Négy "jogvédő" szervezet fordult a kormányhoz a rasszizmus elleni világnapon, csütörtökön, hogy a kabinet "tegyen érdemi lépéseket a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorítása érdekében".
Az Amnesty International, az Európai Roma Jogok Központja, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért az MTI-hez is eljuttatott közös közleményében hangsúlyozta: a kormány korábbi ígéretei ellenére sem tette meg a szükséges lépéseket a hatóságok munkájának javítása érdekében. A szervezetek úgy látják: a hivatalos statisztikai adatoknál jóval több gyűlölet-bűncselekmény történik, a rendőrség azonban gyakran nem ismeri fel a rasszista motivációt, illetve nem megfelelően minősíti az ilyen eseteket. (De természetesen nem az idős magyarok száz-kétszáz forintért történő halomra gyilkolására gondolnak, pedig az valóban rasszista alapon valósul meg, a saját öregjeiket ugyanis békén hagyják - a szerk.)
A "jogvédő szervezetek" azt várják a kormánytól, hogy hatékony szervezeti megoldást alakítson ki a rendőrségen és ügyészségen, nemzetközi normáknak megfelelő bűnügyi protokollt alkalmazzon, speciális képzést vezessen be a jogalkalmazóknak, javítsa a sértetteknek nyújtott áldozatvédelmet, hatékony adatgyűjtési és monitoringrendszert építsen ki. Felhívták a kormány figyelmét arra: ha tényleg fontosnak tartja a "gyűlölet-bűncselekmények" elleni fellépést, akkor ne részesítsen állami kitüntetésben olyan embereket, akik "a nagy nyilvánosság előtt rendszeresen rasszista kijelentéseket tesznek".
(MTI nyomán)