A Jobbik számára nem meglepőek azok a sajtóhírek, amelyek a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat gazdálkodásának visszásságairól szólnak, hiszen elsőként emeltük fel a szavunkat a műemlék paloták (pl. Bécsi utcai Zeppelin-ház, a Szent István téri iskola vagy a Párisi udvar) magánosítása, offshore hátterű ingatlanspekulánsoknak történő átjátszása ellen - írja közleményében Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője.
Ezzel összefüggésben, az is régóta ismeretes a Jobbik számára, hogy a jutányos áron belvárosi üzlethelyiséget szerző Portik Tamás jó kapcsolatokat ápol fideszes politikusokkal, hiszen nemcsak a budapesti Belvárosban kaphatott áron alul ingatlant, de Lázár János polgármestersége idején Hódmezővásárhelyen is megszerezhetett egy egész épületet a Portik-cégcsoport.
Az ugyanakkor rendkívül nehezen magyarázható a nemzeti párt számára, hogy az önkormányzatok törvényességét felügyelő kormányhivatal, illetve az ügyészség miként hunyhat szemet a nyilvánvalóan jelentős vagyonvesztéssel járó, egyértelműen zárt koreográfia szerint végrehajtott, sorozatos ingatlaneladások előtt. A Jobbik, mint mindig, most is megteszi a szükséges jogi lépéseket az újonnan napvilágra került ügyek kapcsán, és egyúttal azt is követelik az ügyészségtől, hogy mindenféle politikai részrehajlás nélkül, teljes körűen vizsgálja ki az eseteket. Tegye ezt még akkor is, ha esetlegesen az érintettek között magas rangú fideszes politikusok is megtalálhatók - fogalmazott a képviselő.
Magyarország Alaptörvénye szerint az önkormányzatok kötelesek a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét megvalósítani működésük során. Ezzel szemben a sokmilliárdos veszteséget eredményező ügyletek – hivatalos önkormányzati érvelés szerint – azért voltak szükségesek, mert „elsődleges szempont a likviditás és a bevételek realizálásának biztosítása” volt. Ezt magyarul gyors ütemű vagyonfelélésnek nevezik, amely csak részben indokolható a korrupciógyanús döntések sorozatával. A Belváros Magyarország leggazdagabb önkormányzata lehetne pozíciója és saját bevételei alapján, ezzel szemben Rogánéknak sikerült rekord nagyságú adósságot produkálni, amellyel egyértelműen bizonyították szakértelmük, rátermettségük hiányát - zárul a közlemény.
(Kuruc.info)