Elutasította az illetékes bizottság Vona Gábornak a recski munkatáborban a kommunista diktatúra erőszakszervezetei által elkövetett rémtetteknek a felnövekvő generációk számára történő hiteles bemutatásáról szóló határozati javaslatának tárgysorozatba vételét. A Jobbik elnöke április 18-án ismertette a párt indítványát, mely szerint javasolják az Országgyűlésnek, hogy tegye az oktatás részévé az általános iskolák felső tagozataiban az egykori recski kényszermunkatábor helyén kialakított Nemzeti Emlékpark meglátogatását.
Zoom
Vona Gábor Recsken (forrás: Facebook)
Akkor közölte: Heves megyében tett látogatása során tárgyalt a kérdésről Szabó Róberttel (Fidesz), a Heves Megyei Önkormányzat elnökével és Horváth Lászlóval, a Heves megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízottal, fideszes országgyűlési képviselővel, akik jelezték, hogy támogatják a kezdeményezést. Találkozott hét környező település, Recsk, Parád, Parádsasvár, Sirok, Mátraballa, Mátraderecske és Bodony polgármesterével, akik szándéknyilatkozatot írtak alá a kezdeményezés támogatásáról. Egyeztetett a Recski Szövetség vezetőivel is, akik szintén örülnek a javaslatnak. Április 26-án a Heves megyei közgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta azt a határozatot, amely szintén a kezdeményezés támogatására kéri a magyar Országgyűlést. Mindez pedig kellő alap ahhoz, hogy az Országgyűlés is elfogadja a javaslatot, amely 2014 szeptemberétől törvényerőre léphetne - vélte Vona.
Nem így történt, a fideszes többség még azt sem tette lehetővé, hogy az Országgyűlés elé kerüljön a javaslat:
Talán azért, mert szerepel benne a következő "szélsőséges" mondat, ami miatt Orbánt minden bizonnyal megdorgálná a Zsidó Világkongresszus: "A magyarság számára nem létezik reális jövőkép a kommunizmus, mint a magyar nemzet történelmének legnagyobb és közvetlen közelmúltbéli tragédiájának hiteles bemutatás a nélkül" - miközben tudjuk, hogy a kormány szerint a mi legnagyobb tragédiánk az úgynevezett holokauszt...
(Kuruc.info)