Csodálkozunk, csodálkozunk?

Több mint egy hónappal ezelőtt bátorkodott szóvá tenni a Magyar Nemzetben a lap főszerkesztő-helyettese, hogy már csak energiaellátásunk szempontjából is rendkívül káros Németh Zsolt - és, kimondatlanul, Orbán - mániákus atlantizmusa. D. Horváth Gábor neve azóta is ott szerepel az impresszumban, ám a Fidesz vezetése egyáltalán nem volt elragadtatva cikkétől, és főleg nem attól, hogy pártlaphoz nem illő módon "szúrták hátba" Amerika és a cionisták ülepének tisztogatóit.
Nos, itt a második felvonás, ezúttal Balavány György erősít rá. Elsősorban sértődésből, amiért Németh a HVG-ben szélsőjobbozta őket, de ettől függetlenül megérdemli a közlést az írás. Egyrészt mert nem rossz, másrészt pedig meglehetősen jólesik a fideszes laptól olyanokat olvasni Némethről, mint pl.: "A valóság és Németh Zsolt csupán abban a szép pillanatban találkoznak, amikor a politikus kijelenti: Magyarország gázfüggése biztonságpolitikai kérdés" és társai.
Függetlenedik - "szélsőjobbosodik" - a Magyar Nemzet vagy kirúgnak pár alapembert? Hamarosan elválik. Bayer Zsolt kurucosodása után mindenesetre semmin sem kell már csodálkozni.


Az atlantista mítosz

Magyarország 85 százalékban függ az orosz gáztól, ami már biztonságpolitikai kérdés, vélekedik Németh Zsolt (45 éves) – így kezdődik a HVG tegnapi cikke. A továbbiakban a liberális lap boldog keringőt lejt a Fidesz szakpolitikusával. A cikk bevezetője megállapítja: atlantista elkötelezettségéért Németh Zsoltot támadja a „szélsőjobb”. Deréktájon már kiderül, ez a „szélsőjobb” valójában a Magyar Nemzet. Lapunk ugyanis kifogásolta, hogy Németh a maga részéről – az Egyesült Államok által különösen szorgalmazott Nabucco kedvéért – felfüggesztené az oroszok felől érkező Déli Áramlat gázvezetékről folyó tárgyalásokat. „Mi az oka” – teszi fel a kérdést az interjúalany – „a magyar jobboldalon tapasztalható Amerika-ellenességnek, EU-ellenességnek, globalizmusellenességnek?”

Mármost ha Németh Zsolt sértőnek tartja, hogy egy konzervatív lapnak önálló véleménye van, s ha ugyanő Fidesz-vezetőként a HVG-ben tudomásul veszi a Magyar Nemzet leszélsőjobbozását, mindezzel nem minket minősít. Megnyugtatásként: attól, hogy az impériumokhoz való elvtelen – és főleg értelmetlen – dörgölődzés zavaróan hat ránk, még nem vagyunk Amerika-, EU- vagy gobalizációellenesek. Csak józanok. Németh viszont a szerelmesek nehéz önmérsékletével beszél Amerikáról. Amerika nem tud olyat tenni, ami szerinte ne passzolna éppen össze a magyarok nemzeti érdekeivel. E lelkiállapot következménye, hogy aki nem biztos benne, hogy Amerika maga a demokrácia, a fejlődés csúcsa, a Kánaán, az Amerika-ellenes, oroszbarát, posztkomcsi és szélsőjobbos. Tehát át kell nevelni, helyre kell utasítani, vagy nem kell róla tudomást venni. Van valami kedves a szerelmesek efféle csőlátásában. Egy a baj ezzel a szemlélettel, hogy csak néhány ponton érintkezik a valósággal. Pedig nem ártana, ha most – amikor nemcsak az itthoni, hanem a nemzetközi helyzet is fokozódik – legalább az ellenzéknek lenne józan külpolitikai koncepciója.

A valóság és Németh Zsolt csupán abban a szép pillanatban találkoznak, amikor a politikus kijelenti: Magyarország gázfüggése biztonságpolitikai kérdés. Ez igaz. De nem mindegy, hogy e biztonságpolitikai kérdésre milyen válasz születik. Az a megoldás minimum életszerűtlen, hogy feltétlenül jobb egy labilis térségből kapnunk a gázt, mint Oroszországból, amely minden ellenkező híreszteléssel szemben évtizedek óta biztos szállító. Hiszen olyan heves viták folynak Irán részvétele körül, hogy az sem biztos, hogy megépül a Nabucco; ráadásul az Európai Unió messze nem olyan Déli Áramlat-ellenes, mint Németh Zsolt. Márpedig Európa valamivel közelebb van hozzánk, mint Amerika.

Remélhetőleg a Fidesz nem cseréli végképp atlantizmusra a konzervatív elkötelezettséget. A kettő ugyanis együtt nem megy. A konzervatívok mindig hittek a nemzeti szuverenitásban. Ez most azt jelentené, hogy Magyarország ügyes és kimért diplomáciával, a rendelkezésére álló mozgásteret kihasználva igyekszik őrizni függetlenségét. Nem pedig azt, hogy beáll az ötvenegyedik szövetségi állam szerepébe. Az atlantista mítosz szerint ki kell terjeszteni Washington katonai-gazdasági uralmát a világra, és akkor lesz demokrácia. Fenét lesz. Egyrészt, ha ez sikerülne, abból minden volna, csak nem demokrácia. Másrészt nem sikerül. Amerika túl van néhány bukott háborún, egyre mélyebbre süllyed indentitásválságába és gazdasági csődjébe. Olyan tempóban veszti erejét, mint a szovjet birodalom a nyolcvanas években. Van ilyen, ez a birodalmak sorsa.

De ezúttal kimaradhatnánk a partiból.