Nem csak a drótnyiszáló, pufajkás Horn erényeit méltatják, de áldják Németh Miklóst, Gorbacsovot, Genschert, Kohlt, és még szegény kakukktojás Kozma Imre atyát, a Máltai Szeretetszolgálat vezetőjét is! A buzgó pap '89-ben, a zugligeti templomkertben sátoroztatta az NDK-ból hozzánk érkező, és nyugati testvéreikhez vágyódó menekülteket. Az utolsó „magyar” szín-kommunista kormány tagjai Moszkvába utaztak a felsőbb ukázért (utólag egyikük így tódított csaknem mártír szerepet magának: „Nem tudhattuk, hogy lesz-e visszafelé is vonatunk...”) Kohl kancellár közben Kozma atyával imígyen telefonozott: „Gorbacsov azt üzente, hogy a magyarok jó emberek, félni tehát nincs miért!”

Szegény Kozma atya! Keresztény nemeslelkűségének elismerése mellett két szabadkőművestől közrefogva, hogy szorulhat valakibe ekkora politikai naivitás?! 20 év távlatából visszatekintve még mindig sokan vannak ebben az országban olyan – egyébként intelligens emberek –, akik a rendszerváltó történelemalakítás illúziójának kábulatában élnek?

Először is: ki veszi még be azt a maszlagot, hogy egy több mint 100 milliós emberáldozatot követelő politikai rendszer hirtelen megszelídül, s kezesbáránnyá lesz? Hogy egy Gorbacsov, vagy egy Jelcin, egy Németh Miklós, vagy egy Pozsgay Imre önmagától filantróppá juhászodik?

A beavatottak számára régóta ismert volt az illuminátus világuralmi maffia azon döntése, mely szerint megérett az idő: a mesterségesen létrehozott, vörös Frankenstein, Gólem, vagy Terminátor végső sorsa az eutanázia. A szörnyeteget nyilván csak alkotója képes leállítani.

A vasfüggöny ledöntése csupán a lélegeztetőgép lekapcsolása volt. De a kómában fekvő kommunista kurtizán méhéből már készültek császármetszéssel világra segíteni a „one world” nevű szörnyszülött magzatot, a vízfejű, globális multi-bébit. Vlagyimir Bukovszkíj már régen bizonyította, hogy beavatott politikusok évtizedekkel a falbontás előtt megtervezték a szovjet mintájú, egységes EU létre hozását!

A magyar népnek pedig, melynek nem volt elég nagy szíve a 2004. december 5-i szavazásra elmenni a határon túl élő magyarok állampolgárságának kérdésében, korábban még elég nagy szíve lett volna, hogy kiálljon Németország újraegyesítéséért? Miféle hamis büszkeséggel próbálják elterelni figyelmünket magunk tépte sebeinkről? Nem a magyar nép „nagy szíve” bontott itt falat. Fondorlatos, pufajkás beavatottak mentették át – egymásnak falazva – politikai befolyásukat, vagy/és rablott vagyonukat a „szép, új világba”!

Most pedig idétlenül ünnepeltetik magukat, és a „szabadság születésének” 20 éves jubileumát. A szabadságét, melyben kilövik békés tüntetők szemeit, melyben eladják az őslakosok feje felől a fedelet, s lábuk alól a termőföldet. EU szerte bebörtönzik a történelemről másként vélekedőket, lehallgatják a nemzeti erők telefonjait, s figyelik elektromos levelezésüket.

Luis Bunuel zseniális filmje, a „Szabadság fantomja” ma éppoly aktuális, mint húsz éve. S annak mottója: „Vesszen a szabadság!” Mert ez nem Krisztus szabadsága, hanem a Gonoszé.

Tarnóczy Szabolcs - Kuruc.info