Eldobált iratokat, számlákat és könyveket hagytak a migránsok Szegeden. Egy férfi egy olyan kézikönyvet is mutatott az M1 riporterének, amelyben tanácsokat adnak a bevándorlóknak. A könyv arra is figyelmezteti őket, hogy ha ujjlenyomatot adnak, akkor visszatoloncolhatják őket. Az arab nyelvű könyv pontosan leírja, hogy merre vándoroljanak és kiket keressenek.
Belgrádi hotelszámlák, ujjlenyomatokkal ellátott dokumentum, újságíró-igazolvány, személyi igazolvány, katonakönyv és rengeteg személyes irat. Ezeket mind bevándorlók hagyták maguk után Szegeden és környékén. A papírok között több fénymásolt útlevelet is látni. Különös, hogy az iratok tanúsága szerint a bevándorlók nagy része január elsején született: legalábbis ez a dátum szerepel a legtöbb dokumentumon.
Valamennyi iratot egy Szeged környéki férfi gyűjtötte össze. A neve és arca elhallgatását kérő ember a köztévé Híradójának azt mondta, kertjén rendszeresen átgázoltak a bevándorlók, ami felbosszantotta, ezért elkezdte átnézni azokat a tárgyakat, melyeket maguk után hagytak. Később már tudatosan gyűjtötte az eldobált iratokat.
Miután gondosabban áttanulmányozta a papírokat, feltűnt neki, hogy nem csak nyelvkönyvek vannak közöttük, hanem olyan iratok is, amelyek például pénzügyi tranzakciókról szólnak. A férfi egy útikönyvet is talált, amit az útra kelő, Európába tartó migránsoknak osztogatnak. A vaskos füzetben tanácsokkal, térképekkel, "jogaik" ismertetésével segítik őket, hogy hogyan juthatnak el a kontinens egyes országaiba.
Hasonló útikönyvről korábban már a Sky News riportere is beszámolt, az internetre pedig felkerült több videó, amely migránskézikönyvként mutatja be az ilyen kiadványokat. Ezek angol, arab és perzsa nyelven tájékoztatnak - az információk egyébként a w2eu.info honlapon is elérhetőek.
Zoom
A kiadványban egyebek mellett az is szerepel, hogy ha ujjlenyomatot adnak Magyarországon, akkor bekerülnek egy nyilvántartásba és később egy másik országból, a dublini egyezmény miatt könnyen visszaküldhetik őket oda. Magyarázatot adhat mindez arra is, hogy a migránsok miért tiltakoznak, amikor ujjlenyomatot kér tőlük a magyar hatóság. A migránskézikönyvben ezért arra biztatják őket, hogy ujjlenyomat adása helyett, inkább keressenek ügyvédet. A füzetben az is olvasható, hogy az ügyvédi költségeket például a szociális támogatásokból tudják fizetni.
A Magyarországról szóló részben szerepel például egy budapesti cím, ahová fordulniuk érdemes: a "Magyar" Helsinki Bizottság címe és telefonszáma. A Helsinki Bizottság támogatói között van egy Soros György érdekeltségébe tartozó alapítvány, a w2eu.info honlapon pedig szerepel a "Szlovákiáról" szóló résznél is egy Soros Györgyhöz köthető szervezet, amely szintén a bevándorlókat segíti.
(Híradó nyomán)
Kapcsolódó: