A HírTV pénteki adásának felkonferálásában hallhattuk:
"Nem marad ki semmi a HírTV-ből. A végére jártunk a végrehajtó ügynek. Zsarolás, szexre kényszerítés. Ilyenekkel is vádolnak bírósági végrehajtókat. Eljárások mindenki ellen..."
Már az is hatalmas eredmény társadalmunk számára, hogy portálunk munkájának köszönhetően terítékre került az MBVK-bűnszövetség, folyamatos magyarázkodásra és hazudozásra kényszerítve vezetőit.

Mindenekelőtt köszöni a Kuruc.info azt a rengeteg végrehajtási témájú dokumentumot és egyéb információkat, amiket mostanában kaptunk a legkülönbözőbb helyekről. Rengeteg kárvallott levelén kívül különböző szervezetek is ontják az információkat, de még a főnöküket „gyilkos Császtizó” végrehajtók is szót emeltek a végrehajtói kamara és az azt irányító gengszterbanda ellen, eltávolításukban reménykedve. A legkisebb mozaikot is szívesen fogadjuk, lehet, hogy pont az a kis részlet kell a teljes képhez, amiről más azt gondolja, lényegtelen. A végrehajtók korrupciós ügyeiről nálunk levő információk akkora anyagot ölelnek fel, hogy azt sem tudjuk, hol kezdjük a féregirtást. Előre is elnézést kell kérjünk olvasóinktól a cikk terjedelme miatt, de higgyék el nekünk, egyszerűen képtelenek vagyunk jobban zanzásítani azt sok mocskot, amit a végrehajtók elkövettek és oknyomozásunk során olvasóink a tudomásunkra hoztak. A végrehajtók által elkövetett bűncselekményekről több ezer cikket írhatnánk, de a végrehajtói kamara korrupciós ügyeiről is akár száznál többet. A rendelkezésünkre álló információk és dokumentumok feldolgozása folyamatosan zajlik, megpróbálunk tárgyilagosan szemléltetni mindent, na persze a teljesség igénye nélkül, mert az lehetetlen.
A Kuruc.info eredményként értékeli, hogy a szennyes kiteregetésével és a törvénytelenségek megírásával elmaradt egy százhalombattai család kilakoltatása, amit a tejfelesszájú Schadl György rendelt el a kilakoltatási moratórium kellős közepén. Eredmény az is, hogy oknyomozóink kiderítették, hogy a kamara farvizén csónakázó, egyébként életképtelen Schadl György és Tóth Dénes végrehajtókat hogyan mentette fel Tóth Dénes volt iskolatársa Szobodka Helga bíró. Nem hagytuk azt sem, hogy a HírTV Bruttó műsorában - persze súlyos pénzekért - jó színben tüntesse fel magát és sleppjét a kamara alelnöke, "gyilkos" Császti Ferenc, akit már a kollégái is gyilkosoznak a háta mögött. Ennek során a teljesség igénye nélkül, de a lehető legrészletesebben leírtuk a tudomásunkra jutott, különböző végrehajtók által elkövetett bűncselekményeket. Ezekből kiemelkednek Radics Csaba és Marada Gábor ügyei, akik folyamatosan erőszakolták meg adósaikat, kényszerítették szexre őket, zsarolták meg a csinosabb anyukákat. Tudjuk, hogy nem ők az egyetlenek, akiket „orvbaszásért” feljelentettek, de a többi, hasonló dologban érintett végrehajtó után még nyomozunk. Eltussolt ügyeket is nyilvánosság elé fogunk tárni, utalva az elhallgatók személyére és az eltussolás módjára. Elég dokumentum áll rendelkezésünkre, hogy sok érintett éjjel hánykolódjon álmában, mert akár holnap is a Kuruc hasábjairól nézhet vissza a fényképe, alatta viselt dolgaival, címével, telefonszámával, autója rendszámával.
Zoom
De most nézzük, kik vezetik ezt a nagyhatalmú gittegyletet, amit kamarának nevezünk. Az elnök, ugye Krejniker Miklós, aki azon kivételek közé tartozik, akik jogszerűen használják a doktori címet. Ettől még egy sötét lelkű gazember, aki lop, csal hazudik, ha érdekei (zsebei) úgy kívánják. Van egy autószerelőnk, a kipufogó-javító mesterek szégyene, "gyikos" Császti Ferenc a gittegylet alelnöke, aki időközben magához ragadta a kormányrudat a sötét lelkű Krejnikertől, aki már csak névleg páváskodik az elnöki pozícióban. Persze nem feledkezünk meg az ex körzeti megbízott - erőszaktevő - Radics vajdáról sem, aki szintén gittegylet-vezetőségi tag, de erről már írtunk sokat (ez nem jelenti azt, hogy már nem is fogunk...). Fontos emberek még (nekik) a verőlegények, Schadl György és Tóth Dénes is.
