Hűtlen kezelés, bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanújával tettek feljelentést Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) elnöke ellen - írja a Népszabadság. A feljelentést az Eclipse-ügyhöz csatolták.

A vám- és pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága március elején csapott le a gépjárművek előzetes eredetiségvizsgálatához használt szoftvert szállító és üzemeltető Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetőire (a vámnyomozók milliárdos adócsalás és pénzmosás gyanújával nyomoznak).
A gépjármű-eredetiségvizsgálattal foglalkozó cégek egy részének vezetőit tömörítő Eredetiség Ellenőrzés a Gépjármű Bűnözés Elleni Egyesület viszont csak április közepén tartotta időszerűnek feljelenteni az Eclipse Zrt.-vel az állam nevében szerződő KEK KH elnökét.
Feljelentésükben lényegében ugyanazt ismételték meg, amit az előzetes eredetiségvizsgálat rendszerének januártól hatályos módosítása óta piacukat vesztett egykori fővállalkozó-technológiatulajdonosok már korábban is sérelmeztek: az Eclipse pályázat nélkül olyan informatikai szolgáltatás szállítására kapott megbízást (4,95 milliárd forint plusz áfa értékben), amely korábban ingyen állt a KEK KH rendelkezésére. Az ügyletet a kezdetektől körüllengő gyanakvást csak tovább fokozza az a tény, hogy a hivatal 2009. december 31-én kötött szerződést az Eclipse-szel.
A feljelentők szerint Ignácz (aki nyugalmazott rendőrtábornok) bűnpártolást és hivatali visszaélést követett el - írja a lap.
(FN)