Egyszerre vagyok nehéz és könnyű helyzetben, hiszen akár azt is megtehetném, hogy egy az egyben kimásolom az 1917 című filmhez írt bemutatóm kissé hosszúra nyúlt bevezetését, mivel kísértetiesen hasonló lesz a mai témánk is. Másrészről, ugye anno én írtam az 1917-ről szóló filmelemzést, mégsem gondolom, hogy a Nyugaton a helyzet változatlan 2022-es változatával könnyű dolgom lenne, sőt. A két film témája nemhogy rokon, de lényegében teljesen ugyanaz, mégis különböznek egymástól. Mindezek ellenére sem gondolom, hogy az állandó összehasonlítgatásnak bárminemű értelme lenne (pedig jóval könnyebb dolgom volna úgy), így aki erre számított, azt el kell keserítsem, aki pedig nem ezt szerette volna, az most örülhet. Ellenben többször fogok reflektálni az akkor általam leírtakra.
Az első világháború nyugati frontjáról és magáról a háborúról viszont most tényleg nem írnék sokat, az 1917 című film elemzése során leírt bevezetőm gondolatait továbbra is osztom, nem változott a véleményem. Ami nyugaton állóháború címén zajlott, az a hadviselés egyik legidegőrlőbb és legkegyetlenebb eseménysorozata volt az emberiség egész történelmét nézve. Az első világháború éveiben több millió ember lelte itt a halálát, s mivel talpalatnyi földekért ment a harc, áldozatukat még inkább teljesen hiábavalónak érezhetjük. Most pedig nézzük, mit érdemes magáról a filmről elmondani.
 A film egyik plakátja (forrás: Netflix) |
A Nyugaton a helyzet változatlan egy 2022 októberében – nincs egy hónapja – bemutatásra került első világháborús, netflixes német film. Micsoda „meglepetés”, de a film egyfajta adaptációja (és nem teljesen pontos átirata) Erich Maria Remarque azonos című regényének. Maga a regény 1928-ben íródott és szerzőjének világháborús „élményeit” taglalja, de nem önéletrajzi írás, nagyrészt fiktív szereplőkön keresztül meséli el az első világháborúban harcoló fiatalság szenvedéseit, amelyeket Remarque is átélt. A könyv nagy siker lett, 1930-ban és 1979-ben is kapott egy-egy filmes feldolgozást. Azonban a korabeli német nemzetiszocialista narratívába – érthető okokból – nem igazán illeszkedett bele, az író 1933-ban Svájcba emigrált. Sajnálatos módon a későbbiek során Remarque művészete egyértelműen antifasiszta jegyeket öltött (nyilván a Netflix sosem adaptálná „náci szerző” művét), ám a Nyugaton a helyzet változatlan egyrészt még ez előtt íródott, másrészt pedig az első világháború frontkatonák által átélt mindennapjairól egy érdekes és szomorú képet ad.
Noha a Remarque-regény az alap, mégis számos pontban eltér a 2022-es feldolgozás. A regény 1915-ös kezdésével szemben itt 1917-et írunk, másfél évvel a háború vége előtt vonul be a főhős, Paul Bäumer a barátaival, hogy országuknak, Németországnak dicsőséget szerezzenek a háborúban, és „bevonuljanak Párizsba”. A kezdeti ifjonti lelkesedés azonban hamar átcsap valami egészen másba, ahogy a srácok szemtől szemben tapasztalják a frontszolgálat borzalmait. A film során 1917-től kezdve egészen a tűzszünet megkötésének pillanatáig követhetjük nyomon a fiúk – és újdonsült, a fronton megismert bajtársaik – hányattatott életét. Ettől a ponttól kezdve viszont figyelmeztetnék mindenkit, hogy az érthetőség kedvéért néha el kell ejtenem egy-két enyhébb, később komolyabb spoilert. Akit ez zavar, az a film megnézése után olvassa tovább a cikket.
