Talán köreinkben már senki számára nem kétséges, hogy a Jobbik nem köthet egyetlen másik parlamenti párttal sem kormányzati koalíciót, hiszen ez tudathasadást és megsemmisülést jelentene számára. (Ha a Fidesz a következő másfél év alatt történetesen kettéhasadna, akkor talán épeszű jobbik felével lehetne koalícióra lépni, más alternatíva azonban valóban nincs!)

Ahhoz, hogy a harcosok győzni tudjanak, nem elég az akarat. Szellemi megújulásra van szükség. Alázatra, fegyelmezettségre, önuralomra. Az egységen és kitartáson sok múlhat. De az elkeseredettségből fakadó, részeg indulatoknak nem szabadna nagygyűléseinken provokatív „halál a zsidókra/cigányokra” bekiáltások okán a médiának lehetőséget adniuk a támadásra, oktalan és méltatlan ellenszenvet keltve a társadalomban a nemzeti radikalizmussal szemben!

Ahhoz, hogy megszerezzük a magyar szavazók többségének alapvető bizalmát, nem elég hangsúlyoznunk, hogy a balliberális média hazug módon gyaláz minket; tettekkel kell bizonyítanunk naponta ennek ellenkezőjét, hogy kiérdemeljük a nemzet felhatalmazását a kormányzáshoz. Még több segítő akciót kell szerveznünk az önhibájukon kívül szenvedő magyarok felkarolására. (Az al-Kaida nevű iszlám szervezet nem az elnyomók elleni forradalmi aktivitásával nyerte el a helyi társadalom bizalmát és morális támogatását, hanem karitatív tevékenységével!)

Tiszavasvári két év alatt tettekkel bizonyított, ezért kapott Fülöp Erik ezúttal még jelentősebb támogatást a lakosságtól. Ezért lesz nehéz az érpataki Orosz Mihály Zoltánt is kibillenteni a nyeregből. Nehezebb a dolgunk tehát ott, ahol még nem tevékenykedik radikális polgármester. Ahol még hitegethetők az emberek azzal a hamis mítosszal, hogy a Jobbik veszélyes szélsőségesség.

Amikor azt mondjuk: az idő nekünk dolgozik, egyik szemünk nevet, de a másik sír. Szánalomra méltó ugyanis az a nép, mely csak a saját kárán tanul, akire igazak Ady szavai: „Nekünk Mohács kell!” Milyen mértékben kell a magyarságnak még elszegényednie, hazai cigánybűnözők és nemzetközi zsidóbűnözők áldozataivá válnia ahhoz, hogy végre felismerje: ő is már rég jobbikos, csak eddig nem tudott róla?

Tudjuk, hogy a Jobbik azért legsikeresebb Északkelet-Magyarországon, mert a mélyszegénység, a cigánybűnözés és a munkanélküliség itt a legnagyobb arányú. Azonban nem lenne szerencsés, ha a Jobbik 2014 után csak Kelet-Magyarországot irányíthatná, ezért sürgős politikai felzárkóztatásra szorul az ország nyugati fele is. Már érzékelhető, hogy a gazdasági válság fokozódása lassan már a Dunántúl lakosságát is kezdi egzisztenciális csődbe sodorni. A cigányokat tömegesen telepítik be a keleti országrészből, talán hogy ott ily módon csökkentsék a polgárháborús veszélyt.

Ennek ellenére még mindig különösen nehéz feladat Budapest és Nyugat-Magyarország ideológiai meggyőzése. Moson vármegye lakosaként tudom, hogy a térség relatív jólétét lényegében az biztosítja, hogy a lakosság nagy része vendégmunkásként ingázik Ausztriába. Amíg tehát még nem rokkannak bele a szegénységbe, mért akarnák leváltani a Fideszt? Egyesekben ott lapul a félelem: ha a Jobbik kormányra kerül, s megromlik Magyarország viszonya a nyugati szomszédokkal; hovatovább ha kilépünk az EU-ból, talán elvesztik ausztriai állásukat.

Persze többszörösen alaptalan a félelmük; erről kellene meggyőznünk őket. Először is: osztrák munkaadójuk, ha meg van elégedve teljesítményükkel (egyébként jóval kevesebb bért fizetvén nekik, mint egy osztrák állampolgárnak), bármilyen politikai változás esetén meg fogja tartani őket! Másodszor, ha a Jobbik 4 évnyi 2/3-os kormányzati esélyhez jut, akkor ez alatt kétségtelenül képes úgy felvirágoztatni a magyar gazdaságot, hogy az ingázó vendégmunkás réteg idehaza is kaphat majd neki megfelelő munkát, ugyanennyi fizetésért. Lehet, hogy hihetetlen, de gazdasági szakembereink számításai igazolják, hogy komplex radikális változások segítségével ez igenis lehetséges! Bolond lenne tehát, ha nem térne haza bárki oda, ahová gyökerei kötik! (Magam több évtizedes emigráció után, magyar-osztrák kettős állampolgárként élek ingázó életformában; de ha Magyarországon bármilyen állást kínálnának, amellyel fenn tudnám tartani családomat, habozás nélkül, azonnal és végleg hazatelepednék! Számtalan bécsi vendégmunkás ismerősöm kivétel nélkül mind ezt vallja…)

Nyugat-Magyarország lakossága még mindig a jóléti társadalom korábbi, hamis illúziójától elvakított állapotában él, sokan túlságosan megszokták az individualista életformát, nehezen vehetők rá, hogy szabad idejükben a közösségért, jövőnkért hozzanak áldozatokat. Sajnos a katolikus egyház is túlságosan apolitikus, nem akar visszatérni a Mindszenty és Prohászka által fémjelzett, nemzeti egyházpolitikához. Pedig ezzel sokat segíthetne hazánk megmentésében és felvirágoztatásában.

A történelmi helyzet mintha néha megismétlődne, hasonló korban élünk, mint elődeink az 1940-es években. A Horthy-rendszer – minden dicséretes korábbi teljesítménye ellenére – kezdett fékező gáttá válni a nemzeti továbbfejlődés útján. A Fideszhez hasonlóan az akkori politikai vezetők is a szép nemzeti jelszavak pufogtatása mellett elhanyagolták a széles néptömegek szociális felzárkóztatását, a földreformot, a gazdaság korszerűsítését. A legnagyobb probléma mégis az volt, hogy egyre szorosabb kapcsolatokat építettek kis a zsidó finánctőkével. Ezért – a II. világháborús eseményektől függetlenül – szükség volt egy radikális keresztény, nemzeti, szocialista forradalomra. Olyan ezeréves magyar eszmerendszer ez, melyet talán a háromlábú székhez hasonlíthatunk, mely a legstabilabb ülést biztosítja, de ha bármelyik lába rövidebb, vagy kiesik, azonnal összeomlik és használhatatlan.

Ha csak nemzeti szocialista, akkor a teremtés örök isteni szeretetrendjét nem veszik figyelembe, és ez vezet megsemmisüléséhez. Ha csak keresztény szocialista, akkor gondolkodása túlságosan világpolgárivá vagy internacionalistává válik, nem képes belátni, hogy a család és a nemzet szeretete elsőbbrendű a filantrópiánál. Ha valaki nem saját nemzete javára tesz elsődlegesen, annak minden cselekedete hiábavalóvá lesz. Ha pedig csak keresztény-nemzeti, akkor képtelen lesz beilleszkedni az emberiség tágasabb közösségébe, és ezért válik életképtelenné. A magyar politikai élet ez utóbbi irányba kezdett sorvadni a '40-es években, ahogyan a jelenlegi kormánykoalíció is. Ezért volt akkor és ezért van ma is elengedhetetlenül szüksége Magyarországnak a radikális változásokra, ha élni akar.

Amikor beköszöntött a fordulat, az új miniszterelnök a következőket mondta:

„A megelőző időkben olyan vezetés állt az ország élén, amely képtelen volt nemzetünket a győzelem felé vezetni. Az államvezetést klikkérdekeinek érvényesítésére használta fel. A dolgozó népet elnyomta, és méltatlan sorba süllyesztette. A szocializmus megvalósítását mesterségesen megakadályozta; a nacionalizmus tisztaságával a legteljesebben visszaélt. Ez a vezetés a legutóbbi időben – a nemzet megkérdezése nélkül és a nemzet akarata ellenére – olyan veszélyes politikai játékba kezdett, amely az ellenség előtt való szégyenletes viselkedés folytán… a végpusztulásba akarta dönteni nemzetünket.”

Feleljünk szívre tett kézzel, őszintén: nem döbbenetes a szöveg aktualitása jelenünkben? Ha most valódi rendszerváltás történne hazánkban, tartalmilag nem ugyanezt kellene mondania egy nemzeti radikális miniszterelnöknek?

Hát adjon az Isten mindnyájunknak szebb jövőt, egységet és kitartást a ránk váró harc előtt. Ezért imádkozom.