Kedden három belvárosi ház előtt tartottak megemlékezést a II. világháborúban Szolnokról elhurcolt és munkatáborokban elhunyt zsidó emberek emlékére.

Gunter Demnig német képzőművész a vészkorszak hatmillió zsidó, roma, homoszexuális és politikailag üldözött áldozatának állít emléket - áll a híradásokban. (Fölöttébb boldogok lennénk, ha mind a hatmilliónak NÉV SZERINT állítana macskaköves vagy bármilyen más emléket, elejét véve a szörnyű holokauszt-tagadásnak, amely részben épp a hatmilliós bizonyítékok hiányára alapszik - a szerk.)

Kezdeményezése nyomán Németországban mára 250 településen 11 ezer követ helyeztek el. Az akció Ausztriában folytatódott, s most Magyarországra ért. A Stolpersteine — „Botlatókövek”— elnevezésű program — a járda kockaköveire illesztett réztáblácskákkal — mementóként hirdetik az elhurcoltak nevét, lakhelyét és foglalkozását, helyenként a deportáltak meggyilkolásának helyszínét is.

A megyeszékhelyen tegnap Gombos Imre (1905 Jászapáti—1945 Mauthausen) egykori Baross úti és Szabó Barna (1892 Pusztakutas—1944 Auschwitz) illetve Breuer László (1894 Szolnok—1944 Auschwitz) korábbi Szapáry utcai lakhelye előtt helyezett el réztáblás macskakövet Gunter Demnig, ahol Szabó István alpolgármester és Bergman Dávid, a szolnoki zsidó hitközség elnöke mondott beszédet.

(Szóljon)

Kuruc.info javaslat: Amennyiben megzavarja Önt a szabad sétálgatásban egy ilyen erőszakos és tolakodó, kollektív bűnösséget hamisan sugalmazó kő, úgy egy jó mélyről felszívott, sűrű anyaggá manifesztálódott levegődarabbal illesse meg azt.

Kapcsolódó:
Újabb unalmas "szegény zsidók a II. világháborúban" emlékművet állítottak
Talpalávaló holokauszt