A Nyugaton a helyzet változatlan képi világa, az operatőri munka, a film atmoszférája egyszerre lebilincselő és vérfagyasztó, számomra a legnagyobb elismerést mégis a horrorisztikus, a hangulat kialakításában oroszlánrészt vállaló zene kapja, azokból is az az egy-egy pár másodperces aláfestés, amely visszatérő motívumként többször gondoskodott róla, hogy megfagyjon bennem a vér. Remekül illeszkedik Paul és társainak szenvedéstörténetébe, akiket (a könyv cselekményével ellentétben) mindenféle komolyabb kiképzés nélkül küldenek a vágóhídra. Pedig Paulnak úgymond itt sem kellene lennie, behívólevelét csupán meghamisította, hogy a hadba vonuló barátai mellett ne maradjon szégyenben.
„Hirtelen nem is tudok olyan I. világháborús filmet, amely ilyen jól bemutatja a nyugati front mindennapjait, és emellé még olyan kiváló képi világot nyújt, mint az 1917. Az pedig garantált, hogy egyetlen hasonló jellegű filmben sem fogunk megismerkedni a "Senkiföldjével" és a nyugati hadszíntér halált sugárzó romjaival úgy, mint ebben a műben” – írtam 2020 februárjában az 1917 című film elemzésekor. Nos, ez a megállapításom egészen eddig tartott, hiszen az 1917-et a Nyugaton a helyzet változatlan ezekben mind felülmúlja, a Pault játszó Felix Kammerer színészi játéka pedig kiválóan szemlélteti, hogyan esik át negatív változásokon az ifjú, aki lelkesedéssel indul háborúba, majd szembesül a frontszolgálat mindennapjaival. Noha az 1917 is hasonló nyomdokon jár, sem a képi ábrázolásban, sem a karakterek ábrázolásában, sem a háborús atmoszféra megteremtésében nem ennyire bátor, mint a Nyugaton a helyzet változatlan. Azonban ennek a bátorságnak is megvan a maga ára.
 A főhős, Paul, itt még reményektől duzzadóan, fiatalos hévvel (forrás: Netflix) |
Noha politika- és eszmetörténész vagyok, nem hadtörténész, de a tankos-lángszórós – egyébként baromira lebilincselő és izgalmas – jelenetnél filmünk szereplői úgy viselkednek, mintha még nem láttak volna páncélosokat, ami x év frontszolgálat után szinte lehetetlen, ahogy azt sem tartom feltétlenül elképzelhetőnek, hogy Franciaország a háború végóráiban bevessen egy szinte teljesen friss és makulátlanul felszerelt ilyen alakulatot. Egy újonc német szakasz gáztámadástól való elpusztulását szintén nem értettem (értelmezésem szerint a gyárépület, ahol meghaltak, messze volt a fronttól, ki és miért vetett be gázt?), a film végi jelenetről pedig még szólni fogok a későbbiekben.
Paul és társainak történetszálával kettő másik halad párhuzamosan, egyik sem volt benne az eredeti regényben. Az egyik Matthias Erzbergeré, aki egy valójában is létező centralista, baloldali (tudjuk, mit jelent) politikus volt. Szerepe a filmben is ugyanaz, ami a valóságban volt, aláírni a megalázó fegyverszünetet a compiègne-i erdő vasúti kocsijában. A politikus nem sokkal később egy jobboldali merénylet áldozata lett. Noha a film ezekben az ominózus jelenetekben remekül ábrázolja a kontrasztot a finom ételeket fogyasztó úri küldöttség és a frontszolgálat között, Erzberger ábrázolása már-már kritikátlanul pozitív, az ő emlékén keresztül egyértelmű a film politikai üzenete (még egyszer, a könyvben ez a szál nem volt jelen). Igaz ez a másik párhuzamos történetre is, amely a végén összefonódik Paul sorsával. A porosz neveltetésű Friedrichs tábornok fiktív karakterénél látszik, hogy a film készítői valósággal izzadtak, hogy megteremthessenek egy minél antipatikusabbra megírt karaktert, aki szidja a szocdemeket, a baloldaliakat és a pacifistákat, a film utolsó 20 percében pedig teljesen értelmetlen módon halálba küld rengeteg katonát. Utóbbi mozzanat egész egyszerűen röhejes. Ez természetesen egy fiktív, a valóságban nem létező támadás a tűzszünet életbelépése (1918. 11. 11., 11:00) előtt 30 perccel, ami nonszensz. Egy tábornok sem tett volna ilyet, így itt is erőteljesen érezhető, mire ment ki a játék. Persze, ha ettől eltekintünk, kapunk egy elképesztően látványos és izgalmas 20 percet és az, hogy az utolsó rohamot a franciák szemszögéből mutatják be, szerintem remek ötlet volt.
