Vazelint fecskendezett a péniszébe, így csalta haza volt asszonyát B. Dezső (39), aki ezek után agyonszurkálta a nő új férjét - ez a lényeg, de a részletek is sokat elárulnak e csodás etnikum népszokásaiból.
Vazelint a cerkába, visszajön az asszony!
A gyilkosság tavaly januárban történt, a tárgyalás most kezdődött. B. Dezső és unokatestvére, Piroska összeházasodott, de később elváltak. A nő hamarosan megismerkedett Sz. Józseffel (†53), ő lett a második férje.

Dezső
A vádirat szerint Dezső folyamatosan zaklatta a párt, mert nem bírta megemészteni, hogy unokatestvére elhagyta. A derék roma vazelint fecskendezett a péniszébe (ez egyébként cigány nemzeti sport, de a gyógyításukat persze mi fizetjük, itt írtunk erről legutóbb), mert kitervelte: ettől rákbetegnek fog tűnni, volt asszonya pedig akkor hazaköltözik, hogy ápolja. És a cigóknál a jelek szerint tényleg működik az ilyesmi, a nő ugyanis hosszas gondolkodás után valóban visszatért hozzá. Ám hiába kapta vissza B. Dezső az unokatestvérét, nem volt képes lemondani az új férj ellen tervezett bosszúról.
Fenékbe kell szúrni, akkor majd beszél
Kést és baltát vett magához, karon fogta Piroskát, taxiba vágták magukat, és elhajtottak Sz. József csömöri otthonába. Ott a nő már sejthette, hogy tragédia készül, ezért nem akarta megmondani B. Dezsőnek, melyik lakásban is él az új férje. Csak azután árulta el, hogy Dezső újabb biztos cigó módszert alkalmazott: fenékbe szúrta őt a késével.
Amint Dezső megtudta, hol lakik vetélytársa, berontott hozzá, és a baltával fejbe akarta verni, ám áldozata azt még ki tudta védeni. A szúrások elől azonban nem menekülhetett. A hősszerelmes kilencszer döfött Józsefbe, akinek még volt annyi ereje, hogy a szomszédhoz bekopogjon, majd meghalt.
– Megbántam, amit tettem, de én is áldozat vagyok, hiszen én kerültem a börtönbe – mondta B. Dezső (Értjük, ugye? Akit elítélnek a gyilkosságért, amit elkövetett, az áldozat - a szerk.), aki szerint nem ő zaklatta exét, a párocska kereste az összetűzést vele. – Betegnek akartam látszani, hogy hazajöjjön a Piri, jött is magától – magyarázta a gyilkossággal vádolt férfi.
Nem a vazelin miatt, megharapta az unokatestvér
– De nem a vazelin miatt lett bajom, azért kellett műteni a férfiasságomat, mert Piri megharapta – tette hozzá Dezső, aki szerint ő csak védekezett a csömöri lakásban. – Beszorultam a sarokba, felkaptam egy kést. Ő ütött, rúgott. Én szúrtam, de nem lehetett komoly baja, mert tovább ütött, így én megint szúrtam – hazudozik a cigány, aki azt szeretné elhitetni: akkor fogta fel, mit tett, amikor a nyomozás végeztével elé tárták a helyszínen készült véres fotókat. Egyelőre még nem mondta, hogy a gárdisták vagy a rasszista fantom követte el, de a továbbiakban még ez is "kiderülhet"...
(Kuruc.info - Blikk nyomán)