Vajna Gábor belügyminiszter márciusi tizenötödiki győri nagy beszédét még ma is élénken tárgyalják a győriek. A miniszter beszédében többek közt a következőket mondotta:

Március 15-e hivatalos ünneppé avattatott néhány évvel ezelőtt. Március 15-ét „Szabadság ünnepének” nevezték és ha belenézünk a történelem öreg lapjaiba, visszagondolunk arra a 97 esztendőre, amely azóta eltelt, meg kell állapítanunk azt, hogy ez a meghatározás, szabadság ünnepe, csak képletes, mert 1848. március 15-e és az azt követő dicsőséges fegyvertények nem hozták meg nemzetünknek felszabadulását, az igazi emberi szabadságot.

A szabadságharc elvesztése után szomorú idők következtek nemzetünkre. Az 1867-i kiegyezés csak átmeneti jellegű volt, mert a kérdéseket gyökeresen nem oldották meg és száz esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újból rádöbbenjen a világ, a magyarság egyetemessége, hogy nekünk a Kárpátok koszorúi és a Duna völgyében kell élnünk és meghalnunk és mindazoknak a népeknek, amelyek a magyar nemzet egyetemességét alkotják, hogy a földkérdés nem oldatott meg, a zsidókérdés nem oldatott meg. Ez a három kérdés mint vörös vonal húzódott és kísért 1848 óta és egész életünkön kísért.

– Ha visszatekintünk az 1867 óta eltelt szabadelvű világra, rádöbbenhetünk arra, hogy ezek a szabadkőműves jelszavak, szabadság, egyenlőség, testvériség, nem jelentettek egyebet, mint a zsidóknak szabadságot, egyenlőséget, testvérséget az itt élő magyarsággal és Európa többi népeivel szemben.

Amikor már-már úgy nézett ki, hogy a 6000 éves talmudi zsidó törekvés a nemzetet, az államot erkölcsileg tönkretéve, lesüllyesztve, a világ zsidó hatalom megalakul, akkor tört fel Európa népéből felismerve ezt a veszélyt az Ébredő magyar mozgalom, Hitler Adolf, Mussolini. Kellett jönni egy új világnak, mely felrázza magyar nemzetünket és az új világ megérkezett Európa többi népeinél egyidőben: a nemzeti szocialista, nacionalista és szocialista világszemléletben és hiába igyekeztek azt elnyomni, ez a törekvés utat tört és talált magának felfelé.

A belügyminiszter ünnepi beszéde legérdekesebb részéhez érkezve a következőket mondotta:

– Amikor 1944. augusztus 24-én Románia áruló lett, fejhosszal megelőzve Magyarországot, Szálasi Ferenc számára kihallgatást kértem az akkori kormányzónál, Horthy Miklósnál. A kabinetiroda főnöke elbujkált előlem. Szálasi nekem elrendelte, a kihallgatásnak meg kell történnie. A pártvezető parancs halálos parancs volt számomra és újból jelentkeztem. Megfenyegettem a kabinetiroda főnökét, vegyék tudomásul, hogy nem zsidó ügyben jöttem, sem textil-nagykereskedő engedélyt nem óhajtok kapni Magyarország legnagyobb mozgalma, a Hungarizmus vezére Szálasi Ferenc számára. A szokatlan hangra az volt a válasz, hogy két nap múlva le óhajtottak bennünket tartóztatni. Úgy látszik, valami közbelépés segítségével augusztus 29-én Horthy Szálasi Ferencet arra kérte, csak még egy hónapig legyetek csendben, meglátjátok, minden megváltozik. Amikor a kihallgatásról a királyi vár kapujába érkeztünk, éreztük, hogy ebben a palotában, legalábbis ilyen formában nincs helyünk. Már világos volt az árulás. Október 14-én, a kora reggeli órákban vártuk az áruló szózatot a rádióban. Akkor még egy kísérletet tettem azzal, hogy arany tálcán hozzuk Magyarország kormányzója számára nemzetünk hitét és hűségét. Itt az utolsó alkalom, fogjon össze a Hungarizmus vezérével Szálasi Ferenccel, mindent megmenthet, de mindent el is veszíthet. Ha még ez is kevés volna, tessék tudomásul venni, hogy Budapesten a karhatalom, a m. kir. honvédség és a csendőrség ebben a pillanatban Szálasi kezében van. A rádiószózat az én utolsó és energikus figyelmeztetésem dacára is elhangzott. Október 16-án délután, amikor Szálasi Ferenccel utoljára láttam az akkor már német védelem alatt álló áruló kormányzót, rövid, párperces beszédben búcsúzásképpen azt mondotta: „Kedves Szálasi! Arra kérem, vigyázzanak a magyarországi zsidókra, legyenek velük szemben irgalmasok, mert igen nagy értékes munkát végeztek, nekik köszönhetjük gyáriparunkat és sokban kultúránkat.” Szálasi felemelte fejét, csak annyit mondott: „Köszönöm, tudomásul veszem, vigyázni fogok magyar nemzetemre. A zsidókkal pedig úgy fogok elbánni, ahogy azok az utolsó száz esztendő alatt velünk elbántak.” Ezek voltak az utolsó szavak, kézfogás és meghajlás nélkül távozva.

– Ezek a tények igazolják, hogy a szabadkőműves jelszavak, szabadság, egyenlőség, testvériség, a legmagasabb helyekig, államfőkig eljutottak, bevonva azokat karmukba. A zsidó csak könyörtelen tudott lenni ezer éven keresztül. Láttuk ezt az 1919-i kommün alatt, láttuk azt a zsidó szellemiséget, amely megnyilatkozik a Magyarországra betört szovjet hordáknak a képén. Nehogy azt higgyük, hogy a Szovjet katona merne magától ezt tenni, magyar asszonyokat megbecsteleníteni, ha erre nekik felhatalmazásuk, parancsuk nem lenne, hogy magyar hazánkat véglegesen kipusztítsák. Mindenütt ott volt és van közöttük az örök talmudi zsidó, az izgató, lázító. Mégis, még ma is vannak emberek az országban, akik siránkoznak a becsületes zsidókért. Majdnem minden kereszténynek volt egy-két zsidó ismerőse. Minden zsidó becsületes volt tehát Magyarországon. A másik azért siránkozott, mert katolikus, református, unitárius zsidó.

Testvér! Csak egyfajta zsidó van, a 6000 éves talmudi zsidó!

Most a szabadság ünnepén éppen ennek a Lloyd épületének erkélyéről hívom fel figyelmeteket arra, hogy 1848 miért nem lehetett a szabadság ünnepe, azért nem lehetett a szabadság ünnepe, mert az csak a zsidóké lehetett!

– Huszonkét esztendőn keresztül revíziót kezdtek hirdetni a szabadság ünnepén a szabadság országában, Magyarországon. El kellett altatni a magyar katonának vitéz erényeit, a katonai hősi életszemléletét, sárba kellett tiporni, békés revíziót kellett hirdetni! Zsidókat kellett idehozni és azokon keresztül a magyar feltámadást.

– Hirdették úton-útfélen, hogy majd jönnek angolok, amerikaiak, hozzák a szabadságot. Valóban minden évben jöttek a magyar Alföldre amerikai, angol, lengyel, francia szenátorok, képviselők, kivittük őket a bugaci pusztára, elvittük Debrecenbe, megmutattuk a délibábot, megvendégeltük őket, mert ünnepet tudtunk rendezni. Ezzel elhitették, hogy majd ezek a nagy urak meghozzák a szabadságot. Vegye mindenki tudomásul, hogy amit vérrel, fegyverrel elvesztettünk, csak fegyverrel és vérrel lehet visszaszerezni. Azt hirdették, Magyarországot általában azért nem bombázzák, mert az angolok minket szeretnek. Ez altató „dajkamese” volt. A tények mást igazoltak. Lerombolhatják templomainkat, pusztíthatnak embereket, de egy élő nemzetet, melyben Istenbe vetett hit él, megölni nem lehet. Két választás van. Válasszuk magunknak német szövetségeseink oldalán a becsületes, férfias bátor kiállást és a kitartást, vagy pedig válasszuk a halált, a mindent elsöprő kommunizmust. Testvérek! Ezt a háborút nekünk csak megnyerni lehet és meg fogjuk nyerni! Jóvá kell tenni minden mulasztást, ha valaki eddig 2 órát dolgozott naponta, dolgozza végig a nap mind a 24 óráját. Ha akarjuk, mindent el tudunk érni, ehhez önmegpróbáltatás szükséges.

– Beszéltek bűnös Budapestről, rossz emberekről. Budapest 51 napi körülzárás után a szovjet kezébe került, de addig lelkes hungarista ifjak, honvédeink, csendőrség, rendőrség, vitéz német szövetségeseinkkel ontották vérüket hazánkért, fővárosunkért.

– Mint belügyminiszter tudom, mennyi akadállyal kell megküzdeni ebben az országban. A fejetlenség első pillanatait átvészeltük, átharcoltuk. És még most is veszekszünk, most is áskálódunk. Menekültekkel van tele az ország. Adjunk lakást nekik, mert azok a szerencsétlenek mindenüket elvesztették. Még ma is vannak zsidóvárók, akik a Khonokat, Weisseket várják vissza, de akik engemet ismernek, tudni fogják, hogy amit mondtam, azt meg is tartom, keresztül fogok gázolni és gázoltatni mindazokon, akik nemzetünk életének, szabadságának útjába fognak állni.

– Új életet, feltámadást akarunk, fel fogunk támadni, mert így akarja 13 millió magyar! Hirdessétek, hogy feltámadunk, mit Szálasi Ferenc hirdetett, mielőtt bement a fegyházba 5 esztendőre.

Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!

Nagypénteket éljük most, ha akarjuk, mi is feltámadunk és fel fogunk támadni!

Kitartás! Éljen Szálasi!