Bizony. Emlékeztetőül egy 2007. szeptemberi MTI-hír:
Az illetékes országgyűlési bizottság fideszes elnöke szerint a közbeszerzési eljárás megkerülésével, közel félmilliárd forint értékben akar luxusautókat vásárolni a kormány. Lázár János azt állítja, biztonsági indokai nincsenek a beszerzésnek, pusztán esztétikai és kényelmi okokból venne autókat a - megfogalmazása szerint - nagyzolási mániában szenvedő kormányzat. A kormányszóvivő szerint biztonsági kérdésről van szó, de azt nem tudta megmondani, miért nem közbeszerzéssel vásárolnák meg a járműveket.

Lázár ma a 900 ezerbe kerülő Audi S8-asával
A Fidesz semmilyen formában nem tudja támogatni, hogy a kormány 471 millió forint értékben összesen 14 darab járművet, köztük páncélozott luxusautókat kíván vásárolni, a közbeszerzési eljárás megkerülésével - közölte az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten. Lázár János sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormány 2005 őszén már vásárolt 30 járművet, amelyek között biztonsági autók is voltak.
Kedden tárgyalta a szakbizottság az előterjesztést, amelyet végül levett a napirendről. Lázár János szerint azért, mert a szocialista képviselők is felismerték ennek visszásságát, így a testület visszaadta a kormánynak átdolgozásra és előterjesztésre. A 14 gépjármű között 3 páncélozott luxusautó, 5 luxusterepjáró, 2 mikrobusz és 4 felsőkategóriás személygépkocsi szerepel, valamint személyi védelmi felszereléseket is beszereznének - ismertette.
Lázár János arról is beszámolt, hogy Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred vezetője a bizottsági ülésen a megváltozott biztonsági környezettel indokolta a beszerzést, és arra nem tudott választ adni, miért nem lehet a járműveket nyílt közbeszerzési eljáráson beszerezni. A fideszes politikus szerint viszont semmilyen érdemi információt nem kaptak arról, miben is változott meg a biztonsági környezet Magyarországon. Ahhoz képest, hogy egy hónappal ezelőtt Szilvásy György azt mondta, nem változott a biztonsági környezet, a szélsőjobboldali csoportok valóságos veszélyt nem jelentenek - tette hozzá.
A fideszes képviselő az előterjesztés szövegét ismertetve közölte: esztétikai és kényelmi szempontok is indokolják a páncélozott gépjárműveket vásárlását, mert a kormány rendelkezik két darab, a célnak megfelelő gépjárművel, "ezek azonban esztétikai és kényelmi szempontból az ország vezetőinek és a nemzetközi vendégeknek nem felelnek meg". Lázár szerint, ha azt várják el egy nyugdíjastól, hogy befizesse a 300 forintos vizitdíjat, akkor a kormánytagok, sőt a nemzetközi vendégek se várják azt el, hogy 50-60 milliós páncélozott luxusautókat biztosítsanak számukra.
Reagálásában Budai Bernadett kormányszóvivő keddi tájékoztatóján azt mondta: a honvédelmi bizottság kezében van a döntés, hogy "felmentést adjon" a közbeszerzési eljárás alól. "A rendőrség valóban kért és kapott a kormánytól arra vonatkozóan egy lehetőséget, hogy meghívásos tendereztetési eljárást bonyolítson le a közeljövőben" - mondta a kormányszóvivő, aki későbbre ígért tájékoztatást arról, miért nem közbeszerzési eljárás keretében szerzik be az új autókat. Biztos, hogy kényelmi szempontok nem játszhatnak szerepet a beszerzésben, a biztonság az elsődleges - tette hozzá Budai Bernadett.
Lázár bűnlajstroma: