körülményekhez képest jól van - írja a Bors.
A komcsi terrorista állapota lehetővé tenné, hogy a III. kerületi, Remetehegyi úton lévő házában éljen, igaz, ehhez 24 órás ápolói felügyelet kellene.
A Bors úgy tudja, a szocialistáknál már az is felvetődött, hogy állják a párt emblematikus alakjának otthoni kezeléséhez szükséges költségeket, ám ezt Nyakó István, a párt szóvivője cáfolta. Ennyire azért nem bőkezűek, inkább döglődjön az adófizetők pénzén.
Teljes hírzárlatot rendeltek el a kórházban, sőt, névvel egyetlen MSZP-s politikus sem nyilatkozik kollégájuk állapotáról – írja a bulvárlap.
Horn már korábban is járt orvoshoz, miután egyszer otthonában nem tudta megmondani, hol van. Az őt vizsgáló neves szaktekintély akkor elmondta neki, milyen betegségről van szó, és mire számíthat a későbbiekben. Isten nem bottal ver.
(Bors nyomán)