A Jobbik szerint vérlázító és elfogadhatatlan az a bírósági és kormányzati gyakorlat, amely nem védi meg a munkájukat végző mezőőröket, és teljesen kiszolgáltatja őket.

Nem, ők maguk adnak rá okot
Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő ismertette: 2011 májusában a Heves megyei Kerecsenden a helyi mezőőr tetten ért 10 cigányt cseresznyelopás közben, majd megpróbálta őket megállítani és intézkedni ellenük. Az eset vége az lett, hogy a 10 elkövető feljelentette a mezőőrt, akit a bíróság a múlt héten 300 forintra bírságolt (hazudik az MTI: a bírság összege 325 ezer forint - a szerk.), amiért az 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket okozott az egyik cigánynak. Hozzátette: a sérülés okozását egyébként a mezőőr mindvégig cáfolta.
Zagyva György Gyula hangsúlyozta: az ítélet megszületése óta a helyi bűnözésre hajlamos lakosok felbátorodtak, hiszen azt gondolják, hogy nekik mostantól mindent szabad.
Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke a sajtótájékoztatón ismertette: pártja szerint egységesíteni kellene a civil önvédelmet Magyarországon, és a polgárőröknek, mezőőröknek fegyverhasználati jogot kellene adni, hogy el tudják látni a rájuk bízott feladatokat. Kiemelte azt is, hogy Kerecsendre a cigány lakosság "felzárkóztatására" az MSZP kormányzása alatt több százmillió forintot költöttek el, mégis az elmúlt 5 évben folyamatosan emelkedik az elkövetett bűncselekmények száma, a betöréseké például a négyszeresére nőtt 5 év alatt.
(MTI nyomán)