 Olvassuk és terjesszük! |
Az itt olvasottak hatására rám jött a nevethetnék, erre persze mindenki engem kezdett bámulni. Nem vagyok egy könnyen ellazuló típus, de ez a könyv annyira lekötött, hogy teljesen megszűnt körülöttem a külvilág és csak a saját nevetésem ébresztett rá, hogy nem vagyok egyedül. Szeretném megosztani élményemet és az ezzel kapcsolatos gondolataimat az olvasóikkal.
Mielőtt idézném az ominózus oldal néhány sorát, annyit azért leírnék a Tiltott igazságról – a poén könnyebb megértése végett –, hogy a holokauszttal foglalkozik revizionista (értsd másként gondolkodó) szemszögből. Rendkívül komoly munka, mindenkinek ajánlanám figyelmébe (mindössze 650ft), ízekre szedi a hivatalos holokauszt-történetírás dogmáit.
Többek között az ilyen és ehhez hasonló irodalom terjesztéséért Németországban már évente tízezer (nem elírás, tízezer) ember ellen indítanak eljárást, bizonyára a messze földön híres liberális tolerancia és szólásszabadság jegyében.
Szóval akkor jöjjön. Az „Abszurd és bizonyíthatóan hamis tanúvallomások” című fejezetben olvashatjuk: ”Egy másik közismert auschwitzi szemtanú, Arnold Friedman, azt állította, hogy a füst alapján meg tudta állapítani, hogy kövér vagy sovány embereket, ukránokat vagy lengyeleket gázosítottak el”. A füst alapján! Érti mindenki? Nem semmi ekkorát hazudni. Egyáltalán nem vicces viszont, hogy az ilyen és ehhez hasonló, írásban (!) beküldött tanúvallomások alapján ítéltek el németeket Nürnbergben.
Nagyon érdekes a következő mondat is: ”De amikor 1985 (!)-ben először hallgatták ki tanúként (tudniillik Ernst Zündel perében), és szembesítették azzal a ténnyel, hogy a krematóriumok sem lángot, sem látható füstöt nem lövellnek ki, a keresztkérdések hatására összetört és beismerte, hogy „szemtanúi beszámolóit” maga találta ki”.
Még egy szösszenetet engedjetek meg a műből, mert nem mást idéznek, mint a nagy holomesemondó, saját állítása szerint többszörös holokauszt-túlélő, Béke Nobel-díjas zsidó Elie Wiesel-t. 35. o.: Wiesel – Az éjszaka című könyvében – több helyen leírja, hogyan dobtak élő embereket „égető gödrökbe, amelyekből gigantikus méretű lángok csaptak fel, miközben az áldozatok néha órákon keresztül birkóztak a halállal”. Ja, ja, órákon keresztül, meg a gigantikus lángok. Aha, ja, aha. Hihető. Ez is.
Kedves liberális fogyasztók! Kedves homo orbanicusok és homo gyurcsanyicusok, valamint NBH-sok!
Amennyiben az írottak alapján azt gondoljátok, hogy egy krónikus holokauszt-tagadó vagyok, akitől a társadalmi béke érdekében jobb minél előbb megszabadulni, akkor meg kell, hogy nyugtassalak benneteket. Higgyétek el, hogy nincs velem semmi gond. Nem kell tőlem félnie, nem kell miattam menekülnie a hazánk felemelkedésén dolgozó és ideiglenesen itt állomásozó nemzetközi nagytőkének. A játéktőzsde árfolyamai is maradhatnak a manipulátorok által meghatározott szinten. Nálam ugyanis minden nap a következőképpen indul: 03:30-kor felkelés után az asszonnyal közösen rúgjuk be a gyerekszoba ajtaját és „Ébresztő! Ki az ágyból fasiszta pribékek!” kiáltással megkezdjük gyermekeink kollektív bűntudatra nevelését. 03:35-kor már ott is ül a DVD-lejátszó előtt a két náci háborús bűnös, a 4 éves Holo és a 6 éves Kauszt, és útjára indul a Schindler listája című örök klasszikus. A film közben szigorú, talmudi tekintettel őrizzük a kölykök éberségét és a legkisebb kihágást is, mint pl. ásítás vagy a szemhéjak lecsukódásának kísérlete szíjazással egybekötött ordítozással büntetjük. ”Csak nem unod az anyád úristenit?! Hogyan fogsz így szembenézni a múlttal? Hogyan akarod feldolgozni, ha ennyire nem érdekel?” Ülnek is ám szépen, egyenes háttal hetedíziglen. Szó sem lehet arról, hogy úgy induljunk el az óvodába, hogy előtte a gyerekek ne azt kérdeznék, természetesen sírva, hogy: ”Hogyan történhetett meg mindez?” Hogyan voltak képesek emberek ekkora gazságra?” „Miért nem feküdtek a nagyapáék a vonatok elé?”
Óvoda után irány a Terror Háza, de csakis kizárólag a nyilas részleg. Este pedig a felejthetetlen és utolérhetetlen Imre Kertész remekműből, a Sorstalanságból olvasunk fel részleteket. Villanyoltás után az „Ó te szentséges holokauszt ki vagy a mennyekben…” gyönyörű imával térünk nyugovóra.
Látjátok liberális feleim szümtükkel, hogy mik vogymuk? Bűnösök vogymuk, nagyon bűnösök vazzeg. Látjátok ugye, a Rákóczi család jó úton halad. Elhiszünk mi mindent amit a holokausztipar irányítói csak megkívánnak. Elhisszük Wieselnek, hogy a lángoló áldozatok órákon keresztül képesek birkózni a halállal. Fanatikus gázkamrahívőkként elhisszük, hogy a Zyklon-B granulátum képes kifolyni a tusolócsövekből. Tudjuk és valljuk, hogy a nácik képesek voltak egy 10m x 4m x 1,6m-es helyiségbe 900 embert összezárni, majd az elgázosítás után a befelé(!) nyíló fa(!)ajtókat a hullahegyektől kinyitni. Képesek voltak rá, mert a zsidók iránti gyűlölet megsokszorozta erejüket.
Családunkat még a hivatalos történetírók sem tudják megtéveszteni, átverni, mikor azt tanítják, hogy Rudolf Höss Auschwitz táborparancsnoka 3 millió ember elgázosítását vallotta be Nürnbergben, miközben 1990-ben az Auschwitzi Múzeum emléktábláján az áldozatok számát 4 millióról 1.5 millióra cserélték. Tört volna el a keze annak amelyik lecserélte. 6 millió volt és kész, no meg persze gáz, a rovarirtó Zyklon-B és kifolyt a tusolóból. Úgy volt mert sokan mondják és akkor igaz is.
Egy szó mint száz, mi Rákócziék már úgy gyűlöljük a németeket, ahogy azt Elie Wiesel és fajtestvérei elvárják tőlünk: ”Minden zsidónak meg kell őriznie szívében egy helyet a gyűlölet számára. Egy egészséges, erős gyűlölet számára minden iránt, ami a németet jelenti és a németben tovább él”.
Ott van a szívünkben Wiesel, pedig nem vagyunk zsidók, de átérezzük a gyűlöletet minden iránt ami német. Nagyon jó érzés, ahogy az emberben keveredik a kollektív bűntudat a németek iránti gyűlölettel. Külön kiemelten gyűlöljük Ernst Zündelt és Germar Rudolfot. Köszönjük nektek Wiesel, és gratulálunk Béke Nobel-díjadhoz, teljesen jogosan kaptad, jó helyre került a díj, megillet téged. Béke Nobel-díj a gyűlölet egyik apostolának! Bravó!
Jó úton haladunk, de még nem értünk a végére. Történt ugyanis úgy jó három hete, hogy a reggeli ajtóberúgás után Kauszt, Árpád-sávos és turulmadaras zászlóval eltakart arccal, kőzáporral és „Trianonra mikor emlékezünk!?” kiabálásokkal fogadott a szoba közepére barikádként összedobált és felgyújtott íróasztal és székek mögül. Ezt a zendülést csak a szomszédok átvezénylésével, valamint több tucat könnygázpatron bevetésével és viperáink folyamatos használatával tudtuk leverni. Hiába, a Rákóczi vér, no. Nem tehetünk róla, de azért igyekszünk. Olyannyira, hogy halmazati büntetésként úgy téptük le Kauszt körmeit, hogy arra még az oly sokat megélt egykori ÁVO-sok, Bauer, Pető (Richman) László, Vitray Tamás is elégedetten csettintenének.
Holo, aki nem határolódott el elég egyértelműen a tesójától, és ezzel pszichikai bűnsegédévé vált, viszonylag olcsón megúszta. Százszor kellett elmondania, hogy: „ a holokauszt egy olyan szörnyű tragédia amire folyamatosan emlékezni kell, Trianon viszont csak egy sajnálatos esemény, amit jobb minél előbb elfelejteni”.
Remélem, hogy sikerült meggyőznöm mindenkit arról, hogy teljes joggal nyújtottam be igényemet az izraeli állampolgárságra. Bízom benne, hogy minél előbb kijuthatok a Szentföldre, Izráhelbe, ahol én is hivatásszerűen retteghetek majd a palesztinoktól, közel 300 atomtöltetű rakétán ülve. Alig várom már, hogy megadasson, hogy a kiválasztottság adta törvényen felüliség és a felsőbbrendűség érzésétől megrészegülve, amerikai milliárdokkal támogatva lövöldözhessek élessel, kődobáló palesztin gyerekeket. Végre egyszer én is a világ képébe röhöghetek, cinikusan arról panaszkodhatok majd, hogy engem világszerte mennyire gyűlölnek és üldöznek, miközben persze jól tudom, hogy a legfontosabb szervezetek élén – a Világbanktól az IMF-ig, az ENSZ-től a NATO-n át az EU-ig – fajtestvéreim pöffeszkednek, vagy az ő befolyásuk érvényesül.
Rákóczi Zoltán
(most még, de nemsokára már Rosenfeld Zoltán)
