Megtelt a Szabad sajtó útja, a Kossuth Lajos utcában pedig a Ferenciek terén álló templomig álltak a szimpatizánsok.
Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) ünnepi rendezvényén "beiktatták" az "alternatív köztársasági elnökké" választott Pityinger László (Dopeman) rappert. Délután fél négyre a Erzsébet-híd pesti hídfője és a Városház utca között zsúfolásig megtelt a Szabad sajtó útja és a Kossuth Lajos utca.
A rendezvényen kiosztották a Rák Bende-díjakat, amelyeket az "alkotmányosság lebontásáért legtöbbet tevők kapnak meg minden évben". Az idei díjazottak között van Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Szájer József néppárti EP-képviselő, Balsai István alkotmánybíró és Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
A "nem Rák Bende"-díjat Parti Nagy Lajos író kapta, aki beszédében azt mondta: "nincsenek illúziói, sokáig kell még nemet mondani". Mint fogalmazott: siránkozni nem akar, lelkesíteni nem tud.
A díjátadást megelőzően Majtényi László volt adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet főigazgatója azt mondta: a hatalom a "legalantasabb" eszközökkel próbálta megakadályozni a mai demonstrációt. Véleménye szerint: a szabadság ellenségei a kerítésen belül támadnak.
(MTI nyomán)
A HVG videója a libsikről: