Véleményem szerint a Demokratikus Koalíció elnevezésű  gittegylet megalakulása az értelmes magyar embereket röhögésre készteti. Valamiféle elmélyült „politológiai elemzésnek”  ebben az esetben helye nincs. Politológusok helyett pszichiátereknek kellene megmagyarázniuk, miféle okok kényszerítenek sok idiótát arra, hogy ebbe a „pártba” belépjenek.
Természetesen nincs kizárva az a lehetőség sem, hogy a Molnár Csabához hasonló alakok a karrier reményében csatlakoznak Gyurcsányhoz: valamiért ugyanis az MSZP-ben nem osztanak nekik lapot, és ezért azt remélik, a milliárdos Gyurcsány mellett mégiscsak csurran-csöppen nekik valamennyi zsozsó. Sőt, ki tudja, a párt egyszer még hatalomra is juthat, gondolják, és akkor megint ott tolonghatnak a hatalom vályúja körül.
Fenntartva állításomat, hogy a Demokratikus Koalíció körüli felhajtás cirkuszi előadásnak, vagy elmebetegek színielőadásának is beillene, kijelentem: Gyurcsány új pártja egyszer még hatalomra is juthat – például az MSZP-vel és az LMP-vel szövetségben. Nyilvánvaló, hogy Gyurcsány hatalmi tébolya szerencsés összhangba került a „balliberális” oldal politikai érdekeivel: a három párt ugyanis több „Orbán-ellenes” szavazatot gyűjthet be, mint az MSZP egyedül.
A lényeg azonban mégiscsak az, hogyha ennyi komplett hülye, illetve pénzéhes gazember tevékenykedhet a magyarországi politikai életben, az súlyos kritika az úgynevezett demokráciára nézve. Sőt, tovább megyek: a Gyurcsány-féle mozgalom egész létezése valójában utólag igazolja a második világháború előtti nemzetiszocialista és fasiszta pártok „demokráciaellenes” állásfoglalását.
Természetesen az MSZP-hez hasonló maffiaszerű képződmény fennmaradása is a demokrácia teljes és totális csődjét jelenti. Ha ennek a „pártnak” még mindig milliós szavazóbázisa lehet, és a Gyurcsány-féle elmebetegek és karrieristák is több százezer rajongóra számíthatnak, akkor a magyar nemzet, sőt, az emberiség előrehaladása érdekében sürgősen el kell felejteni a demokráciát.
A demokráciának nevezett rendszer a görög poliszokban is csak évtizedeikig működött.
Magyarán: megbukott. Pedig a szegényebb athéni polgároknak még fizettek is azért, hogy részt vegyenek a több napon át tartó színházi előadásokon, hogy ily módon is bővüljön a látókörük és megszilárduljanak az erkölcseik. Manapság azonban a nyugati világban – és azon belül hazánkban – a „gazdasági és politikai elitek” irányítása alatt álló média kizárólag az átlagemberek hülyítése terén jeleskedik. A morális elvek terjesztésével senki sem foglalkozik. Ilyen körülmények között szélhámosok és bolondok is nagy számú követőt állíthatnak maguk mögé a politikai életben.
Képzeljük el, hogy 2014-ben, vagy akár 2018-ban a Mesterházy-Schiffer-Gyurcsány-féle társaság hatalomra jut. Mondhatnánk persze, hogy nincs különösebb jelentősége, mert a Fidesz is szánalmas teljesítményt nyújt, ugyanis éppúgy, mint „baloldali” ellenlábasa, a cionista világbirodalmi elit szolgálatában áll. Természetesen így van, de mégis rémisztő belegondolni, hogy Gyurcsány és az MSZP-s, LMP-s társaság még egyszer a hatalom közelébe kerülhet. Arra természetesen nincsen lehetőség, hogy a demokrácia rendszerét valami mással cseréljük föl. Ha azonban a Jobbik a jövőben kormányra kerül, sok egyéb teendője mellett, haladéktalanul hozzá kell kezdenie a tömegtájékoztatás és az oktatás gyökeres átszervezéséhez. Egy elbutított és erkölcstelenné züllesztett nép ugyanis nem képes felelős döntéseket hozni.
Perge Ottó
(Kuruc.info)