Szerkesztőségünk birtokába jutott néhány olyan belső információ, melyek érdekes kérdéseket vetnek fel. Például azt, hogy miképpen lesz 20 millió forintból 85 millió egy kamarától egyenesen az MSZP-érdekeltségek irányába…

Lévai Gábor (középen), aki új lendületet ígér Józsefvárosnak - ő markolta fel a pénz egy részét
Mint megtudtuk, 2011. óta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara (MBVK) kommunikációjáért az Anderson Communications Kft. felelős. Bár az MBVK a 2011-es költségvetés-tervezete szerint "csupán" 20 milliós forint összeget szánt médiával kapcsolatos szolgáltatásokra, a tények másról árulkodnak. A kamara ugyanis több mint 85 millió forintot fizetett ki a fenti kft-nek.
Ilyen érdekes esetekben nem árt megnézni, ki áll a háttérben, ugyanis borítékolható, hogy így találjuk meg a magyarázatot a hirtelen kiadásnövekedésre. Nos, a kft. egyik tagja az MSZP-s Lévai Gábor. Sőt ezé az emberé még a Wattson Hungária Kft. is, amely az elmúlt években több nagy összegű "támogatást" nyert pályázat útján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől. Nem is kellett hozzá nokiás doboz.
Az is érdekes kérdés, hogy honnan lehet a Kamarának ennyi pénze, de a bevételi forrásuk mintha furcsamód hiányos lenne. Szerepel ott egy általános költségátalány sor, miszerint a sikeres végrehajtások után 1%-ot utalnak a végrehajtók a kamarának. Ez az az összeg, amelyet a kisemmizett emberektől hajtanak be, és ilyen úton jut el a mocskos kommunistákhoz egészen a mai napig...
Dokumentumok:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom

















(Kuruc.info)