Nem szaporítanánk tovább a szót, lássunk hát egy történetet a kezdetekről és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara kialakulásának hátteréről, előzményeiről, az ott felbugyogó mocsokról és szereplőkről.
Kezdjük talán az egyik első (ön)gyilkossággal. Ez nem egy adós, (ön)gyilkossága volt, az senkit sem érdekel, a gyilkos Császti Ferenc csak tavaly 6 (!) embert kergetett öngyilkosságba, ennyi esetről van már nálunk információ. Még csak vizsgálat sem indult a körülmények megismerésére. Ó nem! Ez egy sokkal rejtélyesebb haláleset. Egyszer régen, még a '90-es években leégett a Pest megyei Bíróság, az idősebb olvasók talán emlékeznek az esetre. Erről volt hangos a korabeli sajtó. Végrehajtási iratok égtek porrá és tűnt el ez-az. A rendőrség látókörébe viszonylag hamar 4 - akkor még fiatal, akkor még kellő tapasztalattal nem bíró - férfi került képbe: Sóvári Ferenc (villanyszerelő), aki jelenleg a X. kerületi önálló bírósági végrehajtó, Krejniker Miklós, aki a leégett bíróságon korábban végrehajtóként ügyetlenkedett, de sok panasz volt ellene, mert pénzek tűntek el. A bíróság kirúgta Krejnikert, aki ekkor a VIII. kerületi adóügyi irodára ment adóügyi végrehajtónak, de az iratok a bíróságon maradtak, majd meggyulladtak. Krejniker jelenleg MBVK elnöke. Felmerült még Seress Miklós neve is, aki jelenleg esztergomi végrehajtó és a portás neve, nevezzük csak Péternek. Miután egymásnak ellentmondásba keveredtek, végül is Péter, a portás beismerte, hogy ők követték el a bűncselekményt. Csakhogy Péter, a portás nem tudta, hogy kikre vallott. Pétert az életet, a horgászatot szerető családapát egy héten belül felakasztva találták. Krejnikerék szépen betanult szöveggel, mindent tagadtak. A rendőrség meg kihozta, hogy a portás gyújtotta fel a bíróságot, utána öngyilkos lett.
Ha ne adj' Isten, Pintér urat érdekli a történet, kérje már be az iratokat az akkori nyomozásból. Ha ez kevés, akkor lássuk tovább! A bíróság rejtélyes leégése előtt, rendkívül sok panasz érkezett ottani végrehajtókról és kenőpénzekről, de hát ezek véletlenül elégtek, ez tény. Több gyanúsított is volt. Ez is tény. Az egyik beismerte a gyújtogatást, megnevezte tettestársait, majd rejtélyes körülmények között elhunyt. Ez is tény! Ha mégis van még valaki ebben az országban, akit még nem vett meg kilóra a végrehajtó kamara, akkor az figyeljen: az igaz történetről ki lehet hallgatni K. Ilonát, a Pest megyei Végrehajtó Iroda volt vezetőjét. Ő más korrupciós és sikkasztásos ügyről is tud. Ez meg tanács volt Pintér Sanyáéknak.
Krejniker Miklós ezután monori végrehajtó lett és megkívánta a másik monori végrehajtó területét. Így Selmeci Emil végrehajtót feljelentette fegyelmivel, majd kicsinálta. A földönfutóvá tett Selmeci Emil helyére senkit sem neveztek ki, már csak Krejnikerhez dől a lé fél Pest megyében. Krejniker lefizette a minisztériumot, ezért nem neveztek ki új végrehajtót Selmeci helyére. Hogy miért? Ez a húzás Krejnikernek évi további 100 millió forint bevételt jelentett! Értitek, kedves olvasók? Évente további százmillát. Megéri... Nem? Mi meg ugye kártyázunk a csekkekkel, melyiket fizessük be elsőként, nehogy ránktörjék az ajtót ezek a milliárdos maffiózók.
Mégis, hogyan csinálták? Kit és hogy fizettek le Krejnikerék hatalmuk és bevételük biztosítására? Van néhány példánk, ma csak a múltból, de lesz majd a jelenből is valószínűleg, mert biztosan érdekelné az olvasókat az, hogy például Radics miért lehet még mindig végrehajtó, mikor annyi bizonyítékot hozott le a Kuruc.info ellene. Érdekelné olvasóinkat biztosan az is, miért nem fajtársaival fajtalankodik rég a börtönben ez a büdös bűnöző cigány, miért nem kigyúrt kancigányokat próbál kényszeríteni odabent...
Ez már történelem. Talán már el is évült. Amikor Dávid Ibolya lett az igazságügyi miniszter, ő alkotta meg a Végrehajtási törvényt, természetesen az akkor már Krejnikerhez csapódott "gyilkos" Császti Ferenc, jelenlegi alelnök szája íze szerint. Mert az nyilvánvaló: ez a törvény csak egyvalakinek jó, a végrehajtóknak. Persze ő sem ingyen tette mindezt a Kamarának. Császtinak volt az az ötlete, hogy ne direkt fizessék le az embereket, hanem valamelyik rokonához juttassák el a pénzt. Dávid Ibolya szolgálatait testvérén keresztül fizették ki. A miniszter asszony testvére egy kamu végrehajtási ügy végrehajtást kérője volt, a kamu tartozást meg nem a kamu adós fizette ki, hanem a kamara vezetése. Mivel nem két forintról volt szó, történt egyszer, hogy rendkívüli ülést hívott össze Krejniker és Császti a kamara vezetésének, akik közül sokan nem is voltak beavatva abba, hogy itt kamu végrehajtásról van szó. Ismertették az összegyűltekkel, hogy a miniszter asszony testvére végrehajtást kérő egy ügyben, de az adós fizetésképtelen. Azért, hogy ne maradjanak szarban "jótevőjük" előtt, "megkérték" a kamarai vezetőket, hogy dobják össze saját bevételeikből a hiányzó összeget és abból elégítsék ki a tesót. Az (ex)miniszter asszony valószínűleg tudott a dologról, mert általában az adósságkérők tudni szokták, hogy ők adósságkérők, nem pedig egyszer csak kapnak (mármint családilag) egy igen csak jelentős összeget.

Dávid Ibolya után Juhász Edit felügyelte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát a minisztérium részéről. Császtiék először csak virágcsokorral szelídítették, majd a virágcsokorba boríték is került. Ezután kedves férje, dr. Kamarás Géza ügyvéden keresztül dőlt a lé. A Kamara utalta át dr. Kamarás Gézának a kenőpénzt (pl. ellenjegyzett ügyvédként valamit, a szokásosnál sokkal többért - több millióért), Juhász Edit pedig azt csinálta a minisztériumban, amit Császtiék akartak. Pl. 500 főre kellett volna felduzzasztani a végrehajtói testületet, ehelyett hagyta, hogy Császtiék 200 főről 170 főre csökkentsék a létszámot. (Ismeritek a közmondást: sok az eszkimó, kevés a fóka. Ha kevesebb az eszkimó, több fóka jut mindenkinek...) Ez Juhász Editnek, az együttműködés fénykorában havi 4 millió forintot hozott a konyhára. Nemrégen, kb. másfél éve történt valami. Juhász Editet valamiért kimozdították, más pozícióba helyezték, valahol a végeken. Mivel nem tartozik alá a továbbiakban a kamara felügyelete, tehát tenni sem tudott értük semmit, így pénzecskét sem kapott tovább. Szegény. A bűnei azért még megmaradtak. Csak okulásként: Juhász Edit a jómultkorában a kamarában járt, még kísérőt sem küldtek elé Császtiék annak, akinek korábban fényesre nyalták a picsáját. Erre most mit mondjunk? Így járt. Csak megnyugtatásképpen Juhász asszony: ha borul a bili, ugyanez a banda mindent el fog követni annak érdekében, hogy a szar csak magácskára fröccsenjen!
Dokumentumok, bizonyíthatóság. Ez látszólag probléma, de csak látszólag, mert az iratok feldolgozása folyamatban van. Az azonban biztos: akikről e sorok szólnak, nem alhatnak nyugodtan, mert pontosan tudják, hogy az itt leírtak igazak. Vonatkozik ez a sötétlelkű Krejnikerre, a gyilkos Császtira, az erőszaktevő Radics vajdára, a kotont eldobó Maradára, a verőlegény Schadlre és Tóthra, Juhász Editre, Dávid Ibolyára, a teljesség igénye nélkül. Folytatjuk!
(Kuruc.info)