Streicher Nürnbergben akasztófán halt meg, egyedül azért, mert egy olyan újságot adott ki, amely a zsidókat bírálta. Streicher nem volt a német kormány tagja a háború alatt. Streicher nem játszott szerepet a német háborús erőfeszítésekben vagy a koncentrációs táborokban és bűnösségében még egy amerikai ügyész is kételkedett. A hazafi bátran halt meg, noha súlyosan meg is kínozták. Csupán véleményszabadságával élt, tényeket közölt, amiért Amerikában és a legtöbb nyugati országban semmiféle büntetés nem járhat.

Julius Streicher a zsidókérdéssel kapcsolatosan a legismertebb író és tekintély az egész történelem folyamán. Rendkívüli mértékben megrágalmazták a szervezett zsidóság erői. Az 1946. október 16.-án, Nürnbergben felakasztott 11 német vértanú közül egyedül Streicher halt meg kizárólag csak a beszédeiért és írásaiért.

Streichernek az égvilágon semmi köze nem volt a második világháborús német tervekhez vagy hadviseléshez. A háború alatt még a kormány tagja sem volt. Nürnbergi kivégzésének semmi más oka nem volt, mint az, hogy nagyon hatásosan leplezett le a zsidókkal kapcsolatban sok rejtett tényt. Világhírű hetilapja, a Der Stürmer, nyíltan tárgyalta a zsidókérdést, beleértve szerepüket a kommunizmus létrehozásában, a kereszténység elleni összeesküvést, a hatalmas pénzügyi források felhasználását a kormányok felforgatására, és a monopóliumok létrehozását a keresztény tulajdonú kis üzletek tönkretételére. Streicher nagymértékben leleplezte a zsidók hajlandóságát arra, hogy becstelen úton pénzügyi előnyöket szerezzenek a nem-zsidókkal szemben.

Életfogytig tartó harc az Igazságért

Julius Streicher 1885. február 12.én született Augsburg bajor város közelében. Egy vidéki iskolamester kilencedik gyermeke volt. Rajongással szerette az édesanyját, akit később „gyermekkorom erősségének” nevezett.

A zsidókkal kapcsolatos első emléke öt éves korában kezdődött, amikor az édesanyja sírt, mert szövetet rendelt egy zsidó üzletből, és a szövetről kiderült, hogy hitvány minőségű. Az anyja ezt mondta neki: „Ez pontosan jellemző egy zsidóra.” Streicher, akinek a családja buzgó katolikus volt, később beszámolt arról, hogy a falu papja egyszer azt mondta a gyülekezetnek, hogy a zsidók elkeseredetten harcoltak Krisztus ellen, végül keresztre feszítették Őt. Streicher hozzátette: „akkor kezdtem először gyanítani, hogy a zsidóknak különleges természetük van."

Tizenhárom éves korában tanítóképzőbe iratkozott be. 1904 januárjában megkezdte tanítói pályafutását. 1912-ben belépett a Demokrata pártba és részt vett a nürnbergi összejöveteleiken. Tehetséges szónok volt és hamarosan nagyon népszerű lett. Viharos tapsot kapott, bárhol is beszélt.

Egyszer egy banki alkalmazott e szavakkal figyelmeztette Streichert, hogy ne támadja a zsidókat:

"Streicher, hadd adjak Önnek néhány tanácsot. Egy zsidó bankban dolgozom. Megtanultam hallgatni olyankor, amikor a német szívem örömmel beszélne. A zsidók kevesen vannak, de nagy gazdasági és politikai hatalomra tettek szert, és a hatalmuk veszélyes. Ön, drága Streicherem, még fiatal és fölényes, nem finomkodik a szavakkal. De soh’se felejtse, amit mondok Önnek: a zsidóknak nagy hatalmuk van, és ez a hatalom veszélyes, nagyon veszélyes."


Első világháborús hős

Streicher 1913-ban feleségül vette Kunigunde Roth-ot. Első fiúk, Lothar, 1915-ben született. Ő később írt a Der Stürmer-be. A második fiúk, Elmar 1918-ban született.

1914-ben kitört az első világháború, és Streichert a gyalogsághoz sorozták be. Franciaországban harcolt, súlyos küzdelmek tanúja volt. Veszélyes küldetésekre vállalkozott. Egy döntő fontosságú üzenetet közvetített a súlyos, ellenséges tűz ellenére, és ezzel megakadályozott egy ellenséges bekerítést. Ezért a csapatából elsőként kapta meg a Vaskeresztet. Azután kiemelték és az elit Hegyi Gépfegyveres Különítmény tagja lett. Később elfogadták, mint tisztjelöltet. Ez szokatlan volt, mert abban az időben csak az arisztokrata családok leszármazottai lehettek tisztek. Mint főhadnagy bátran harcolt a román és az olasz fronton.

Az 1918-as év novemberi fegyverszünete idején újra visszatért a francia frontra, és szolgálataiért megkapta az áhított első osztályú Vaskeresztet. A hivatalos jellemzés szerint ez az érdemrend „hiteles kitüntetés egy kiváló parancsnoknak, aki bátorságot és állhatatosságot tanúsított az ellenség tüze alatt."

Streicher felfedezi Németország megalázásának okát

A szövetséges katonák 1918-ban megszállták Nürnberget és fenntartották Németország „kiéheztetési blokádját”, hogy így kényszerítsék a versailles-i békeszerződés elfogadására. Ez a „szégyen-szerződés” úgy rendelkezett, hogy a német hadsereg nem állhat 100 000-nél több emberből, a hajóhadát el kell süllyesztenie, billiókat kell fizetnie háborús jóvátétel címén és a legmegalázóbb (és hamis) módon egyet kell értenie azzal, hogy Németország a háború egyedüli okozója.

A Weimari Köztársaság katasztrofális inflációja abban az időben kezdődött. Minden német megtakarított pénze elveszett. Akkor a zsidók fel tudták vásárolni az újságokat, iparágakat, a háztömböket és a kis üzletek ezreit a valódi érték töredékéért. Polgárháború tombolt a német városok utcáin, amelyet ugyanazon zsidó bolsevikok robbantottak ki, akiknek hitsorsosai Oroszországot fosztogatták.

Ekkor kapta meg Streicher a „Cion bölcseinek jegyzőkönyve” első példányát. A jegyzőkönyveket Oroszországból az akkori forradalmi felfordulásban egy fiatal egyetemi hallgató, Alfred Rosenberg hozta Németországba.

Streicher szónokolni kezdett ezekről az új felfedezéseiről, a zsidók politikai tevékenységéről. Gyűlések százain sok ezer emberhez szólt, hangsúlyozva a tényt, hogy a zsidók egy különálló fajt alkotnak (Amit a zsidók maguk is állítanak, ha nem is mindig nyilvánosan, de erre épül vallásuk is - a szerk.). Ők egyáltalán nem németek, hanem idegenek és veszélyesek, „államot államban alkotnak”.

Harcias újságot indít

A Deutscher Volkswille Streicher által 1921-ben indított újság volt. Ez a Német Munkás Közösség nevű szervezet lapjává vált, amely szervezetnek Streicher volt az alapító elnöke. Egy cikkben, amely a németországi leggazdagabb zsidó üzletemberek némelyikét kritizálta, Streicher ezt írta:

„Igazán azt hiszitek, hogy a Rothschildokat, a Bleichrodereket, Warburgokat és Kohnokat izgatja a ti szegénységetek? Amíg ezek a fajtestvérek a mi vezetőink, amíg a ti pártvezéreitek a zsidók lakájai, és amíg az idegen vér sötét árnyéka van mögöttetek, el lesztek árulva, és be lesztek csapva. A sötét árnyék önmagával törődik, nem veletek.”

Streicher gyakran idézte a nem-zsidók fölötti uralomra térő zsidó összeesküvés bizonyítékaként azt, amit maguk a zsidó vezetők írtak. Anglia egyedüli zsidó miniszterelnöke, Benjamin Disraeli (1804-1881) a „Lord George Bentick” című könyvében, a 357. oldalon ezt írta:

„Lázadás megy végbe a hagyomány és az arisztokrácia, a vallás és a tulajdon ellen.., a titkos társaságok részéről, amelyek ideiglenes kormányokat alakítanak, és mindegyikük élén zsidó fajú embereket találunk. Isten népe (a zsidó) ateistákkal működik együtt; a tulajdon legagyafúrtabb halmozói kommunistákkal szövetkeznek; a különleges, választott faj kezet fog Európa minden söpredékével és alsóbbrendű hulladékával; és mindezt azért, mert meg akarják semmisíteni a hálátlan kereszténységet."

Streicher 1923-ban a fehér faj más fajokkal való keveredése ellen harcolva egy cikkében elítélte a fajok közötti nemi kapcsolatot (Ahogy a zsidók is, minden vallási tanításuk, régi és mai törvényük e köré épül - a szerk.) és támadta a Rajna-vidéken a néger megszálló csapatokat állomásoztató, bosszúálló francia gyakorlatot:

„Amikor egy néger katona a Rajna-vidéken megerőszakol egy német lányt, utóbbi elveszett a faj számára.”

Továbbá, a fajok közötti nemi kapcsolatot azért is elítélte, mert: „egy fajilag tiszta, vérének tudatában lévő nép sohasem lehet a zsidók rabszolgája. A zsidóság csak a kevert fajok ura lesz.”

Streicher rámutatott, hogy az emberek nagyon gondosak a telivér lovaik, szarvasmarháik és kutyáik tenyésztésével kapcsolatban, és ugyanígy ügyelniük kell arra, hogy az utóduk felsőbbrendű fajhoz tartozóval ne házasodjék. Meggyőződése volt, hogy létezik egy zsidó összeesküvés, amelynek célja a felsőbbrendű fajok vérének mérgezése alsóbbrendű fajjal. A zsidók azért is pártfogolják az abortuszt, mivel az csökkenti a fehér népességet.

Streicher kulcsfigura volt az 1923. november 9-i, elvetélt müncheni puccskísérletben, amikor Hitler át akarta venni a hatalmat a korrupt bajor kormánytól. Együtt menetelt Hitlerrel, Himmlerrel és Erich Ludendoff tábornokkal Münchenen keresztül a Feldherrnhalle emlékműhöz, ahol a rendőrség tüzet nyitott. Tizenhat felvonulót meggyilkoltak, tizenketten, köztük Göring is, súlyosan megsebesültek, a többieket szétoszlatták. A „sörpuccs” véget ért.

Egy szenzációs pert követően, amelyben még a bírák is megdicsérték a vádlottakat a hazafiasságuk miatt, Hitlert Landsbergben 14 hónapig tartották fogva. Streicher szerencsésebb volt: egy hónapot töltött börtönben. Elvesztette tanítói állását, de jó személyi lapja miatt 39 éves korában nyugdíjban részesítették.

Ezt követően belépett a Német Munkáspártba (DAP), és azonnal (1924. április 6.-án) beválasztották a parlamentbe. Míg az átlagos DAP szónokok néhány száz főnyi tömeget vonzottak, Streicher átlagosan 2000-et, és mindenki fizetett azért, hogy őt hallhassa. ugyancsak 1924-ben indult a nürnbergi helyi választásán és győzött. Így két választott pozíciója volt egyidejűleg.

Streicher beindítja a Der Stürmer-t

1923. április 14.-én Streicher beindította híres hetilapját, a Der Stürmer-t. Az újság alcíme: „Német hetilap az igazságért folytatott küzdelemben”

Streicher szüntelen, folyamatos küzdelembe kezdett a zsidó hatalom ellen. Az újságot az 1923-1933 között három ízben tiltották be, illetve foglalták le kiadványait, és egy 11 hónapos periódusban Streichert öt perrel sújtották. Összesen 8 hónapot töltött börtönben, mert szembeszállt azzal a bírósági rendelkezéssel, hogy szüntesse be a Der Stürmer betiltott példányainak terjesztését.

1927-ben 14 000 példány volt forgalomban. 1933-ban a példányszám 25 000-re, 1934-ben 113 800-ra emelkedett és 1940-ben 2 millióra ugrott. Ekkor mintegy 300 ember dolgozott a Der Stürmer-nek, köztük egy Jonas Wolk nevű zsidó. A Göring-jelentés megjegyzi, hogy Wolk „jó fizetést” kapott és az újság legzsidóellenesebb cikkei közül néhányat ő írt. A Der Stürmer ekkor már nemzetközileg ismert, és a zsidók részéről egyik leginkább rettegett kiadvány volt. Az újság 1941-ben sajtóirodát nyitott Bécsben, Prágában és Strassburgban (akkor már újra visszacsatolták Franciaországtól, így kapta vissza valódi nevét a város - a szerk.). Megindult a dániai kiadása is.

Amikor csak tehette, Streicher hetenként átlagosan egy beszédet mondott. Kinevezték az NSDAP országos szónokának, és egyike volt a legnépszerűbb szónokoknak. Az ő gyűlései egyben látványos események is voltak, zenekarokkal, menetelő emberekkel, színes dekorációkkal, és amikor ő a pódiumra lépett, hosszan tartó ováció tört ki, hasonlóan egy modern rock koncerthez. Streicher szónoki stílusa élénk, szórakoztató és erőteljes volt.

Streicher évente karácsonyi zsúrt szervezett a Dachauban fogva tartott különféle bűnözők számára. Az egyik vacsorán szabadulást és egy vonatjegyet kínált fel minden fogva tartott kommunista számára, aki Oroszországba, a „munkásparadicsomba” kíván utazni. Senki sem jelentkezett.

Streichert 1933-ban beválasztották a Reichstagba, de befolyásának napjai az NSDAP-ben elmúltak.

Julius Streicher tanítása

A zsidók bizonyos foglalkozásokban koncentrálódnak, mint orvosok, ügyvédek, pénzkölcsönzők, kereskedők, a szórakoztató iparban tevékenykedők stb. Így aránytalan nagy vagyonra tesznek szert. Ők irányítják a nagy áruházakat, s így a független nem zsidó üzletek tönkremennek.

A zsidók által fizetett alacsony munkabérek a szegény munkásokat bűnözésre és bizonyos nőket prostitúcióra kényszeríthetnek.

A zsidók nem igazi létrehozói a vagyonnak. Elkerülik a fizikai munkát és ők csak ritkán földművesek, kőművesek, gyári munkások stb. Az ő vallásuk az ilyen munkákat szégyenletesnek tanítja.

A zsidók gyűlölik Jézus Krisztust, de születésnapjából nagy profitot húznak.

Ahogy Jacob Wise rabbi mondta:„Jobb a karácsony, mint a himlő. Különben, ha a Megfeszítettnek lett volna egy testvére, aki nyári időben született, akkor nekünk két ilyen hasznot hozó ünnepünk lenne.”

A zsidók a szexualitást haszonszerzésre használják.

A zsidók paraziták, akik titokban nagy vagyonra tesznek szert a meggondolatlan gazdanépek kizsákmányolásával.

A zsidók úgy tesznek szert hatalomra, hogy kezdetben a „tolerancia és a testvériség” szószólói. Hasznossá téve magukat, kényeztetik a nép politikai vezetőit - behízelgik magukat, amíg a trón mögött hatalommá válnak.

A zsidók jótékony célokra azért adakoznak, hogy tiszteletre méltóvá váljanak.

A zsidók a nagyvárosokban koncentrálódnak, ahol a szocializmus és a dekadencia terjesztői.

Julius Streicher kedvenc mondása: „Aki ismeri az igazságot, és nem mondja ki, szánalmas, gyáva ember.”

Streicher bebörtönzése, megkínzása zsidók és négerek által

Streicher felesége 1943-ban meghalt. Néhány héttel a háború befejezése előtt feleségül vette Adele-t, aki egész életében a titkárnője volt. Azután elmenekültek otthonukból, mielőtt az USA-hadsereg megérkezett. 1945. május 23.-án Plitt, egy zsidó származású amerikai őrnagy felismerte és őrizetbe vette. Plittet úgy üdvözölték, mint egy hőst; visszarepült New York City-be, ahol hivatalos „Plitt őrnagy-napot” tartottak. A zsidók az utcákon ünnepeltek; üdvözölték annak az embernek a letartóztatását, akit a „világ első számú zsidófalójának” neveztek.

Streicher átadott egy jegyzéket védőjének, Dr. Hans Marx-nak, amelyben leírta, hogy a zsidók és a négerek megkínozták a zárkájában. Egy fénykép alátámasztotta a vádjait, amely azt mutatta, hogy, Streicher meztelenül áll, testén fekete és kék foltokkal, és a nyaka körül egy tábla, ezzel a felirattal: „Julius Streicher, a zsidók királya.”

A jegyzék szövege

„Két néger levetkőztetett, és kettétépte az ingemet. Csak az alsónadrágomat tarthattam meg. Mivel megbilincseltek, nem tudtam felhúzni, amikor lecsúszott, így meztelen voltam. Négy napig! A negyedik nap annyira lehűltem, hogy a testem zsibbadt volt a hidegtől. Képtelen voltam hallani bármit is. Minden 24 órában (még éjjel is) a négerek bejöttek a zárkába egy fehér ember parancsnoksága alatt, és végigvertek. Cigarettát égettek a mellbimbómon. Az ujjukat belenyomták a szemgödreimbe. A szemöldökömet és a mellkasi szőrzetemet kitépték. A nemi szervemet korbáccsal ütötték. A heréim nagyon megdagadtak. Rám köptek. „Kinyitni a szádat” - és beleköptek. Amikor nem voltam hajlandó kinyitni, állkapcsomat felfeszítették egy bottal és a számba köptek. Korbáccsal vertek - duzzanatok, fekete-kék foltok az egész testemen... Lefényképeztek meztelenül! Gúnyolódva adtak egy régi katonai nagykabátot, amelyet rám terítettek.”

Amikor Marx úr tiltakozott a bíróság előtt a Streicherrel való rossz bánásmód miatt a bírák felháborodásban törtek ki. Azonnal elrendelték, hogy az indítványt töröljék a per jegyzőkönyvéből, mert „nagyon nem oda illő”. Streicher kétszer felhozta, hogy megkínozták, és a bírák ahelyett, hogy vizsgálatot kértek volna, elrendelték, hogy a kijelentéseit töröljék a jegyzőkönyvből. Úgy tartották, hogy megsértette a bíróságot, már azáltal is, hogy felfedte ezt a témát.

Boszorkányüldöző per Nürnbergben

Az illegális bíróság a szégyenteljes eljárását 1945. november 30.-án kezdte meg, olyan vádirattal, amely Németország összes vezetőjét „agresszív háború folytatására való összeesküvéssel, béke- és emberesség elleni” bűncselekménnyel vádolta.

E vádak közül egyik sem illett Streicherre. Nem volt tagja a kormánynak, házi őrizetben volt, és az égvilágon semmi köze nem volt a háborúhoz. Így az ügyészek az antiszemita írásai miatt azt a nevetséges vádat emelték, hogy ez „összeesküvés népirtás elkövetésére”.

Holokauszt-cáfolat a Nürnbergi Törvényszék előtt

Streicher védője, Hans Marx azt mondta a bíróságnak, hogy az ügyfele nem tudott semmiféle „holokausztról”, sőt ellenezte a zsidók elleni erőszakot. Streicher bátran és szilárdan tagadta, hogy bármilyen úgynevezett „holokauszt” valaha is megtörtént. Ténylegesen ő volt az első, aki leleplezte ezt az égbekiáltó csalást. Ismételten kijelentette:

"Én nem tudtam semmiféle, kialakulóban lévő zsidóirtásról), és nem is hittem volna el azt. Mind a mai napig nem hiszem el, hogy 5 millió embert megöltek. Gyakorlatilag lehetetlennek tartom, hogy megtörténhetett. Nem hiszem el. Én még nem láttam bizonyítékát eddig."

Meg kell jegyezni, hogy Streichert őszinte tanúnak tekintették. Douglas Kelly elmegyógyász, aki megvizsgálta Streichert, azt mondta, hogy meggyőződése szerint Streicher szilárdan hitt a zsidókkal kapcsolatos nézetei igazságában.

