(…)

Elnök: Szólásra következik?

Árvay Árpád jegyző: Budinszky László.

Budinszky László: T. Ház! Ez a javaslat azok közül az őstények közül, amik az embert legjobban érdeklik, a születés, a halál és a házasság közül, a házasságot tárgyalja. A javaslatot rengeteg oldalról megvilágították és az igazságügy-miniszter úr felszólalása után határozati javaslatom, amelyet be kívántam terjeszteni, már nem bír olyan aktualitással, bár be kell terjesztenem, mert a törvényjavaslatban e tekintetben hiányt találtam.

(…)

A javaslat harmadik fejezete, amely a házasság megtámadására és felbontására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza, szintén kifogásolható és méltóztassék megengedni, hogy a gyakorlati jogász szemüvegén keresztül nézzem ezeket a szakaszokat. A törvényjavaslat 6. §-nak 2. bekezdése házassági bontóperről beszél. (Antal István államtitkár: Megtámadási per!) Ez téves, mert az 1. bekezdésben hivatkozott 55–57. §-ok a házasság megtámadásáról intézkednek, ez tehát félreértésre adhat alkalmat. (Antal István államtitkár: Igen! ezt korrigáljuk!) Ezt mint jogász mondom, szakszerűleg és kérem, méltóztassék ezt törölni és itt a »házasság megtámadási« per legyen felvéve. A javaslat 7. §-ában ugyancsak az 56–57. §-ra hivatkozás, ehelyett az 54. § volna felhívandó.

Dr. Budinszky László (Rétság, Nyilaskeresztes Párt) 1895-ben született Budapesten. Ágostai hitvallású evangélikus, nős, ügyvéd. Felvidéki családból származik. Atyja kitaníttatta a kovácsmesterségre, hogy megtanulja becsülni a fizikai munkát is. Már VII. és VIII. gimnazista korában a kultuszminisztériumban dolgozott. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen, a Keleti Kereskedelmi Akadémián és a Közgazdasági Egyetemen végezte. A világháborúban mint a 3. bosnyák gyalogezred zászlósa, majd tartalékos hadnagya vett részt. A gondowai harcokban vakmerő magatartásáért a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Majd orosz fogságba jutott, ahol 29 hónapig maradt és a 47-ik volt, aki háromszori kísérlet után hazaszökött. A háború után elvégezte a Keleti Kereskedelmi Akadémiát és a Műegyetem közgazdasági karának hallgatója volt. Szolgált a műegyetemi csendőrzászlóaljban. Mint gyakorló ügyvéd működik Budapesten. A Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának hosszú ideig volt tagja, jelenleg tagja a felvételi bizottságnak és a kamara könyvtárosa. A Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesületének vezetőségi tagja. Részt vesz egyes törvénytervezetek elkészítésében és politikai cikkeivel a zsidó szellemiség elleni védekezés ügyét szolgálta. Több sportegyesület és turista egyesület vezetőségi tagja, aktív evezős, síelő és hegymászó. Az 1939. évi általános képviselőválasztáson a rétsági egyéni választókerületben győzött Baross Gábor (MÉP) és Huszár Elemér független kisgazdapárti jelöltekkel szemben. Úgyszintén megválasztották a nógrád-hontvármegyei lajstromon is. Ez a fejezet, amely a házasság megtámadására és felbontására vonatkozik, in futuro rendelkezik, ahogyan az igazságügy-miniszter úr az imént mondotta. Arra azonban nem vonatkozik, hogy ha valaki megházasodott a régi világban és egy félvért, vagy egy zsidónak tekintendő személyt vett el, mivel a házasság a régi világban nem úgy történt, sőt ma sem úgy történik, hogy elkérték az ősök keresztleveleit, vagy a leszármazását igazolták, hanem egészen egyszerűen, bizonyos kapcsolatok révén létrejött a házasság, megjelentek az anyakönyvvezetőnél, bemutatták a szükséges okmányokat, amely okmányokból esetleg nem tűnt ki, vagy egyenesen oly módon vitték el az érdekelt felek, hogy ne tűnjön ki a fél származása, időközben azonban az egyik fél rájött arra, hogy a másik fél bizonyos mértékig vagy megtévesztette, vagy véletlenül, vagy tudatosan tévedésben tartotta afelől hogy származásra nézve zsidó. T. Ház! Nem lehet hátrányba helyezni azt az embert, aki önhibáján kívül jutott ebbe a helyzetbe, hanem lehetővé kell tenni, hogy az ilyen házasságot megtámadhassa. Tisztelettel javasolom tehát, hogy méltóztassék a 6. § kiegészítéseképpen felvenni, hogy megtévesztés, vagy tévedés címén megtámadható legyen a házasság, ha bármelyik házasuló fél közül az egyik zsidófajú s a másik fél elől zsidó származását véletlenül vagy tudatosan elhallgatta, vagy eltitkolta. Ez azokat a rétegeket is érinti, akik a liberális korban kötöttek ilyen házasságokat. Nem tehettek róla, hogy ezt megkötötték, mert a másik fél nem mondotta meg, vagy szándékosan egyenesen eltitkolta zsidó voltát. A házasság felbontásáról is beszélnek ezek a szakaszok. Itt be kellene venni egy kiegészítést. Nem törnénk át a házassági törvénnyel kapcsolatosan kifejlődött gyakorlatot, ha olyan kiegészítő részt vennénk fel, amelyben kimondanánk azt, hogy bármelyik keresztény házasfél kérhesse a vétkesség megállapítása nélkül is a házasság felbontását, így tehát módot adnánk arra, hogy azok az emberek is, akik utólag jöttek rá erre a helyzetre, erre a tényleges állapotra, ezek ilyen módon a házasság hatálya alól szabadulhassanak.

T. Ház! Az igazságügy-miniszter úr a 9. §-nál egy lényeges módosítást terjesztett elő. Itt meg kell állapítani, hogy hol van a határvonal, meg kell állapítani, hogy mi a zsidó fogalmának a meghatározása. Igaza van az igazságügy-miniszter úrnak, valahol lesz egy metszőpont és ez egyes egyedekre és egyénekre kétségtelenül fájdalmas lesz, mindenki igyekezni fog ezek közül a félvérűek vagy negyedvérűek közül belejönni abba a kategóriába, amely ezen a metszőponton belül esik. Nem lehet azonban fajbiológiai szempontból ezt a metszőpontot úgy megállapítani, hogy szűkebb térre szorítsa a zsidó fogalmának meghatározását, mint ahogy ezt a javaslat meghatározza, hanem ellenkezőleg, inkább ki kellene azt tolni, mert kétségtelen, hogy akiben zsidó vér van, az elméletileg zsidó fajú.

Mi nem bírunk el annyit, mint a körülöttünk fekvő hatalmas államok, amelyek számbeli fölényüknél fogva, mert ott aránylag kevesebb a zsidók és a félvérek száma, inkább elbírják az ilyen vérkeveredést. Mi nem bírjuk el ezt, tehát ezt a határt nem szabad leszállítani, hanem fel kellene menni egészen a szépszülőkig és kimondani, hogy csak az nem tekintendő zsidónak eszerint a házassági törvény szerint, akinek a szépszülőkig bezárólag nincs egy zsidófajú, vagy izraelita vallásban született őse sem, nem pedig úgy, ahogy az igazságügy-miniszter úr javasolja.

A legveszedelmesebb azonban az, hogy keletkezik egy házassági törvényjavaslat, egy ilyen módosítás, amely nem foglalkozik azzal, hogy a zsidó fajúaknak a keresztényekkel, a magyarokkal szembeni házasságon kívüli törvénytelen viszonyát szabályozza. Azért nagy hiba ez, mert ez arra fogja animálni a gazdasági helyzeténél fogva kétségtelenül erősebb zsidóságot, hogy ezt a helyzetet kihasználja és azt mondja a keresztény nőnek, hogy: viszonyt folytatsz velem, a gyermek apját nem vallod be, – mert hiszen ha bevallod, akkor a gyermek hátrányosabb helyzetbe kerül – de nem vehettek el, mert a törvény megtiltja a házasságot. Erre fog hivatkozni és nem fogja elvenni. A törvénytelen viszonyok számát ez a helyzet mérhetetlen módon növelni fogja.

Ha tehát törvényszerkezeti szempontból a házasságon kívüli viszony kifejezetten nem is tartozhatik a házassági törvény keretébe, mégis, amikor ebbe a törvénybe beleveszi a javaslat a házasságkötés előtti vizsgálatot, akkor feltétlenül szükséges, hogy egyidejűleg azzal is foglalkozzék ez a törvényjavaslat, hogy mi történik a zsidófajúak házasságon kívüli viszonyával. Ezt méltóztassék büntető szankciókkal, sőt azon túlmenően bizonyos magánjogi következményekkel sújtani, mert ennek egyenes következménye az lesz, hogy a zsidók ezentúl házasságon kívüli viszonyt fognak folytatni, egész egyszerűen hivatkozva a törvényes tilalomra, hogy nem veheti el azt a keresztény nőt, mert a törvény tiltja. E nélkül a kiegészítés nélkül a vérkeveredést nem hogy meggátolná hanem egyenesen elősegíti ez a törvény, pedig ez nem lehet a célja. Nem ez a célja, mert a cél jó, csak hiányzik a javaslatból az az intézkedés, amely a további következményeket megakadályozza.

A mi eddigi zsidótörvényeink, fajvédelmet tulajdonképpen sem fajbiológiai alapon, sem semmiféle tekintetben nem nyújtottak. Arról volt szó, hogy bizonyos gazdasági vonatkozásokban visszaszorítjuk, bizonyos mértékben korlátozzuk a zsidók elhelyezkedési lehetőségét, térfoglalását. Ez a mostani az első lépés, – amelynek már régen meg kellett volna történnie – a tekintetben, hogy fajbiológiailag a Duna völgyében élő magyar és egyéb, rokon fajokat meg tudjuk erősíteni. Ez azonban ezzel az intézkedéssel még nem történik meg.

Méltóztatnak tudni, igen sok szó volt már itt arról, hogy a gazdag zsidók háztartási alkalmazottakat tartanak. Ezekkel a háztartási alkalmazottakkal a zsidók igen sokszor házasságon kívüli viszonyt kezdenek. Méltóztatnak tudni azt is, hogy akár csábítás lévén, akár más formában történik ez, nincs semmiféle büntető szankciója. Ezért a zsidót egyáltalán nem büntetik meg, sőt a bírói gyakorlatnak van olyan része is, amely azt mondja, hogy ha valaki az árvassági viszonyt fenntartja, akkor semmiféle kártérítési igényre nem tarthat számot. Ezzel mintegy sújtja az ágyassági viszonyban résztvevőt, mert azt mondja, hogy nem lehet elcsábítottnak tekinteni az olyan személyt, aki ezt a viszonyt azután állandóan fenntartotta. Ez teljesen helytelen. Azért fejlődött ki ez a helytelen gyakorlat, mert a magyar faj fajbiológiai védelmére egyáltalán semmiféle súlyt nem helyeztünk.

A vérkeveredési törvénynek tisztán és kizárólag faji alapon kell állnia. Ne méltóztassék rossz néven venni, amit most mondok. Az egyházak megállapítása egyházdogmatikai szempontból lehet helytálló (vitéz Makray Lajos: Nem lehet, hanem bizonyos!), hiszen épp ez az örökegyházak erőssége, hogy ragaszkodnak dogmáikhoz évszázadokon keresztül (vitéz Makray Lajos: Világos! Ez az igazság!), de ne méltóztassanak elfelejteni, hogy az egyházdogmatikai érdekek és a nemzet érdeke mindig összeegyeztethető és amikor mi meg vagyunk győződve arról, hogy valamennyi egyházunk nemzeti egyház, akkor ezt az egyházdogmatikai érdeket egészen nyugodtan feladhatják, amit pap-képviselőtársaink. Az egyház a maga hivatását ugyanolyan ragyogóan fogja betölteni így is, de viszont a magyar fajta és a Duna völgyében élő egyéb rokon fajták nem fognak sérelmet szenvedni és nem fogunk a korszellemtől, a kortól lemaradni, nem fogunk eltörpülni és elgyöngülni a dogmák érdekében.

A zsidókérdés, az asszimiláció és a disszimiláció kérdése teljesen tisztáztatott itt; kár erről vitatkozni és beszélni. (Antal István államtitkár: Úgy van!) Méltóztatlak nagyon jól tudni, hogy az egész történelmi fejlődés azt bizonyítja, hogy a zsidóság minden másfajú népre mindig káros befolyást gyakorolt és miután a zsidóság a maga ezer érdekszálán keresztül láthatatlanul és láthatóan bevont jóhiszemű embereket a maga szolgálatába és ezeket odatolta maga elé pajzsképpen, mindig jöttek olyan történelmi hullámok, amikor kénytelenek voltak a nemzetek védekezni a zsidóság ellen. Nem akarok itt hivatkozni a különböző pápák rendelkezéseire, – nagyon jól ismerik ezeket azok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak – nem akarok hivatkozni magának a zsidóságnak álláspontjára, amely addig, amíg érdeke megkívánta, tiltakozott a vérkeveredés ellen éppen saját fajának biztosítása érdekében, most azonban, amikor szüksége van rá, természetesen megmásítja ezt az álláspontot. (vitéz Makray Lajos közbeszól.)

Vannak egyházi törvények is, – ha nem is a katolikus egyház törvényei – amelyek már rendelkeznek e tekintetben. Ott van az evangélikus egyház zsinatjának 1934–37-ben alkotott 8. egyházi törvénye, amely rendelkezéseket tartalmaz arra, hogy ne történjék meg a zsidófajjal való keveredés. Hogy pedig a zsidóság 400 évvel ezelőtt is hogyan viselkedett, azt egészen világosan megtalálhatjuk Luther Márton »Von Juden und ihren Lügen« című munkájában, ahol világosan, keményen, kíméletlenül és egyenesen megmondja a zsidóság szerepéről való véleményét.

T. Ház! A miniszter úr által a 9. § 2, bekezdésében javasolt módosítást tehát a leghatározottabban elleneznünk kell, mert nemhogy ki kell venni egy generációt a törvény hatálya alól, hanem inkább még ki kell ezt terjeszteni.

Ezt a kérdést a zsidóság szempontjából sem szabad tűszúrásokkal és folytonos jogbizonytalansággal megoldatlanul hagynunk. Ezt a kérdést meg kell oldani és úgy kell megoldani, hogy mindenki tudja, milyen helyzet vár rá. A zsidóságnak úgyis nagyon jól kell tudnia, hogy Európa végleges rendezése után önálló államot kell valahol alakítania és el kell mennie innen. Sokkal helyesebb, egyenesebb és becsületesebb tehát, ha előre megmondjuk: eddig terjed a határ. (vitéz Makray Lajos: Minden zsidót el fogunk szállítani?) A zsidófajúak el fognak menni, elszállítják őket, nagyon szép konjunktúra lesz, (vitéz Makray Lajos: Keresztények nem lesznek? Biztos?) – ne tessék félni – akik pedig itt maradnak, azok tudják meg, hogy nem jön egy harmadik, negyedik vagy ötödik zsidótörvény, amelyek folytonosan részletkérdéseket szabályoznak, hanem most véglegesen megoldják a kérdést. Így világosan fogja tudja mindenki, hogy eddig terjed a határ és nem tovább.

T. Ház! Ne méltóztassék az egyént, az egyedeket nézni: ennél a törvényjavaslatnál csak egyet méltóztassék szem előtt tartani: a Duna völgyében élő magyarság és más rokon fajták érdekét. Mivel ez a javaslat nem tartalmaz erre megfelelő intézkedéseket és nem oldja meg ezeket a kérdéseket, nem fogadom el. (Taps a szélsőbaloldalon. [Itt foglalnak helyet a hungarista és nyilas képviselők. – a szerk.])

Kapcsolódó: "Madagaszkárra a zsidókkal!"