Berlin, nov. 12. Német TI. Göbbels dr. birodalmi miniszter azonnali hatállyal megtiltotta valamennyi színház vehetőinek, hangverseny és előadások rendezőjének, a filmszínház tulajdonosainak, artista vállalkozásoknak, táncbemutatóknak, kulturális jellegű előadások rendezőinek, hogy vállalkozásaik látogatását zsidóknak engedélyezzék. A rendelet megszegése súlyos büntetést von maga után. Göbbels dr. rendeletében utal arra, hogy a nemzetiszocialista állam több mint 5 éven át alkalmat adott a zsidóknak arra, hogy különleges zsidó szervezetek keretében ápolják saját kultúréletüket, nincs többé helye annak, hogy továbbra is engedélyezzék az említett helyek látogatását.

1941. november 13.

Mióta megkezdte szezonját a Kultúrház falai között a Galetta-társulat, azóta levélben, telefonon és élőszóban sokan szóltak hozzánk színházügyben és e hozzászólásokban benne van Győr színházproblémájának kérdése.

Megállapítják a hozzászólások, hogy a Beleznai-Unger társulat jobb volt, miért nem azt, vagy olyant osztottak be Győrbe, ebbe a nagy városba. A kérdésre megfelelünk: Beleznai-Unger társulata valóban jobb volt. Az elmúlt évadban a legjobb vidéki társulat volt az országban. Ma már nincs meg az a társulat sem. Beleznainak, nekünk írt leveléből idézzük: kitűnő színészgárdájából alig maradt meg négy jó színész. Nagy Csilla, a kis fekete szubrett, Rajz és még egy-két régi név. A többieket, mint minden más staggione társulat színészei javát elszerződtette Nagyvárad, Szabadka. Kolozsvár stb… a felszabadult nagyvárosok. Kolozsvár közel háromszáz személyzetű színházat kapott és a vidéki vándortársulatok színészeinek java szívesen ment az állandó színházhoz és menne mind! Mert staggione színésznek lenni nem gyönyörűség. Örökké utazni, örökké lakás után futkozni bizony nehéz sors. Most Győrött is sok színész napokig csatangolt esőben, sárban és még a mai napig sincs valamennyinek megfelelő lakása. A szállodában-lakás a gázsihoz mérve bizony drága.

Galetta igazgató fejéről elhárítjuk a vádat: semmilyen áldozattal sem lehetett most jobb társulatot szervezni. Csak az Új Magyar Színháznál Pesten 17 színésznő van éves szerződésben, sokan majd féléven át sem kapnak szerepet, de vidékre el nem mennének staggione társulatba játszani! Pedig a színész élete az, ha játszhat. Galetta igazgatót tehát ne szidja a közönség azért, amiről nem tehet. Színtársulatában az eddig Győrött színpadon látottak közül Galetta, Pogány Margit, S. Hargitay Hona, Deák Ferenc és Csonka Endre ma első vonalbeli staggione színészek.

A második kérdés, a darabkérdés. A társulat főképpen operettet játszik. A prózát a magyar vidék halálra ítélte, hiszen láttuk ebben az igényes Győrben is: nagysikerű fővárosi prózai darabok kongó házakkal mentek, mikor kifogástalan előadásban láthatta volna őket

Győr.

Operett kell? Hát nesze, azt mondja Erdélyi Miska, a Novara tengerészéből lett operettgyáros! A szép régi operettek helyére revüt kívánt a nép, jött egy revü-korszak, aztán jött a kiábrándulás – és nem jött semmi. A főváros egyetlen operettszínházában reménytelen volt színre kerülni éveken át, hiszen a kitűnő színészekkel minden gyenge darabot is százas előadás-szériában futtattak és futtatnak Pesten. Ha pedig nincs remény, hogy előadják a darabot, nem születik darab! Az Új Magyar Színház most zenés darabot is akar adni. Amint ezt a szerzők olvasták, hamarosan – saját szememmel láttam – tehát két hónap alatt közel háromszáz darab futott be a direktorhoz, aki kétségbeesetten ül dramaturgjával a színdarabhegy tetején! Mikor tudja elolvasni! De ezekből is: egyet tud előadni egy év alatt. A vidéki társulat mikor és mit kap ebből?

Egyelőre nincs operett. Ami van, legtöbb selejtes, kültelki közönség tapsaira készült. A direktorok ezt is igen drágán kapják meg a pesti ügynökségektől, vagy a „neves” szerzőktől. Tehát: ezért sem ők a hibásak.

Hogy ki miben hibás, arról majd legközelebb. Egyelőre még annyit, hogy eddig két darabot láttunk a Galetta társulattól. Még ne ítéljünk. Várjuk a következő darabokat. A színtársulat nagy buzgalommal készül, hogy kiérdemelje az elismerést. Mi pedig bemártva tartjuk a kritikus tollat. Várjuk, mi lesz?

Azt is eláruljuk, hogy nevekkel aláírt levelet is kaptunk kettőt, melyben a Kaland-ról írt kritikánk miatt szívteleneknek neveznek, örülünk, hogy a közönség érdeklődik, ír. bírálgat. Ez életet jelent.

p–j–.

Szófiai jelentés hozza hírül, hogy a bolgárok egy tollvonással elintézték, hogy többé zsidót bolgárnak ne nézhessenek s a bolgár népet, vásárlóközönséget meg ne téveszthessék a bolgár nevek, melyek mögött zsidó kereskedik. Azonnal levették a zsidó nevek végéről az odaragasztott bolgáros végződést, mert hiszen az a Gold, aki Lengyelországban Goldovszky volt, Jugoszláviában Goldovics, Bulgáriában Goldoff – Magyarországon pedig Gárdonyi lett Bulgáriában az „off”-ot levették, megmaradt a Gold. Mi lesz minálunk?

Mert, hogy mi van, arra itt egy ékes példa:

A fővárosi sajtó közli, hogy a legújabb törvényes rendelkezések alapján a főváros városatyái közül törölték a 20 zsidót. Íme a töröltek névsorából egy csokor: Bánóczi László, Dési Géza, Boros László, Berkes Jenő, Lévai Sándor, Párkány Frigyes, Révész Miklós, Vitéz Aladár (!), Vörösvári Miklós (!), Farkas Zoltán, Fábián Béla.

Ilyen nevekkel ültek ezek a városatyák a főváros parlamentjében és szóltak bele az ország szívének vezetésébe!

Vitéz, Bánóczi, Vörösvári! Zsidó, zsidó, zsidó valamennyi és a húsz „atya” közül tíz szociáldemokrata!

A szegény magyar munkást hogyan orránál fogva vezették ezek a zsidók, mert hogyan tudná a munkástömeg, hogy vezére a Vitéz, a Vörösvári: tulajdonképpen álnéven szereplő zsidó!

A bolgárok példáján talán tanulnunk lehetne, hogy itt a Winterek és Schwarzok ne szerepelhessenek firmatáblán, tömegek előtt széphangzású magyar neveken! Mikor nyílik ki már a mi álmos szemünk? Soha?