Összességében a Nyugaton a helyzet változatlan több, látványosabb és érzékletesebb, mint az 1917 (vagy igazából bármi, ami az első világháborút dolgozza fel), messze jobban mutatja be az állóháborút, sokkal erőteljesebb atmoszférát teremt. Ellenben az 1917 nem is akart ekkorát markolni, a Nyugaton a helyzet változatlan igen. Amikor túlságosan politizálni akar, megadva magát a mostani korszellemnek, az nem áll jól neki, amikor viszont a frontélet viszontagságait tárja elénk, abban egész egyszerűen verhetetlen.
 Bajtársak mindhalálig. A film sötét tónusa ellenére bemutatja a bajtársiasság fontosságát és nemes eszményképét is (forrás: Netflix) |
A „soha többé testvérháborút!” gondolat persze itt is megállja a helyét, az ember pedig maximálisan átérzi ennek az állóháborúnak, az egymást gyilkolászásnak a feleslegességét, de a nacionalizmus negatív színben való feltüntetését kár volt ennyire belekeverni a filmbe, főleg, hogy az a könyvben is kap szerepet, azonban a netflixes filmváltozatban ez túlságosan hatványozódik, nyilván nem véletlenül. Vagy, ha így játszunk, akkor a lúd legyen kövér, és kicsit arra is ráerősíthettek volna, mennyire igazságtalan volt a Németországot sújtó fegyverszünet és békekötés, hiszen a német hadsereg, ha győzni nem is tudott teljesen, mindenhol idegen földön állomásozott, ami sokkal jobb tárgyalási alapokat biztosíthatott volna neki. A hátországi bomlasztók felelőssége még csak említés szinten sem szerepel, leszámítva a negatív karakter, Friedrichs tábornok elszórt utalásait, ami nyilvánvalóan nem ejti gondolkodóba a nézőt már csak a taszító karakter miatt sem.
Végtére is tehát tehát – így az elemzés végére érve – kimondhatjuk, hogy a Nyugaton a helyzet változatlan mindenki számára ajánlott, akit érdekel az első világháború testközelből, vagy kedveli a háborús drámákat, soha nem látott „élményben” lesz része. A kozmopolita korszellem persze ebben a műben is megnyilvánul, amely teljesen felesleges volt, a frontkatonák megpróbáltatásit nyomon követve is átjött volna a fő üzenet, ahogy ez megtörtént az 1917-ben is. Végül pedig stílusosan utóbbi filmről szóló elemzésem egyik zárógondolatával zárnék most is.
„Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokáig nem fogunk találkozni hasonló alkotással – I. világháborús témában legalábbis biztosan nem – pedig több ehhez hasonló filmre lenne szükségünk. Az persze már más kérdés, hogy egyszer végre Németország szemszögéből is szívesen néznék meg egy ilyen alkotást, ám optimista létem ellenére úgy gondolom, hogy ez egyhamar beteljesítetlen kívánság marad.”
Nos, így teljesüljön minden kívánságom, ahogy anno, 2020 februárjában virtuális papírra vetettem !
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Korábbi filmelemzések, bemutatók:
