Két szempontból szeretnénk vizsgálni címadó témánkat: aktuális belpolitikai, majd egyetemes vallástörténelmi szempontból. Mint látni fogjuk, e kettő átfedésben van, mintegy jelenvalóságunk két arca.
Ahogy telik-múlik az idő, és az Orbán-kormány krónikus impotenciája miatt országunk kormányozatlan hajója egyre gyorsabban sodródik a megsemmisülés felé; úgy nyeri vissza látását a mindezidáig vakon botorkáló Fidesz-szavazóbázis. Most már az összes közvélemény-kutató intézet kénytelen beismerni, hogy a jaffások népszerűsége rohamosan csökken, míg a Jobbiké nő. Én mégis azt kérdem: miért nem még ennél is radikálisabb tempójú a kiábrándulás? Hiszen a kormány szinte minden nap hoz olyan intézkedést, mellyel meghazudtolja saját választási ígéreteit. Miért hisz még nekik egyáltalán valaki? Olcsó válasz lenne, ha ezt egyedül a Jobbikot sújtó médiabojkottal magyaráznánk.
15 éve Magyarországon élő, Wass Albert regényein integrálódó, koreai nejem szerint az európai népek – és különösen a magyar – egy sajátos kórban szenved: nem azt ismerjük el valóságnak, amit tapasztalunk, hanem azt, amit álmainkban és vágyainkban remélünk!
Vegyünk egy konkrét példát: miután Orbánék látták, hogy „2/3-os támogatottságuk” ürügyén kiépített diktatúrájuk mind külföldön, mind belföldön lelepleződött, a „direkt-demokrácia” hazug illúziójával igyekeztek újra vakolni imázsuk omladozó falait. Olcsó cselhez folyamodtak, hátha lesznek olyan palimadarak, akik elolvassák, s kitöltve visszaküldik majd az adópénzükből nyomtatott kérdőív-fecnijeiket. És, bármilyen hihetetlen, még a fiatal jobbikosok közt is akadtak ilyenek! Hiába magyaráztam egyiküknek, hogy a fideszesek el sem olvassák, nemhogy figyelembe vennék ezeket! A hamiskártyás, csepűrágó Orbán még rá is játszott komédiás szerepére, mikor azt fejtegette, hogy – bár maga választójogot adna a kiskorúak után szüleiknek is – tisztelve a többség akaratát, fejet hajt a népakarat előtt. Valójában nyilván pártkoalíciója más véleményű többsége miatt hátrált meg; vagy azt belátva, hogy ez az ötlet könnyen bumerángként üthet vissza, és a következő választásokon az egyre elégedetlenebb cigányság is ellenük fordul. Mit gondolnak kedves olvasóim, hogyan reagált ifjú jobbikos ismerősöm minderre? Büszkén verte a mellét: „Véleményünkkel kényszerítettük Orbánékat meghátrálásra!” – harsogta. Mikor próbáltam megmagyarázni, hogy az egész akció PR-fogás volt részükről, dühösen legyintett: „Ez már megint egy újabb összeesküvés-elmélet!”
Mindebből láthatjuk, hogy népünk naivitása is közrejátszik abban, hogy még mindig nincs a nemzet többsége az utcán, hogy – az észak-afrikai népekhez hasonlóan – lerázzuk a Tel-Aviv–Washington–Brüsszel ülepét nyaló diktatúráinkat.
Ám hiába örültünk annak, hogy miután Julien Assange WikiLeaks-én nyilvánosságra hozta a pro-cionista arab kormányok USA-val kötött titkos szerződéseit, Izrael elszigetelődött a közel-keleti térségben, a Moszad egyidejűleg eredményes ellenakciókat hajtott végre: nyilvánvaló zsarolással bocsánatkérő nyilatkozatot csikart ki a gázai háborút korábban bíráló Goldstone-ból, és sorra állítja maga mellé a nyugat-európai radikális nemzeti pártok vezetőit. Utóbbiak olyan ostobák lennének, hogy tényleg elhinnék: az európai moszlim migráció egyetlen ellenszere a cionista-európai szövetség?! Sokkal inkább ez a minimális ára annak, hogy e pártok a kormányzás esélyéhez juthassanak! A hatalom és a pénz reménye pedig köztudottan korrumpál! (Persze a félzsidó és biszexuális radikális vezetőket nyilván még könnyebb megzsarolnia a Moszadnak. Főleg, ha zsidó-keresztény identitásúnak vallják magukat. Hová vezet mindez?) Szemléletes példa: egy floridai protestáns gyülekezetben ünnepélyesen elégették a „sátáni” Koránt, (még véletlenül sem az Ószövetségből a sokkal sátánibb Józsué könyvét!) mire válaszlépésként Afganisztánban foglyul ejtettek és kivégeztek 5 ENSZ-alkalmazottat. Kérdem: „qui prodest?” - Csakis Izraelnek használ! A sátán a nagy hitető (II. Ján 1, 7), és hiszékenységre kísértő szelleme tölti be jelenünket. Figyeljük meg, hogyan rontotta meg régen és korunkban a legjobb jézusi szándékokat!
Egy katolikus ifjúsági mozgalom nemrég elhunyt vezetője mondta nekünk egyszer: „Gyerekek, a Gonosz nem ostoba! Sohasem a szemetet hamisítja, hanem mindig az aranyat és a gyémántot! És ne feledjétek: egyszerre több szerepet is játszik: ő a bennünket bűnökre kísértő csábító, (1 Tessz 3, 5) a zsidók atyja, az egyedüli embergyilkos, (Jn 8, 44) és az Isten előtt minket vétkeinkért vádló, (Jel 12, 9) egy személyben.
Jézus tudta, hogy megtérésünkhöz, újjászületésünkhöz személyes segítségre van szükségünk. Ezért ígérte meg mennybemenetele után, hogy pünkösdkor elküldi Szentlelkét, kivel együtt működve bármi lehetséges lesz számunkra. Hogyan reagált a Gonosz? Mikor látta, hogy az erőszakot megtagadó mártírok vére csupán erősíti az egyházat, előbb Saul rabbit a helyettes-áldozati megváltó mágia elvének kiötlésére és elterjesztésére késztette, majd „Nagy” Konstantin által tolerálta, később államvallássá tette a kereszténységet. Végül Szent Ágoston nyomán Szent Bernát által végleg legitimáltatta a jogos önvédelem szemita eszményét: Ezzel a középkorra, szellemileg teljesen elzsidósította Európát és gyarmatait. Aztán a felvilágosodás idején – hamis eszményeket előrángatva – vágta az egyház szemébe azt a romlottságot, melyre éppen ő kísértette! De újabb hitetése is már halva született: a szabadság erkölcsi züllést, másokat letipró versenyt; az egyenlőség a minőség eltiprását; a testvériség pedig a hatalmaskodók és bűnözők szolidaritását jelentette.
Persze a Szentlélek sem adta fel a küzdelmet (ahol elhatalmasodik a bűn, ott kiárad a kegyelem): ígérete szerint az utolsó időkben „kései esőként” (Jak 5, 7 Joél 3) újra kiáradt a Szentlélek, és keresztények tömegei tértek meg, születtek újjá. Az első, jeruzsálemi pünkösdkor megtapasztalt jelenségek megismétlődtek: csodák, megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek, ismeretlen nyelveken imádkoztak az örömtől extázisba eső hívek, szeretet, békesség és hála töltötte el a szíveket. Hogyan reagált a Gonosz? Szinte ugyanúgy, mint első ízben! Szívük friss lelkületét nem tudta megkísérteni, ezért – akár a paradicsomban – most is értelmüket kísértette: hivatkozott – lelkiismeretük másodrendűségének hangoztatásával – az egyház vezetői iránti engedelmességre.
Nézzük a magyarországi következményeket: a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai szerint alternatív erkölcsi döntés lehetséges a jogos önvédelem kérdésében. Gyakorlása éppúgy elfogadható, mint békés eszközökkel történő szolgálata. További kommentár azonban nincs… Azonban volt a Vatikánnak és VI. Pál pápának sokat vitatott „keleti politikája”, mely egy 1964-ben, a Vatikán és a kommunista Magyar Állam részéről aláírt dokumentumban lehetővé tette, hogy csak azt lehessen hazánkban püspökké szentelni, akihez Kádárék (és így persze a Szovjetunió) hozzájárulnak. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy csak ügynök (vagy kvázi ügynök) lehetett bíboros és püspök. Ők pedig azt parancsolták a híveknek, hogy nyugodt lelkiismerettel vonuljanak be sorkatonai szolgálatra, tegyenek esküt a kommunista rendszer fegyveres védelmére. És mivel Szent Pál apostol tanítása óta a világi hatalmasságoknak való engedelmesség egyben Istennek való engedelmesség is; az egyik nap még gyógyíthatatlan betegeket kézrátétellel gyógyító, újjászületett keresztények másnap már fölesküdtek a kommunizmus ellenségeinek lemészárlására. Az erőszakmentes keresztények pedig elrettentek a csodáért imádkozásnak még a gondolatától is, gondolván, hogy aki emocionális túlbuzgóságában betegekért imádkozik, az ennek eredményeként válhat potenciális gyilkossá! Főleg, ha az Ószövetség minden szavát olyan isteni sugallatnak fogadja el, melynek örök, napjainkra is érvényes tanítása van. A Hit Gyülekezetének logikája ugyanis sajnos egyetemesen keresztény. Ha egymással egyenrangúnak, egymásból fakadónak ismerjük el az Ószövetség és az Újszövetség erkölcsiségét, akkor vagy tudathasadásosnak kell lennünk, vagy Istent kell annak tartanunk. Mert ha Józsué valóban ugyanattól az istentől kapta parancsba kánaáni özvegyek és árvák kiirtását, aki Jézusban ellenségeinkkel szembeni erőszakmentességre, imára és jótettekre biztat, akkor holnap újra változhat aktuális álláspontja, és Lelke által Izrael katonai megsegítésére szólíthat fel majd az iszlám országokkal szemben!
A nagy Hitetőnek csak a hiszékenyekkel szemben van esélye. Nem mindenki képviseli Isten szellemét, aki erre hivatkozik! Krisztus urunk szerint egészen egyszerű módon nyilvánul meg a megkülönböztetés adománya: „Gyümölcseikről (tetteikről) ismeritek fel őket. Minden jó fa jó gyümölcsöt, rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” (Mt 7, 20) Hiába szónokol valaki Jézusról, megtérésről, megváltásról, bűnbánatról vagy szeretetről, ha közben kész a vérontásra. És ne feledjük: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az (örök) élet koronáját, melyet az Úr megígért az őt szeretőknek!”
A Szentlélek aktuális üzenete számunkra tehát: „Kitartás!”
Ahogy telik-múlik az idő, és az Orbán-kormány krónikus impotenciája miatt országunk kormányozatlan hajója egyre gyorsabban sodródik a megsemmisülés felé; úgy nyeri vissza látását a mindezidáig vakon botorkáló Fidesz-szavazóbázis. Most már az összes közvélemény-kutató intézet kénytelen beismerni, hogy a jaffások népszerűsége rohamosan csökken, míg a Jobbiké nő. Én mégis azt kérdem: miért nem még ennél is radikálisabb tempójú a kiábrándulás? Hiszen a kormány szinte minden nap hoz olyan intézkedést, mellyel meghazudtolja saját választási ígéreteit. Miért hisz még nekik egyáltalán valaki? Olcsó válasz lenne, ha ezt egyedül a Jobbikot sújtó médiabojkottal magyaráznánk.
15 éve Magyarországon élő, Wass Albert regényein integrálódó, koreai nejem szerint az európai népek – és különösen a magyar – egy sajátos kórban szenved: nem azt ismerjük el valóságnak, amit tapasztalunk, hanem azt, amit álmainkban és vágyainkban remélünk!
Vegyünk egy konkrét példát: miután Orbánék látták, hogy „2/3-os támogatottságuk” ürügyén kiépített diktatúrájuk mind külföldön, mind belföldön lelepleződött, a „direkt-demokrácia” hazug illúziójával igyekeztek újra vakolni imázsuk omladozó falait. Olcsó cselhez folyamodtak, hátha lesznek olyan palimadarak, akik elolvassák, s kitöltve visszaküldik majd az adópénzükből nyomtatott kérdőív-fecnijeiket. És, bármilyen hihetetlen, még a fiatal jobbikosok közt is akadtak ilyenek! Hiába magyaráztam egyiküknek, hogy a fideszesek el sem olvassák, nemhogy figyelembe vennék ezeket! A hamiskártyás, csepűrágó Orbán még rá is játszott komédiás szerepére, mikor azt fejtegette, hogy – bár maga választójogot adna a kiskorúak után szüleiknek is – tisztelve a többség akaratát, fejet hajt a népakarat előtt. Valójában nyilván pártkoalíciója más véleményű többsége miatt hátrált meg; vagy azt belátva, hogy ez az ötlet könnyen bumerángként üthet vissza, és a következő választásokon az egyre elégedetlenebb cigányság is ellenük fordul. Mit gondolnak kedves olvasóim, hogyan reagált ifjú jobbikos ismerősöm minderre? Büszkén verte a mellét: „Véleményünkkel kényszerítettük Orbánékat meghátrálásra!” – harsogta. Mikor próbáltam megmagyarázni, hogy az egész akció PR-fogás volt részükről, dühösen legyintett: „Ez már megint egy újabb összeesküvés-elmélet!”
Mindebből láthatjuk, hogy népünk naivitása is közrejátszik abban, hogy még mindig nincs a nemzet többsége az utcán, hogy – az észak-afrikai népekhez hasonlóan – lerázzuk a Tel-Aviv–Washington–Brüsszel ülepét nyaló diktatúráinkat.
Ám hiába örültünk annak, hogy miután Julien Assange WikiLeaks-én nyilvánosságra hozta a pro-cionista arab kormányok USA-val kötött titkos szerződéseit, Izrael elszigetelődött a közel-keleti térségben, a Moszad egyidejűleg eredményes ellenakciókat hajtott végre: nyilvánvaló zsarolással bocsánatkérő nyilatkozatot csikart ki a gázai háborút korábban bíráló Goldstone-ból, és sorra állítja maga mellé a nyugat-európai radikális nemzeti pártok vezetőit. Utóbbiak olyan ostobák lennének, hogy tényleg elhinnék: az európai moszlim migráció egyetlen ellenszere a cionista-európai szövetség?! Sokkal inkább ez a minimális ára annak, hogy e pártok a kormányzás esélyéhez juthassanak! A hatalom és a pénz reménye pedig köztudottan korrumpál! (Persze a félzsidó és biszexuális radikális vezetőket nyilván még könnyebb megzsarolnia a Moszadnak. Főleg, ha zsidó-keresztény identitásúnak vallják magukat. Hová vezet mindez?) Szemléletes példa: egy floridai protestáns gyülekezetben ünnepélyesen elégették a „sátáni” Koránt, (még véletlenül sem az Ószövetségből a sokkal sátánibb Józsué könyvét!) mire válaszlépésként Afganisztánban foglyul ejtettek és kivégeztek 5 ENSZ-alkalmazottat. Kérdem: „qui prodest?” - Csakis Izraelnek használ! A sátán a nagy hitető (II. Ján 1, 7), és hiszékenységre kísértő szelleme tölti be jelenünket. Figyeljük meg, hogyan rontotta meg régen és korunkban a legjobb jézusi szándékokat!
Egy katolikus ifjúsági mozgalom nemrég elhunyt vezetője mondta nekünk egyszer: „Gyerekek, a Gonosz nem ostoba! Sohasem a szemetet hamisítja, hanem mindig az aranyat és a gyémántot! És ne feledjétek: egyszerre több szerepet is játszik: ő a bennünket bűnökre kísértő csábító, (1 Tessz 3, 5) a zsidók atyja, az egyedüli embergyilkos, (Jn 8, 44) és az Isten előtt minket vétkeinkért vádló, (Jel 12, 9) egy személyben.
Jézus tudta, hogy megtérésünkhöz, újjászületésünkhöz személyes segítségre van szükségünk. Ezért ígérte meg mennybemenetele után, hogy pünkösdkor elküldi Szentlelkét, kivel együtt működve bármi lehetséges lesz számunkra. Hogyan reagált a Gonosz? Mikor látta, hogy az erőszakot megtagadó mártírok vére csupán erősíti az egyházat, előbb Saul rabbit a helyettes-áldozati megváltó mágia elvének kiötlésére és elterjesztésére késztette, majd „Nagy” Konstantin által tolerálta, később államvallássá tette a kereszténységet. Végül Szent Ágoston nyomán Szent Bernát által végleg legitimáltatta a jogos önvédelem szemita eszményét: Ezzel a középkorra, szellemileg teljesen elzsidósította Európát és gyarmatait. Aztán a felvilágosodás idején – hamis eszményeket előrángatva – vágta az egyház szemébe azt a romlottságot, melyre éppen ő kísértette! De újabb hitetése is már halva született: a szabadság erkölcsi züllést, másokat letipró versenyt; az egyenlőség a minőség eltiprását; a testvériség pedig a hatalmaskodók és bűnözők szolidaritását jelentette.
Persze a Szentlélek sem adta fel a küzdelmet (ahol elhatalmasodik a bűn, ott kiárad a kegyelem): ígérete szerint az utolsó időkben „kései esőként” (Jak 5, 7 Joél 3) újra kiáradt a Szentlélek, és keresztények tömegei tértek meg, születtek újjá. Az első, jeruzsálemi pünkösdkor megtapasztalt jelenségek megismétlődtek: csodák, megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek, ismeretlen nyelveken imádkoztak az örömtől extázisba eső hívek, szeretet, békesség és hála töltötte el a szíveket. Hogyan reagált a Gonosz? Szinte ugyanúgy, mint első ízben! Szívük friss lelkületét nem tudta megkísérteni, ezért – akár a paradicsomban – most is értelmüket kísértette: hivatkozott – lelkiismeretük másodrendűségének hangoztatásával – az egyház vezetői iránti engedelmességre.
Nézzük a magyarországi következményeket: a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai szerint alternatív erkölcsi döntés lehetséges a jogos önvédelem kérdésében. Gyakorlása éppúgy elfogadható, mint békés eszközökkel történő szolgálata. További kommentár azonban nincs… Azonban volt a Vatikánnak és VI. Pál pápának sokat vitatott „keleti politikája”, mely egy 1964-ben, a Vatikán és a kommunista Magyar Állam részéről aláírt dokumentumban lehetővé tette, hogy csak azt lehessen hazánkban püspökké szentelni, akihez Kádárék (és így persze a Szovjetunió) hozzájárulnak. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy csak ügynök (vagy kvázi ügynök) lehetett bíboros és püspök. Ők pedig azt parancsolták a híveknek, hogy nyugodt lelkiismerettel vonuljanak be sorkatonai szolgálatra, tegyenek esküt a kommunista rendszer fegyveres védelmére. És mivel Szent Pál apostol tanítása óta a világi hatalmasságoknak való engedelmesség egyben Istennek való engedelmesség is; az egyik nap még gyógyíthatatlan betegeket kézrátétellel gyógyító, újjászületett keresztények másnap már fölesküdtek a kommunizmus ellenségeinek lemészárlására. Az erőszakmentes keresztények pedig elrettentek a csodáért imádkozásnak még a gondolatától is, gondolván, hogy aki emocionális túlbuzgóságában betegekért imádkozik, az ennek eredményeként válhat potenciális gyilkossá! Főleg, ha az Ószövetség minden szavát olyan isteni sugallatnak fogadja el, melynek örök, napjainkra is érvényes tanítása van. A Hit Gyülekezetének logikája ugyanis sajnos egyetemesen keresztény. Ha egymással egyenrangúnak, egymásból fakadónak ismerjük el az Ószövetség és az Újszövetség erkölcsiségét, akkor vagy tudathasadásosnak kell lennünk, vagy Istent kell annak tartanunk. Mert ha Józsué valóban ugyanattól az istentől kapta parancsba kánaáni özvegyek és árvák kiirtását, aki Jézusban ellenségeinkkel szembeni erőszakmentességre, imára és jótettekre biztat, akkor holnap újra változhat aktuális álláspontja, és Lelke által Izrael katonai megsegítésére szólíthat fel majd az iszlám országokkal szemben!
A nagy Hitetőnek csak a hiszékenyekkel szemben van esélye. Nem mindenki képviseli Isten szellemét, aki erre hivatkozik! Krisztus urunk szerint egészen egyszerű módon nyilvánul meg a megkülönböztetés adománya: „Gyümölcseikről (tetteikről) ismeritek fel őket. Minden jó fa jó gyümölcsöt, rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem.” (Mt 7, 20) Hiába szónokol valaki Jézusról, megtérésről, megváltásról, bűnbánatról vagy szeretetről, ha közben kész a vérontásra. És ne feledjük: „Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az (örök) élet koronáját, melyet az Úr megígért az őt szeretőknek!”
A Szentlélek aktuális üzenete számunkra tehát: „Kitartás!”
