Aki szelet vetett: Jerzy Buzek

A nem zsidók szenvedése, halála és megpróbáltatásai közel sem jelenthetnek olyan tragédiát, nem érdemelhetnek akkora együttérzést, mint a zsidókéi. Ezt eddig is tudtuk, hiszen a fejünkbe verték az 1945 utáni évtizedekben azok a zsidók, akik a megszálló szovjet tankok fedezékében, bosszúra szomjazva a moszkvai emigrációból visszasompolyogtak Magyarországra és elfoglalták a tömegtájékoztatási, kulturális és oktatási kulcspozíciókat.

A szovjetek által a magyar nép nyakára ültetett „emigránsok”, illetve az itthon maradt hasonszőrűek voltak azok, akik a zsidó holokauszt egyediségének hirdetése mellett – Révai Józseftől, Aczél Györgyön át egészen Hiller Istvánig – a magyar nép holokausztjait máig nem oktatják az iskolákban, nem tartanak gyásznapot a meggyilkolt, kifosztott és meghurcolt magyar milliók emlékére.

A zsidó holokauszt egyediségének tana, illetve a nem zsidók szenvedéseinek semmibe vétele miatt nőttek föl Magyarországon olyan nemzedékek, amelyek tagjai nem ismerhették meg az 1944-45-ös délvidéki magyarirtás történetét, a Felvidékről elkergetett, Csehországba deportált magyar százezrek tragédiáját, vagy a Gulágokra deportált több százezer magyar polgári lakos kálváriáját. A magyar holokausztokat eltitkolták, elhazudták, miközben a zsidók szenvedéseiről szóltak az 1945 utáni magyarországi irodalmi, képző- és filmművészeti alkotások, valamint az iskolai tankönyvek. Miközben folyt – folyik ma is – a magyar nép kollektív bűnösségének sulykolása.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament lengyel elnöke azzal lett a cionisták első számú közellensége, hogy össze merte hasonlítani a zsidókat ért második világháborús üldöztetést a kommunista elnyomással, a bolsevisták és szövetségeseik által meggyilkolt áldozatok tragédiájával. Buzek összehasonlítása a zsidókat valószínűleg azért is fölbőszítette, mert a kommunista tömegvérengzők között köztudottan sok volt a zsidó.

Ismert „holokausztkutatók" tegnap heves támadást intéztek Jerzy Buzek ellen, mondván, hogy véleményével „komolyan veszélyezteti a holokauszt emlékének megőrzését”. A lengyel politikust azzal is megvádolták, hogy ezzel az összehasonlítással tisztára akarja mosni a „zsidók meggyilkolásában részt vevő népeket”. Efrájim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója így érvelt: „Buzek szándéka arra irányul, hogy létrehozzanak egy olyan történelmi és intellektuális alapot, amely megingatná, majd elvetné a holokausztnak mint egyedi népirtásnak a jelenlegi státuszát”.

Pontosan erről van szó. A cionisták, de leginkább a hivatalos Izrael ezért igyekszik mindenáron megakadályozni például azt, hogy az ENSZ hivatalos emléknapot jelöljön ki az első világháborús örmény népirtás megörökítésére, emlékművet állítsanak New Yorkban. S a magyarországi zsidók is ezért gáncsolták el három évvel ezelőtt azt a képviselői kezdeményezést, hogy az Országgyűlés tartson ülést az örmény népirtás emlékére. S hogy miért van ez így? Azért, mert a Talmudból, Majmonidész műveiből, a Sulhán Áruhból és a jelenlegi izraeli politikai gyakorlatból tudjuk, hogy csak a zsidók szenvedése számít, s kizárólag arra szabad emlékezni és emlékeztetni.

Mikó Áron – Kuruc.info