Bár Zsiga Marcell elhíresült mondása szerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból, akármennyire is spórolhatott a politikus, nem derül ki a vagyonnyilatkozataiból, hogy milyen forrásból tudta megvenni tavaly októberben a miskolctapolcai házát.
Az 1120 négyzetméteres telken álló jókora ingatlant a szomszédok elmondása szerint 40 millió forintért adta el külföldre költözés miatt korábbi tulajdonosa Zsiga Marcellnek. – Egy orvos lakott itt korábban, aki külföldre költözött. Mindenáron el akarta adni a házat, ezért jó áron jutott Zsiga Marcell a házhoz – mondta el egy környékbeli a Blikknek. Az ár reális lehet, mert ugyanabban az utcában egy hasonló méretű és állapotú házat 55 millió forintért hirdettek.
Zoom
A házvételhez sem hitelre, sem baráti kölcsönre nem volt szüksége a fideszes politikusnak, és egyik korábban meglevő ingatlanától sem kellett megválnia az új kedvéért. Zsigának tavaly év elején összesen 10,5 millió forintos megtakarítása volt a vagyonnyilatkozata szerint, ez a mostani alapján 1,7 millióra olvadt januárra. A megtakarítása azonban csak a vételár negyedére lehetett elég. A képviselői és alpolgármesteri fizetésből sem lehet összekaparni egy év alatt a hiányzó összeget. Zsiga költségtérítés nélküli havi egymilliós fizetése nettóban 620 ezer forintot jelent, vagyis egy év alatt alig hétmillió forint jön össze belőle, ha mindet félre tudja rakni.
Az ingatlant a feleségével közösen vették, ám házastársa bírósági fogalmazóként vélhetően nem tud sok pénzt hazavinni, egy bírósági fogalmazó átlagos illetménye ugyanis havi 150 ezer forint körül lehet.
Mint ismeretes, Zsiga Marcell gyorsan berendezkedett az új házában: néhány héttel a beköltözése után máris felújították a háza előtti kátyús utcaszakaszt, és a vízelvezetést is megcsinálták. Az útfelújítás váratlan volt, és a környékbelieket is meglepte.
A munkások azzal magyarázták, hogy ideköltözött egy "góré", és ezért kell megcsinálni az útszakaszt. Ennek megfelelően csak a miskolci alpolgármester háza körül aszfaltoztak, a feljebb lakók hiá­ba kérték a kivitelezőt, hogy náluk is tegyék rendbe az utat. A Blikk hívta Zsiga Marcellt, hogy magyarázatot kérjenek, ám nem reagált megkeresésükre, a lap ezért vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az Országgyűlés mentelmi ­bizottságánál, hogy kiderüljön, ­valós adatokat adott-e meg a poli­tikus.
(Blikk nyomán)