Joná Metzger izraeli országos főrabbi vezetésével nemzetközi rabbiküldöttség járt a Sándor-palotában, ahol Schmitt Pál kóser étellel vendégelte meg őket. A köztársasági elnökkel folytatott beszélgetése folyamán az izraeli főrabbi legfőbb gondja a magyarországi antiszemita szélsőjobb, pontosabban a Jobbik megerősödése volt, ezért a szélsőjobb előidézte probléma „kezelésére” kérte föl Schmitt Pált. Semjén Izraelbe utazik, de sajnos vissza is jön.



Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke szeptember 5-én a Sándor-palotában kóser étellel vendégelte meg az Izraelből, Európából és Magyarországról összeverődött rabbiküldöttség tagjait. Az emelkedett találkozón a poharazgatás mellett megejtett beszélgetésbe később bekapcsolódott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. A díszes társulat vasárnap, még az óbudai zsinagóga újraavatása (a hazai zsidó újságírók szerint: „újraszentelése” - M. Á.) előtt tette tiszteletét a budavári Sándor-palotában. Az izraeli küldöttséget Joná Metzger, Izrael Állam országos askenázi főrabbija vezette, míg a magyarországit a magyaroktól való félelmében házát villanykerítéssel körülvevő Köves Slomo, a Hábád zsidó hászíd vallási irányzat rabbija vezette.



Az Izraelben szerkesztett Chabad.info nevű portál a jelentős találkozóról szó szerint ezt írja: „Az óbudai zsinagóga újbóli megnyitása előtt a rabbiküldöttség találkozott a magyar állam vezetőivel, azért, hogy azok (mármint a magyar állam vezetői – M. Á.) üdvözöljék a zsinagóga megnyitását, s hogy megtárgyalják velük a zsidó közösség jövőjét”.



A Sándor-palotában a nemzetközi rabbiküldöttséget előbb Schmitt Pál köztársasági elnök fogadta és üdvözölte, majd megvendégelte glatt-kóser étellel, amelyet az arra alkalmas személyek szolgáltak föl. Joná Metzger izraeli országos főrabbi poharazgatás közben kijelentette: nagyra értékeli Schmitt Pálnak és a magyar államvezetésnek a zsidósággal szemben tanúsított szívélyességét s azt, hogy kóser étellel vendégelte meg a rabbiküldöttséget. Ám... S ez az „ám” a lényeg, mert ezután következett a további zsarolás megindokolása.



„Ám az óbudai zsinagóga újraavatásához nyújtott eddigi magyar kormányzati segítséggel egy időben aggasztó hírek érkeznek hozzánk a magyarországi antiszemita szélsőjobb, így a Jobbik megerősödéséről.” Izrael Állam országos főrabbija ezután arra kérte Schmitt Pált, hogy „a jelenlegi magyar vezetés kezelje ezt a problémát, mielőtt az még veszélyesebb méreteket ölt”.



A rabbiküldöttség ezután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel (aki a kalap alatt úgy festett, mint egy vérbeli talmudbóher – M. Á.) találkozott. Semjén a rabbiknak hangsúlyozta, hogy az óbudai zsinagóga újraavatásával végleg lezárult a kommunizmus időszaka a magyarországi zsidóság életében, mert a háború után méltatlan célokra használták a zsinagógákat. (Semjén bóher és a rabbik csupán azt „felejtették” el, hogy a méltatlan célokra használt zsinagógákat annak idején a kommunistákkal kollaboráló zsidó egyházi vezetők, mint például Seifert Géza elnök és egy Drexler nevű hitközségi vezető jó pénzért, a saját zsebüket is megtömve adták el a magyar államnak – M. Á.)

Joná Metzger a Sándor-palotában lezajlott kóser lakoma után jeruzsálemi látogatásra hívta meg Semjén Zsoltot, aki a meghívást örömmel elfogadta, ám a Kuruc.info értesülése szerint miniszterelnök-helyettes vissza is jön, s ez utóbbi a rossz hír.

Mikó Áron – Kuruc.info
(A képek nagyobb méretben itt, itt, itt, itt és itt érhetők el.)
Kapcsolódó: