"A rasszizmus elítélése minden embernek a kötelessége" - követelőzik az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) a rasszizmus elleni világnapon az MTI-hez eljuttatott közleményében. Szerintünk jobban tennék, ha ehelyett bocsánatot kérnének a fajtársaik által a magyarság ellen etnikai alapon nap mint nap elkövetett szörnyű bűncselekmények miatt.
"A rasszizmus elítélése (...) nemcsak azok feladata, akiknek emberi méltóságába belegázolnak faji alapon, hanem kötelessége minden civilizált embernek, minden többségi társadalomnak, bármely rasszhoz is tartozzék a világon" - fogalmaztak. 
Az ORÖ hangsúlyozta: hangosan tiltakozni kell, amikor a rasszizmus jegyében megsértik az emberi egyenlőséget és az azonos bánásmódot, vagy az emberi életre támadnak, de tiltakozni kell akkor is, amikor "bárki politikai haszonlesésből komolytalanná teszi a faji előítéletek felszámolására törekvők küzdelmét, s olcsó szavakra cseréli a valódi cselekvést".
A közleményben emlékeztettek, hogy az ORÖ és a kormány "együttesen cselekvésre szövetkezett" 2011 májusában. "Arra, hogy a rasszizmus elleni küzdelmet programpolitikával és a társadalmi felzárkózás XXI. századi szakpolitikáival folytatja, a rasszista vagy rasszizmust felhasználó botránypolitikával szemben" - írták a dokumentumban, majd hozzátették: sok feladatuk van még, "de a haszonleső szavak két évtizede után végre a cselekvés korszakába léptünk".
Az ORÖ szerint a világ bizonyos pontjain az elmúlt 47 évben szaporodtak a faji, rasszista előítéletek miatt elkövetett bűncselekmények, népirtások. "Európa és a világ roma közösségeit is újra és újra utolérték az emberi méltóságot és egyenlőséget tagadó rasszista cselekmények" - olvasható a közleményben.
(MTI nyomán)