Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Emlékezzünk a hősökre, mert ma is elkelne néhány

Ma, ily kiváló nemzeti mártírok halálának évfordulóján a közbeszédben nagyobb visszhangot és figyelmet kapnak a „tarkák”, akikhez még az első újévi köszöntő beszédekor a hivatalából nemzeti lobogónkat eltávolító köztársasági elnök is elengedhetetlen késztetést érez a „tolerancia” jegyében szólni. Arad ráadásul idegen állam felségterületén van, ahol az oláh politikai vezetés nem szíveli a magyarokat, az egykori Újépület helyén, a Szabadság téren pedig ott éktelenkedik a hazánkat még Haynauéknál is kegyetlenebbül megtipró és kirabló szovjet megszálló erők borzalmas obeliszkje.

Mottó: „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár.
Csak egy igazi forradalom, a világ új
forradalmi embersége söpörheti el ezt az
átkozott, meghasonlott világot”.
(Schweidel József aradi vértanú utolsó szavai)

Abnormális időket élünk napjainkban. Amikor európai civilizációnk és benne Magyarország tele van súlyos, szinte már további létét fenyegető ellentmondásokkal és problémákkal, nyugodtan kimondhatjuk: súlyos betegségben szenved, akkor bizonyos destruktív és libertáriánus politikai körök legfőbb gondja az, hogy a normális társadalmi többséget provokáló szexuális devianciameneteket, chartás demonstrációkat, no meg Tarka Magyar elnevezésű mozgalmakat szervezzenek. Különösen sajnálatos mindez éppen október táján, mely hónapban egymást érik dicsőséges és tragikus nemzeti évfordulóink, melyek történelmünk és a magyar mitológia kitörölhetetlen részeivé váltak.

Gondoljunk a tegnapi nemzeti gyásznapra, az egy hét múlva esedékes dicső kenyérmezei csata évfordulójára, valamint 1956-os nagyszerű szabadságharcunk közelgő évfordulójára. A tegnapi nap, október 6-a, egy olyan szörnyűséges bosszú és megtorlás szimbólumává vált, amilyenre 1849 előtti történelmünkben nem akad példa. (Más kérdés, hogy jó száz év múlva a vértől csöpögő kezű Csermanek-Kádár még Haynaut is túl fogja szárnyalni kegyetlenségben és embertelenségben.) Haynau mindazon katonatiszteket és politikusokat, akik ellene és V. Ferdinánd, valamint az 1848 decemberében puccsal hatalomra juttatott, és a Szent Koronával meg nem koronázott Ferenc József ellen harcoltak, egyszerűen lázadóknak, köztörvényes gonosztevőknek tekintette, és így is bánt velük. Megfeledkezett azon apró történelmi tényről, hogy nevezetes áprilisi törvényeinket az utolsó rendi országgyűlés tagjai alapos jogi felkészültség birtokában alkották meg, majd azt a Szent Koronával törvényesen megkoronázott V. Ferdinánd szentesítette, így e törvények bekerültek a Corpus Jurisba, a Magyar Törvénytárba, és a magyar közjog szerves részét alkották, nem véletlenül nem engedhetett tisztességes magyar politikus ezt követően a ’48-ból.

A bosszúálló bresciai hiéna, vagyis Haynau tehát bebörtönöztetett kb. 1200 hős hazafit, 50 ezer embert kényszersorozással a császári hadsereg kötelékébe állíttatott, több száz honvédtisztet megalázva, közlegénynek lefokozva kényszerített katonai szolgálatának folytatására, s ami a legszörnyűbb, volt meghozatott mintegy 500 halálos ítéletet, bár szerencsére ezek közül „csak” mintegy 120-at hajtottak végre ténylegesen. Közülük a nemzeti emlékezetbe kitörölhetetlenül beleíródott a 13 aradi mártír tábornok neve (pontosabban egyikük, Lázár Vilmos ezredes volt), valamint első felelős – ő valóban felelős volt – miniszterelnökünk, gróf Batthyány Lajos hősi helytállása. Illő, hogy minden nemzete iránt elkötelezett ember név szerint ismerje e nagyszerű emberek nevét, akiknek többsége még csak nem is magyar származású és identitású volt, mégis életét áldozta a magyar szabadságért, nemzetünk igaz ügyéért 1849-ben. Aulich Lajos hazai német volt, Damjanich János délvidéki szerb, Dessewffy Arisztid magyar, Kiss Ernő örmény származású, de magyar anyanyelvű, Knezich Károly az akkor a Magyar Szent Korona országát alkotó horvát, Lahner György – akárcsak Aulich Lajos – hazai német, Lázár Vilmos örmény származású, de magyar anyanyelvű, gróf Leiningen-Westerburg Károly német birodalmi, hesseni arisztokrata, aki rokoni kapcsolatban állott az angol királyi házzal, Nagysándor József magyar, Pöltenberg Ernő osztrák-német, a hazai németség soraiból származott Schweidel József, végül magyar nemzeti identitású volt Török Ignác és Vécsey Károly.

Az a tény különösen megalázó volt e kemény vitéz katonaembereknek, hogy a kicsinyes, férfiatlan és bosszúálló bresciai hiéna közülük kilencet köztörvényes rablógyilkosok módjára kötél általi halálra ítéltetett és felakasztatott. Ugyanezt az ítélet-végrehajtást szánta egy ősi magyar arisztokrata család kiváló sarjának, első miniszterelnökünknek is. Azonban, hogy ő ezt a skandalumot megakadályozza, a hűséges asszonya által a kivégzés előtti estén a cellájába titokban bejuttatott szikével átvágta nyaki ütőerét, az öngyilkossági kísérlet azonban nem sikerült, az őrség idejében felfedezte Batthyány szándékát. A nyakon ejtett súlyos seb miatt azonban mintegy „könyörületből” végül Batthyány a golyó általi halál kegyelmében részesült. Másnapi, a hírhedett Újépület udvarán történt kivégzésén, akárcsak Kiss Ernő tábornok Aradon, nem engedte, hogy szemét bekössék, s maga vezényelte a tűzparancsot a kivégzőosztag hóhérainak.

Ma, ily kiváló nemzeti mártírok halálának évfordulóján a közbeszédben nagyobb visszhangot és figyelmet kapnak a „tarkák”, akikhez még az első újévi köszöntő beszédekor a hivatalából nemzeti lobogónkat eltávolító köztársasági elnök is elengedhetetlen késztetést érez a „tolerancia” jegyében szólni, Arad idegen állam felségterületén van, ahol az oláh politikai vezetés nem szíveli a magyarokat (igaz, mi sem őket!), az egykori Újépület helyén, a Szabadság téren pedig ott éktelenkedik a hazánkat még Haynauéknál is kegyetlenebbül megtipró és kirabló szovjet megszálló erők borzalmas obeliszkje…