Sajtóközleményben fejezte ki felháborodását a budapesti Horthy-szobor felavatása miatt hétfőn Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. A Mazsihisz is "megdöbbent" a történteken.
A szervezet honlapján megjelent közleményben Lauder azt írta, hogy Horthy Miklós Adolf Hitler szoros szövetségese volt (olyannyira, hogy '44-ben kénytelenek voltak megszállni az országot a "szoros szövetséges" árulása miatt - a szerk.), és hogy kormányzása alatt több mint félmillió zsidót deportáltak "haláltáborokba".
"Történelmi paródia nyilvános elismerésben részesíteni egy olyan embert, aki 1938-ban bevezette a zsidóellenes törvényeket, aki Adolf Hitler oldalán állt a második világháború előtt és alatt, és aki nem akadályozta meg a magyar zsidóság legyilkolását" - hangoztatta a WJC elnöke.
Hozzátette: "a Jobbik ismét megmutatta igazi valódi arcát: ez egy antiszemita, fanatikus és antidemokrata párt. Ideje, hogy Magyarország határozottan fellépjen a párt ellen, és megakadályozza, hogy szobrokat állítsanak annak, aki társa volt minden idők legelvetemültebb tömeggyilkosának."
Ronald S. Lauder ugyanakkor elismerését fejezte ki azoknak, akik tiltakoztak a szobor leleplezése ellen.

A zsidók és a tolerancia
Közleményt adott ki hétfőn a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is. Mint írták, "mély megdöbbenéssel értesültek" arról, hogy Budapest szívében Horthy-szobrot avattak. A Mazsihisz hangsúlyozza, hogy a vasárnap délelőtti Horthy-ellenes demonstráción többségben voltak a "jóérzésű állampolgárok".
A Mazsihisz bízik abban, hogy a társadalmi összefogás, a személyes részvétel, illetve a demokratikus politikai pártok határozott megnyilvánulása együttesen meg fogja fékezni a "kirekesztő eszméket".
A Mazsihisz a "vallási, kisebbségi tolerancia érdekében, a kirekesztés megakadályozásában minden hasonló gondolkodású szervezet partnere kíván lenni, így segítségét felajánlja a Magyarországi Református egyház részére is" - írták. Szerintünk inkább a Közel-Keleten mészárolgató fajtársaiknak kellene felvilágosítást tartaniuk a vallási és kisebbségi toleranciáról, valamint a kirekesztés megakadályozásáról...
(Kuruc.info - MTI nyomán)
Kapcsolódó: