 Heti Válasz: a bunkóság jelképe |
Valamikor, vagy hat esztendővel ezelőtt sokan tekintettünk reménykedéssel a Heti Válasz indulása elé. Sokan reméltük: az egykori legendás Válasz című nép-nemzeti folyóirat nyomdokaiba lépve nemzeti sorskérdéseink kibeszélésének fóruma nyílik meg. Ehelyett az Elek István & co. dögunalmas, szénsavmentes jobboldaliságának szócsöve lett.
Az újság kezdetben simán érdektelen volt, de miután sem a legalább radikálisnak látszani akaró Demokrata, sem a Magyar Fórum példányszámát nem tudta megközelíteni, kifejezetten rosszindulatúvá vált a markánsan nemzeti irányzatokkal szemben. Teljesen értelmetlen, erőpazarló, megosztó vitát kezdeményeztek a "radikalizmusról", amiről nagyjából annyit tudtak elmondani, hogy "szalonképtelen, riasztó, gyanús, fúj, nem kell". Később rendszeressé váltak a nemzeti radikális pártok, szervezetek és közszereplők elleni támadások. Rendszerint ugyanabban az álértelmiségi, sznob hangvételben oktatták ki a "tudatlan, bunkó szélsőségeseket", amelyet a Magyar Narancstól, az ÉS-en át a 168 (Men)Óráig már megszokhattunk. Tavaly februárban, Budapest védőinek emléknapjának alkalmából a lap szükségesnek érezte, hogy belesimulva a szélsőliberális kórusba, maga is rúgjon egyet az elesett hősök emlékébe.
A lap az utóbbi időben nyíltan kiállt a Fidesztől balra elhelyezkedő "jobboldali liberális" párt szervezésének gyanújába keveredett Schmidt Mária úgynevezett neokonzervativizmusa mellett, és alig leplezetten kampányol az SZDSZ állítólagos "rendszerváltó értékeinek" felelevenítését ígérő Fodor Gábor elnökjelöltnek. Mindez nem csoda, miután a tulajdonosi kör hátterében ott van Schmidt is, nagyon bátor dolog tehát Istvánkától és társaitól az úrnőt fényezni. A nekon irányzat, az SZDSZ fajvédő magyarellenességének jobbos mezben való kiszolgálása üzletileg is kifizetődő a lap számára, függetlenül attól, hogy példányszáma reménytelenül alacsony. Fodornak amúgy mostanában egyik kedvenc témája az Árpád-sávos zászló gyalázása. Úgy látszik a Heti Válasz igyekszik felzárkózni favoritja mellé, és esze ágában sincs észrevenni, hogy ősi lobogónk bizony a Fidesz-szimpatizánsok körében is egyre népszerűbb. Egyáltalán, felháborító, hogy magukat nemzetinek valló, gyakran baloldalról finanszírozott bértollnokok folyamatosan árkot ássanak a jobboldalon belül, s az SZDSZ életben tartása helyett a Gyurcsány-rezsim bukását kívánó, azért küzdő jobbradikálisok ellen uszítsanak. Miközben persze szinte teljes mértékben megfelelnek a magyarfób sajtó politikailag korrekt, vagyis hazug újbeszél nyelvezetének és taburendszerének, amiért vaskos hirdetési bevételekkel jutalmazzák őket a szocionista érdekkörök.
A mérsékelten tehetségtelen Dévényi, aki fröcsögése ellenére sem üti meg azt a szintet, hogy mobilszámát közzétegyük, cikkében azon szörnyülködik, hogy a Nemzeti Múzeum előtt tüntetők kifütyülték a színészeket, és a gyerekeket is. Nos, ami azt illeti, kulturális programot megzavarni, művészeket, sőt kisfiúkat és kislányokat túlkiabálni sosem szép dolog, és általában nem vall jó neveltetésre. Úgy általában. De nehogy már úgy tegyünk, mintha a Múzeum-kertben az alsópáhoki amatőr színpad és a hejőházai néptánc egylet műsora folyt volna! Ott, a Magyar Köztársaság Kormányának hivatalos megemlékezését tartották. Még akkor is, ha a fejesek nem merték odatolni az arcukat, bár Gyurcsány azért megjelent a háttérben integetni, amiről a táncosok, és színészek mit sem tudtak. Az a kormány akart itt ünnepelni, amely saját miniszterelnöke szerint sem csinált semmit, csak "elkúrt" négy évet az életünkből; amely saját "böszmeségét" elképesztő cinizmussal és érzéketlenséggel rajtunk vasalja be: kórházak tucatjait záratja be, tandíjat szed a csóró egyetemistáktól, és vizitdíjat az aprópénzüket szívfacsaróan kapargató kisnyugdíjasoktól; és amely a kifosztásuk ellen tiltakozó embereknek gumibottal, gumilövedékkel, szemkilövéssel, ártatlan kamaszok és öregek meghurcolásával válaszolt. EZ a kormány nem ünnepelheti március 15-ét! Nem, még különben kiváló színészekkel és tündéri kisgyerekekkel sem. Velük különösen nem! Az ő ártatlan tisztaságuk mögé nem bújhat el ez a velejéig rothadt rezsim. Ezért fütyültek olyan sokan a Múzeum előtt, és nem azért, mert szerencsétlen kissrácokat akartak megalázni. Elvégre ne feledjük: Rákosi születésnapján is gyerekek énekeltek, és szüleink, nagyszüleink nem őket utálták, hanem a nagy kopasz vezért.
Dévényi még azt is felemlegeti, hogy Demszky több évnyi tojáskészlettel való ellátása után a tömeg nem átallotta az utána tipikus multikulti-drogos zenére vonagló fiatal táncosokat is kifütyülni. Még azt is megjegyzi: több, különben "lelkes jobboldali" barátja is a színpadon volt. Szegény fiúk! Milyen érzés lehetett nekik ezt átélni! Nekik, aki annyira lelkes jobboldaliak, hogy a pedofilok ötödik hadoszlopaként működő párt egykori maoista főpolgármesterével közösen lépnek fel, aki mellesleg pár perccel azelőtt nácizta le en bloc nagyjából az egész polgári/nemzeti oldalt Budaházytól Deutsch-Fürig. Hát én azt mondom: ha legalább ezeknek a "lelkes jobboldali" fiatalembereknek sikerült egy nyugtalanító gondolatokban gazdag éjszakát szereznünk: már megérte! A Dévényi-félék pedig eddig se nagyon lengették az Árpád-sávos zászlót (igazából még a három színű nemzeti is ciki volt libsi barátaik előtt) - hát majd ezután se fogják. Vesztettünk valamit?
Bekes Gáspár
