Budaházy György mellett tüntetnek néhány tucatnyian a Parlament északi bejárata előtt azzal egy időben, hogy megkezdődött az Országgyűlés plenáris ülése. A demonstrálók – többek között – azt skandálták, hogy „szabadságot a politikai foglyoknak”, illetve felcsendült a „Budaházy, Budaházy” rigmus is.
Zoom
Zoom
A csoport azért mostanra időzítette demonstrációját, mert az Országgyűlés igazságügyi bizottságban most zajlik a vita arról, hogy a Jobbik kezdeményezésére tárgysorozatba vegyék-e, vagyis felkerüljön-e az Országgyűlés napirendjére a „A 2006–2010 közötti, az állam által indokolatlan önkényt megvalósító fellépés idején elkövetett, politikai indíttatást is magukban hordozó cselekmények megítélésével kapcsolatos jogszabály-módosítások szükségességéről szóló határozati javaslat”.
(MNO nyomán)
Frissítés: a felszólalók beszédei:
Morvai: A nemzeti ellenállás vezetői börtönben, Gyurcsányék szabadon
Toroczkai: Ki kell állnunk azokért, akik tenni akartak hazánkért
Budaházy Edda: Hinnünk kell közös erőnkben!