A Magyar Menedék Könyvesház heti ajánlója. Alább pedig reklámfilmjük, melyben Wittner Mária szerepel.
![]() |
A jelenlegi globális pénzügyi-gazdasági rendszerünk megöl bennünket - állapítja meg Korten. A pénzvilág bankjainak szerencsejátékosai fantomgazdagságot hoznak létre, amely mögött nincs valós munka, igazi teljesítmény. Ugyanakkor a pénzvilág által diktált állandó növekedési kényszer rombolja a környezetünket, tönkreteszi a természetet és gyorsuló mértékben zsigereli ki a természeti erőforrásokat. A szerző az elemzésen és a kritikán túl felvázolja a helyi, emberközpontú gazdaság felépítését, és 12 pontban foglalja össze a ''nagy fordulat'' programját. Végül történelmi példákkal mutatja be, hogy van remény: képesek vagyunk a jelenleginél lényegesen jobb gazdaság és társadalom megalkotására.
![]() |
A Helyünk a világban - A magyar külpolitika útja a 21. században című kötet a Manréza Füzetek nyolcadik darabja immár. A három szerző Csaba László közgazdász, Jezsenkszky Géza az Antall-kormány, Martonyi János pedig az Orbán-kormány külügyminisztere volt. A könyvet az Éghajlat Könyvkiadó adta ki a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Nézőpont Intézet Alapítvány támogatásával. A könyvet Antall József miniszterelnök emlékének ajánlották.
![]() |
Petrás Mária keramikus és Döbrentei Kornél költő olyan művészemberek, akik a mai állapotok között, hivatalosan nemigen férnek be sehová. Bár más-más műfajokban munkálkodnak, egyben azonosak, ami a befogadásukat illeti: nem kívánatosak a trendinek. Ennek ellenére - vagy csak azért is - az egyikük kell a megnyomorodott indulatoktól sápadt magyar férfiaknak, a másikuk meg a hitetlenségtől és elmaradt szerelemtől szenvedő nőknek, és a hívő édesanyáknak. Makovecz Imre
![]() |
Erdély legendásan toleráns földjén, ahol több nemzet él sok évszázada egymás mellett - a XVI. század végén a zsidók hitére tért át egy magyar közösség. Lelki zsidóknak vallották magukat... A hitújítás lázában Péchi Simon és követői olyannyira rátaláltak az Ótestamentumra, hogy átvették a zsidó szertartásokat. És ezzel elkezdődött a vérségileg nem, de lelkileg zsidó székelyföldi emberek szinte hihetetlen története; a székely zsidózók vagy székely szombatosok - így nevezte őket az erdélyi köznyelv - vallásalapító (inkább: átvevő) útkeresése. A székely zsidózók hite néhány év alatt meghódította Erdélyt, de végül a bevett vallások mellett nem tűrték meg... Századokon át üldözték a székely szombatosokat, s mire az ezernyolcszázas évek végén a szabad vallásgyakorlás rájuk is érvényessé vált - már csak két székely faluban őrizték a hitet. A huszadik század negyedik évtizedében csupán Bözödújfaluban (a székely Jeruzsálemben) élt néhány zsidózó család... Aztán jöttek a zsidótörvények... Valóban ótestamentumi, kemény és zord sors verte a székely zsidózókat. A nyolcvanas évekre három-négy öregasszony maradt hű a hitéhez... Aztán a falu is Ceausescu faluromboló politikájának áldozatául esett. Hiába mentek a székely Jeruzsálem lakói Bukarestbe, hogy a diktátortól kegyelmet könyörögjenek a településnek - kiköltöztették őket házaikból, és a falut elárasztották vízzel.
![]() |
Minden szempontból felkavaró kötetet tart kezében az olvasó, álljon bármelyik oldalon is: akár a forradalmat leverők, akár a forradalmárok oldalán. Ilyen tartalmú és megközelítésű könyv még nem jelent meg sem 1956-ról, sem pedig a jelen sok-sok kérdést felszínre hozó magyar közéletéről, politikájáról, médiájáról, művészetéről.
1956 ma nem érthető és nem érvényes az iménti felvetések nélkül. Mert történésekor sem volt öncélú és ma sem az. Így érvényes és így adóssága azoknak - akik nem kérnek bocsánatot... Én - bocsánatot kérek! Mindenkitől, akit akaratlanul, szándéktalanul, névvel vagy nélküle, bármelyik gondolatom megbántott volna. Isten látja a lelkem, senkit, sehogyan nem akartam, nem akarok megbántani - írja a szerző könyvének hátoldalán.
Közlemény:
Kedves rendelőink! Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy kéréseiknek és igényeiknek megfelelően sikerült módosítanunk a csomagküldés szállítási költségeit. 2009. április 5-től új szolgáltatással bővült internetes könyváruházunk, megrendeléseiket ezentúl a Magyar Posta Zrt-n kívül futárszolgálattal is megkaphatják - a mindenkor érvényes postai áraknál jóval kedvezőbb szállítási díjakkal, feltételekkel. Természetesen továbbra is lehetőség van postai úton történő utánvételes megrendelésekre, amennyiben ezt igénylik. Ezúton is köszönjük, hogy megrendeléseikkel támogatják könyvesházunk fennmaradását.











