A klisék és sztereotípiák az élet sok területét körülfonják, miért éppen a filmvilág lenne kivétel? Eszemet nem tudom, hány olyan filmet láttam, ahol az említett fogalmak központi szerepet kaptak. Ezen a területen – az esetek többségében – a sztereotípia nem jó vagy rossz dolog, hanem egy semleges jelenség. Ami inkább fontos, az a módszer, ahogy hozzányúlunk, ha már úgy döntünk, hogy ráépítkezünk. Lehet jól és rosszul is alkalmazni. Vicces, derűs pillanatokat teremthetünk vele, de ha rosszul használjuk, az egész bugyutaságba vagy közröhej tárgyába süllyedhet.
Alapjáraton nem szándékoztam megnézni a Becsúszó szerelem című magyar filmet, ám az elmúlt évek pár kellemes meglepetése után ismét az az érzésem, hogy a magyar filmipar rendkívül rossz irányt vett fel. Nem arra gondolok, hogy visszasüllyedünk a kétezres évek proletár igénytelenségébe (tisztelet a kivételnek), hanem, hogy egyre inkább teret nyernek olyan témák – pontosabban olyan művek –, amelyek szándékosan kívánják aláásni a maradék nemzeti érzést is az országban. S ez a lidércnyomás még akkor is eluralkodik az emberen, ha egy olyan vígjátékról van szó, amely még saját magát sem veszi feltétlenül komolyan.
 A film plakátja (forrás: mafab.hu) |
Röviden a történetről: Gyula, a fociultra és a felesége, Mariann gyereket szeretnének, ám kiderül, hogy a férje meddő. Egy Gyulát is érintő tömegverekedés miatt az örökbefogadás lehetősége is elvész, így Mariann egy intézetben nevelkedett cigány lány, Lüszi gyerekét kívánja megszerezni, természetesen illegális úton, úgy, hogy a szülésig odaköltöztetik a születendő gyermek anyját. Gyula elhajtja a lányt, mire felesége faképnél hagyja, és vidékre megy a szüleihez. A fociultra végső kétségbeesésében újra megszökteti és magához költözteti az intézetbe visszatért lányt, hogy így csalja vissza a feleségét. Innen kezdődnek a bonyodalmak, és uralkodik el a teljes káosz Gyula életében.
Mondanunk sem kell, hogy Gyula és a kb. "családjának" számító, fociultrákból álló baráti köre olyan sztereotípiák mentén van ábrázolva, hogy még az SZDSZ-es politikusok is megnyalnák mind a tíz ujjukat. Ostobák, lumpenproletár módon élnek, stb-stb., egyszóval minden olyan jelzőt megkapnak, amely az évtizedek során – liberális és kóserkonzervatív köröktől kiindulva – a fociultra közösségekre rárakódott. Maga a történet egyébként jobbára könnyed, laza felütése persze megkívánja ezeket a felnagyított torzításokat, de lehetetlen dolog nem észrevenni az e mögött meghúzódó politikai üzenetet. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy Lüszi és közege ábrázolásában sem finomkodtak, ez már nyilván jóval kevésbé lenne elfogadható az "érdekvédők" számára, akik minden megszületett cigányban egy szentet vélnek felfedezni.
Nyilvánvaló, hogy a történet hátterét nem a való élet ihlette. Legalábbis elég nehéz lenne a valóságban azt pedzegetni, hogy szövődhet-e szerelem egy fehér, magyar fociultra és egy intézetis cigány lány között, merthogy cseppet sem meglepő módon ez adja a történet magvát. Viszont, ha megállunk egy percre, és megpróbáljuk komolyan venni a filmet, lapul itt egy-két olyan kérdés, amelyet érdemes lett volna megválaszolni ahelyett, hogy végig az ultrák ábrázolásán csámcsogunk.
 Részlet a filmből, a képen Gyula focidrukker barátai (forrás: VN/Vertigo) |
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez egy vígjáték, és amúgy sem feladata minden filmnek a teljesen hiteles társadalmi ábrázolás, vagy az sem, hogy a könnyed szórakozáson túl bármi mélyebbet is nyújtson, de a két társadalmi réteg közötti különbségeket sokkal jobban és intenzívebben is be lehetett volna mutatni (főleg, hogy amikor ez megtörtént, akkor egészen vicces jelenteket is sikerült kihozni belőle), ezzel pedig tompítani lehetett volna a felvonultatott sztereotípiák jelenlétét is. Ezen tények ismeretében – jobban mondva hiányában – még érthetetlenebb a film végkifejlete, amelyet nem szeretnék elspoilerezni, habár mindenki sejtheti előre. S, hogy mégis hogyan jutottunk el idáig? Egy-két jelenetet leszámítva nincsen kellőképpen felépítve a film gerince, és a sztereotípiák használatán túl itt mutatkozik még meg a film igazi gyengesége. Előbbi probléma természetesen magától értetődő. Ami ennyire – jobb szót nem találok – tájidegen a magyar társadalomban, azt baromi nehéz úgy felépíteni, hogy az ember elhiggye, s még csak nem is a való életben, hanem a filmvásznon sem, ahol mint említettem, nem minden esetben ragaszkodunk a százszázalékos társadalmi hitelességhez. Ezenkívül felbukkan a filmben még két aktuális téma is, ezek közül az egyik a gyermekadásvétel, a másik pedig az igazságszolgáltatásban fellelhető korrupció. Utóbbi itt annyiban érdekesebb, hogy az ultrák oldaláról úszik be a képbe, pedig röhejesen enyhe, érthetetlen ítéleteket inkább a "kisebbség" részéről szoktunk tapasztalni.
Mindezen érveket a "jellemfejlődéssel" és a cselekmény menetével kapcsolatban persze le lehet söpörni annyival, hogy kivételek és lehetetlen helyzetek mindig léteztek és létezni is fognak, ami valljuk be, bizonyos szempontból igaz. Ám a film főszereplője (Gyula), olyan intenzív karakterfejlődésen (vagy visszafejlődésen, nézőpont kérdése) ment keresztül, amelyet még egy extrém helyzetben is nehezen tudnánk elképzelni.
Végül a készítők minden bizonnyal nem túlságosan merültek el a focidrukker-közösségek tanulmányozásában, ezért találkozhatunk olyan jellemrajzokkal, mintha csak egy-egy "belpesti értelmiségi" dolgozott volna a forgatókönyvön. Így például MINDIG kifestik az arcukat, állandóan vedelnek, mindegyikük soviniszta, a rasszizmus az egyetlen témájuk (a focin kívül), otthagyják a párjukat az örökbefogadási tájékoztatón, s természetesen milyen más neveket is adhatnának a gyerekeiknek, mint ősi magyar neveket, mert hát biztosan "mindegyik ultra ezt csinálja".
Csalódnom persze így sem kellett a filmben, mert nagyjából sejtettem mire számíthatok, így nulla elvárással ültem le elé. Akinek drága az ideje, vagy bármi mással hasznosabban el tudja tölteni, esetleg aki nem kíváncsi arra, hogyan ábrázolnak úgy egy társadalmi csoportot, hogy nem igazán néztek utána mélyebben a rétegnek, annak semmi esetre sem ajánlom a Becsúszó szerelem című filmet. Mindezek ellenére sem gondolom úgy, hogy a film teljesen értéktelen lenne. Itt-ott azért találhatunk egészen értékelhető poénokat vagy jól sikerült jeleneteket, és a színészi játék is egészen elfogadható volt. Azonban biztosan nem ez lesz az a film, amely alapján megrajzolhatjuk Magyarország társadalmi térképét, vagy amelynek cselekményét egy pillanatig is el tudjuk képzelni a való életben.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ha nem volt elég a filmekből, itt találhatóak a korábbi elemzéseim:
