Annak ellenére, hogy a kerozinnak 800 ºC az égéshatára, a WTC-tornyok acélszerkezetei pedig csak 1300 ºC-tól kezdenek olvadni (az épületek tehát nem a repülőgépektől omlottak össze), a XXI. század eme buñueli szürrealizmusa egész évezredünkre rányomja bélyegét, vagy ahogy e sorok írója írta a Hunnia 1992. évi 34. számában: „…ha New Yorkban lehúznak egy W[T]C-t – mint 1929-ben –, a Kárpát-medencében sárhegyek tornyosulnak és népek gázolnak át egymáson.”

De ereszkedjünk még lejjebb ama kútnak feneketlen mélységébe: „A nagy víz másik oldalán / alászáll két nagy madár, / a királynő kinek keze tüzet tart / trónja vízből emelkedik, / s látja amint a két ördögi torony leomlik.” – Nostradamus.

A Magyar Televízió úgy tett június 14-én szombaton, mintha a kifejezetten képernyőre termett, nemes arcélű Baló György főcenzor által bemutatott volna egy közel kétórás dokumentumfilmet 9/11 – A Világkereskedelmi Központ utolsó napja címmel, gondosan ügyelvén, hogy e műsort az MTV2-n olyan időpontra rejtse (22.55), ami előtt az RTL Klubon tíz perce már elkezdődött a Heti Hetes. E „szőnyegbombázó” (képzeljük el Balót pilótasapkában, ahogy Istóczy Győző előadásának 1882. szeptember 11-i helyszínére – Drezda – kioldja a foszforbombákat) még arra is ügyelt, hogy a reklámok általi műsorok időpont-manipulálásait is kivédje. A csatorna 1 százalékos nézettsége tehát 0,01 százalékra zsugorodott, de lehet, hogy a filmet a tízmillióból csupán egyedül néztem.

Kár volt. Abban reménykedtem, ha már ennyire időpont-cenzúráznak egy filmet – ráadásul ilyen témában –, akkor valami új információt is tartalmaz. A narrátornak felkért-elnyert ember is az ügy jelentőségét hangsúlyozta. Ezzel szemben egy unalmas, az amerikai-giccses „hős tűzoltók” (az életben valóban hősök) játékfilmsablonokból ismert, semmitmondó, az igen gyanús háttér-információkat elleplező, öncenzúrázott propagandafilmet szenvedtem végig Goldfisch producer jóvoltából. Kivéve egy-két, a kamera itt és most-jellegéből eredő (cenzúrázhatatlan) drámai szituációt, melyek képeit (a hangját nem) utólag kivágták.

Az első becsapódás után több száz tűzoltó a torony aulájában tehetetlenül ténfereg, a parancsnokok rádión keresztül üvöltöznek, mert a 49 felvonóból egyik sem működik. Majd egy csoport a súlyos felszerelésükkel, gyalog nekivág a 78 emeletes magasságnak, tudván, hogy expedíciójuk eleve kudarcra van ítélve. Ekkor hallani az első tompa puffanásokat az utcáról: a 78-80. emeletről kiugráló, az élve elégés pokoli fájdalmát már nem szenvedő emberek holttestei estek a bejáratok előtti betonra. Ezek többségükben már valóban élettelen testek voltak, mert a kb. fél kilométeres zuhanás közben a kiugrók szörnyethaltak. 4-5 percenként hallottuk, de nem láttuk ezeket a felettébb furcsa landolásokat. A kamera azonban ravasz egy masina, a sokkoló látványt a tűzoltók megdöbbent, majd egyre letaglózottabb arcvonásai tükrözték, ekkor kezdtek ők is rettegni; kezdték érzékelni, hogy valójában mi is történhet odafönt, ha kétségbeesésükben ennyien leugranak. Tudniillik az aulában önhibájukon kívül tehetetlenkedő tűzoltók semmit nem tudtak a történésekről, ellentétben az élőadást néző egész világgal. Még a második becsapódásról is csak sejtettek valamit, csak hallottak valami nagyon furcsát, s csak több perc elmúltával, rádión keresztül értesültek az eseményről. Jellemző az informatikai civilizációra, hogy épp azok nem informálódhatnak, akiknek a leginkább szükségük lenne rá.

A másik, valóban drámai jelenet, mikor a torony szó szerint ránk szakadt. Ránk, nézőkre, az operatőrre és a tűzoltókra. A sötétségben a még életben lévő tűzoltók az operatőrrel üvöltöznek, hogy a kamera lámpájával ide világítson meg oda.

A valósidejű dokumentarista-naturalista filmeknek komoly esztétikai-etikai veszélyei vannak, de ha már a rendező vállalta e valóság-pornográfiát, utólag a vágóasztalon ne készítsen már belőle elméleti esszét, egy filmkölteményt, mert a film nem ezért készült. A rendező ne rémüljön meg utólag a valóságtól, hanem viselkedjen tűzoltóhoz méltóan.

Ha a filmet én készítem – rögtön le is tartóztattak volna, mert e téma lassan már a holokáosz rendtagadása, relativizálása büntetőjogi kategóriájába sorolandó –, felteszek néhány érdekes kérdést: 1. Egyenlők közötti egyenlőbb országok dolgozóinak 10-én miért telefonáltak, hogy másnap inkább menjenek sétálni a szép, őszi napsütésben? 2. A négy repülőgép mindegyikében 25% volt a kihasználtság, normális esetben ilyen ráfizetéssel egyszerűen törlik a járatokat. 3. A Pentagon alapkövét 1941. szeptember 11-én tették le. Az állítólagos „becsapódás” után hová lettek a repülőgép roncsai? Mert nem voltak. Még volna huszonegynéhány kérdésem, de jobb, ha én is öncenzúrázom magamat. Még szerencse, hogy BBB (Barbie Baba Brinker) végleg elutazott.