Szakértők kérdőjelezték meg a Streicher-ügy érvényességét

Telford Taylor, aki az USA ügyészeinek egyike volt a peren, 1992-ben közzétette a „The Anatomy of The Nuremberg Trials” című könyvét. Könyvében azt írja, hogy az ügyészi testület közül sokan kétségbe vonták Streicher bíróság elé állításának törvényességét, mivel ő „egy magántulajdonú, a kormánnyal összefüggésben nem lévő újság kiadója volt. Streichernek semmi köze nem volt katonai döntésekhez, és 1940 óta nem volt politikai személyiség sem. Fontos tényező volt az antiszemitizmus magvainak elhintésében, de nemzetközi bűncselekmény volt ez?”

A Taylor által idézett brit vádló, Sir Hartley Shawcross ezt mondta:

„Én és sokan mások úgy gondoltuk, hogy a Streicher-ügy a legvitathatóbb.”

Taylor továbbá azt állítja, hogy a Streicher-ügy jelentette a bíróság számára a legkomolyabb problémát, mivel „nem volt vád tárgyává téve, hogy maga Streicher részt vett volna bármely erőszakos cselekményben a zsidók ellen.” A kétnapos, keresztkérdéses vizsgálata során kizárólag a Der Stürmer-ben megjelent cikkeiről és a karikatúrákról kérdezték!

Élethivatása

Streicher ismételten kijelentette: „Élethivatásom a zsidók leleplezése.” Ezt mondta a bíróságnak:

„A zsidók fajt és nem vallást alkotnak. Az én célom nem a zsidók üldözése, hanem a nem-zsidók felvilágosítása volt, hogy legyenek elővigyázatosak velük szemben.”

A Der Stürmer 1934. májusi számát a Streicher által elkövetett „leghitványabb antiszemita aktus” bizonyítékul hozták fel. Az egész szám jellemző vonása az az évszázados vád volt, hogy a szélsőséges ortodox zsidók titkos szektája a zsidó húsvét idején keresztény gyermekek vérét veszik rituális szertartás céljából. A vád a zsidók körében, mint „vérvád” ismeretes.(Mint ismeretes, azóta egy izraeli történész, Ariel Toaff is elismerte a várvád hitelességét nemrégiben kiadott könyvében - a szerk.)

Figyelembe véve a számos hátborzongató gyilkos kultuszt, ami az USA-t sújtja a második világháború óta, Streicher vádja nagyon is hihető.

Nem engedték válaszolni a bíráknak

Streicher alaposan vizsgálta ezt a témát, számos forrást idézett lábjegyzetekkel. Ügyvédje megkérte, válaszoljon arra az ügyészi vádra, hogy nincs dokumentatív bizonyíték arra, hogy ilyen bűnöket bizonyos zsidók tényleg elkövettek. Streicher így válaszolt:

„A forrásokat megadtuk ebben a számban. Hivatkozás történt egy könyvre, amelyet görög nyelven egy egykori rabbi írt, aki később keresztény hitre tért át. Hivatkozás történt egy milánói magas egyházi méltóság kiadványára. Még zsidók sem tettek ellenvetést erre a könyvre.

Rituális gyilkosságra hivatkozás történt bírósági iratokban, amelyeket Rómában helyeztek el. Ezekben olyan képek vannak, amelyek azt mutatják, hogy 23 esetben maga az Egyház foglalkozott a kérdéssel. Az Egyház 23 személyt szentté avatott, akiket rituális gyilkossággal öltek meg. Szobrok, illetve sírkövek képei láthatók illusztrációként. Mindenhol rámutattunk (a Der Stürmerben) a forrásra…, de ebben az összefüggésben szeretném megjegyezni: mi sohasem akartuk azt mondani, hogy minden zsidó kész elkövetni rituális gyilkosságokat. De tény, hogy a zsidóságon belül létezik egy szekta, amely elkövette ezeket a gyilkosságokat. Megkértem az ügyvédemet, hogy terjesszen a Bíróság ell egy nagyon friss eljárást tartalmazó dossziét a csehszlovákiai Pisekből. Egy fellebbviteli bíróság megerősítette a rituális gyilkosság egy esetét, így befejezésül azt kell mondanom...”

Ennél a pontnál Jackson ügyész megszakította Streicher vallomását. Ezt mondta:

„Tiltakozom e kijelentés ellen... A vádlottat vissza kellene kísérni a zárkájába; minden további megállapítást, amit még óhajt tenni, ügyvédje útján már beterjesztette a Bírósághoz; úgy kell őt tekinteni, hogy megveti a Bíróságot.”

Taylor megállapítja:

„A Der Stürmer nem a kormány szócsöve volt, hanem magánkézben lévő újság., amelynek tulajdonosa és kiadója Julius Streicher volt. A vádat egy privát újság tulajdonosa és újságírója ellen emelték, és olyan kijelentések közzététele miatt büntették meg, amelyeket ő igaznak hitt."

A vádlottak valótlannak nyilvánították a szovjet félrevezetést

Lépten-nyomon felhozta a vád a zsidók állítólagos kiirtását. Streicher kijelentette: hogy nem hiszi el. Hozzátette: technikailag lehetetlen, hogy ilyen tömeggyilkosság bármikor megtörtént. A lehetetlenséget évtizedekkel később tudósok bebizonyították. Göring is azt tanúsította, hogy sohasem volt semmilyen szervezett megsemmisítési program. Napjainkban a tájékozott emberek tudják, hogy a „holokauszt” propagandisztikus célú félrevezetés, amelyet a szovjet NKVD feje, Lavrentyij P. Berija koholt a „Zsidó Antifasiszta Bizottság” közreműködésével, amelynek központja az ő hivatalában volt.

Streicher sorsát előre eldöntötték

Nyolc hónap után, 1946. augusztus 31.-én a per véget ért. A bírói mérlegelés során hosszas vita folyt néhány vádlott ügyéről, de Streicheréről nem. Noha Robert Stewart, amerikai őrnagy és jogi tanácsadó memoranduma szerint Streicher ügye „gondos megfontolást” igényel, Streichert bűnösnek találták és egyhangúlag kötél általi halálra ítélték.

Telford Taylor elismerte: „A Törvényszék részéről a Streicher-ügy sietős, lelketlen, átgondolatlan kezelése nem olyan epizód volt, amire büszkék lehetünk” Hozzáfűzte: a vádhatóság nem kínált fel, nem terjesztett elő semmiféle bizonyítékot a Streicher ellen emelt vádjainak az alátámasztására, és „bizonytalanságban maradtam az ellene emelt vádak jogi alapját illetően”.

A mindvégig harcos Julius Streichert szeptember 30-án tájékoztatták a bíróságon, hogy kötél általi halálra ítélték. Mérgesen távozott a teremből.

Streicher hátralévő napjait azzal töltötte, hogy megírta „Végső Politikai Végrendeletét” a zsidókról.

Az áldozatok megtartották utolsó fájdalmas találkozójukat hozzátartozóikkal. Nem tájékoztatták a vádlottakat felakasztásuk pontos időpontjáról. A zsidó S. N. Binder-re bízták az elítélteket az ítélet és a kivégzés közötti időszakban. Kegyetlenül megtiltott minden privilégiumot. Napi félóra „testedzést” engedélyezett számukra, ennek során is bilincsben voltak.

Hermann Göring megtagadta az ellenségeitől azt az élvezetet, hogy láthassák meghalni: öngyilkos lett egy gondosan elrejtett ciánkapszula segítségével a kivégzés éjjelén.

Szándékosan rosszul végrehajtott akasztások

John C. Woods őrmester, az USA hadseregének hivatalos hóhéra nyerte el azt a „megtiszteltetést”, hogy akassza fel a 11 vértanút. Tizenöt éven át volt a hadsereg fő hóhéra, és állítólag szakértője volt szörnyű szakmájának.

A börtön tornatermében 3 akasztófát, állítottak fel, mert lassú, gyötrelmes halál volt tervbe véve, talán megtartva a Talmud parancsát a zsidók összes, valódi és képzeletbeli ellenségeire vonatkozóan.

A Star magazin (3. évfolyam, 1. szám, 1946. december) beszámolt arról, hogy Woods zsidó volt. Rövid kötelet alkalmazott, amely megakadályozta a nyaktörésből származó azonnali halált, s helyette megfojtásból eredő, lassú halált biztosított. A csapóajtót túl kicsire készítette, ezért a kivégzettek arca megsérült az esés alatt. Woods később azzal dicsekedett az amerikai hadsereg újságjának, a Stars and Stripes-nek, hogy élvezte a feladatát: „ezeknek a náciknak a felakasztása a legjobb dolog volt, amit valaha is tettem.”

Purim-ünnep, 1946. október 16.

E nap korahajnalán azt mondták az elítélteknek, hogy öltözzenek át bírósági viseletükbe a kivégzésre. Streicher erre nem volt hajlandó, és az őrök erőszakkal öltöztették át. A fölötte lévő emeleten, Hess hallotta a dulakodást és így kiáltott fel: „Bravó, Streicher!”

Elsőként Joachim von Ribbentrop külügyminisztert vezették ki hátra bilincselt kézzel, hogy a kivégzése még kellemetlenebb legyen. Hajnali 1 óra 14 perckor Woods meghúzta az emelőkart, Ribbentrop lezuhant, és 18 perccel később az orvosok végérvényesen megállapították a halál beálltát.

Wilhelm Keitel tábornagy a második akasztófához ment, mivel Ribbentrop még mindig az elsőn fuldoklott. 24 percig tartott a bátor Keitelnek meghalni.

Ernst Kaltenbrunner SS tábornokot a harmadik akasztófához irányították, mivel az első két áldozat még mindig fuldoklott. 13 perc múlva állt be gyötrelmes halála.

Alfred Rosenberg miniszter következett és 10 perc múlva halt meg.

Hans Frank volt a következő, és az ő halála 10 és fél gyötrelmes perc után állt be.

Wilhelm Frick a kötél végén 12 percig fuldoklott.

Végső figyelmeztetés a nem-zsidók felé

Streicher állítólag „dühös daccal” lépett be a terembe. Amikor megkérdezték a nevét, nem volt hajlandó válaszolni. Mialatt felment a lépcsőn, a vértanúk között egyedüliként ezt kiáltotta: „Heil Hitler!”

Amikor felért az emelvényre, Woodsot arcul köpte, és ezt mondta: „Egy nap téged majd a bolsevisták fognak felakasztani.” (ő volt az egyetlen, akinek nem adtak időt végső megszólalásra - arra vágytak, hogy a lehető leghamarabb kezdődjék meg lassú fuldoklása. Ezt kiáltotta: „Purim-ünnep, 1946!” Utalás volt ez az Eszter könyvében szereplő 70 000 nem-zsidó lemészárlásának zsidó megünneplésére. Streicher utolsó szavai ezek voltak: „Én most Istennél, Atyámnál vagyok! Adél, drága feleségem!” Hosszas, 14 perces fuldoklás után halt meg.

Fritz Sauckel következett, aki így tiltakozott: „Ártatlanul halok meg. Az ítélet téves. Isten óvja Németországot és tegye újra naggyá! Éljen Németország! Isten óvja családomat!” 14 percig fuldoklott. Alfred Jodl tábornok,- akinek sorsa amerikai tiszteket is felháborított,- egyszerűen ezt mondta: „Üdvözlégy Németországom!” 16 perc múlva halt meg.

Arthur von Seyss-Inquartot akasztották fel utoljára, hajnali 2 óra 57 perckor, aki csaknem két hosszú órán át láthatta előtte társainak lassú halálát.

Sohasem állított ki orvos halotti bizonyítványt a kivégzettekről, akinek szabályosan végrehajtott akasztás esetén a halál okaként nyaktörést kellett volna megjelölnie.

A szövetséges „győztesek” bosszúállása nyilvánvaló volt, még ezen emberek halála után is. A tizenegy halott emberről fényképeket készítettek és széles körben közzétették. Még azt sem engedték meg a hozzátartozóiknak, hogy szeretteik holttestét kikérjék. A holttesteket elhamvasztották, és a hamvakat az Isar folyóba szórták.

Tisztelet adassék Julius Streichernek és vértanútársai emlékének.

(A Szittyakürt cikkének nyomán, 2007. október)