Feladta magát a késeléssel gyanúsított, körözött "B." (azaz Bódi) István. A 16 éves cigánybűnöző a Lokál riportere előtt vonult be a VIII. kerületi kapitányságra, hadd lássa ország-világ, milyen jó fiú ő.
Zoom
Lakatos Bence (b) és Bódi István Tamás (j) - még az is lehet, hogy ott sem voltak
"Édesanyja sírva engedte el. Állítása szerint önvédelemből késelt barátjával, L. (azaz Lakatos) Bencével" - sajnáltatja őket a szennylap. De persze még nincs vége, következik a folytatás a vidáman dalolászó retkekről, akik nem is akartak lányt késelni, csak hát ugye vesztésre álltak... Most meg úgy reszketnek, hogy legjobb lenne megszánni, és már most elengedni szegényeket.
November 12-én este 11 órakor a két későbbi gyanúsított a Népszínház utcai villamosmegállóban jókedvűen dalolászott, amikor egy négyfős társaság beléjük kötött. Szó szót követett, és amikor B. István és társa vesztésre állt, elővették késeiket. Mindketten használták is azokat.
– Az én fiam önvédelemből szúrt. Két nappal ezelőtt a rendőrök az otthonunkban törtek ránk, és onnan vitték el a fiamat. A barátját is keresték, és most úgy döntött, feladja magát – mondta Andrea, a másik fiatalember édesanyja a VIII. kerületi rendőrkapitányság előtt. L. Bencét kedden a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. A társaság tagjai, akik az ügyben a sértettek, komoly sérüléseket szenvedtek, egyikük nyolc napon túl gyógyuló vágással lábadozik.
– Csak védekeztem, és azért adom fel magam, hogy ezt be is bizonyíthassam – mondta a rendőrség kapujában István, aki láthatóan reszketett a rá váró felelősségre vonás miatt.
A rendőrök a tett helyszínén hosszú órákig helyszíneltek, és úgy tudni, a térfigyelő kamera is mindent rögzített, így nem lesz értelme, hogy az érintettek valótlant állítsanak. A napok óta szökésben lévő István nem árulta el, hol bujkált, és azt sem, hogy segítette-e ebben valaki, de úgy tudni, végül a Magyarországi Nemzeti-Etnikai Kisebbségek Érdekvédelmi Egyesületéhez fordult, ahol azt tanácsolták neki, adja fel magát. Száva Vince elnök a fiatalembernek jogi segítséget ígért.
Megható képek is készültek a megtestesült ártatlanság bevonulásáról:
Zoom
Zoom
Zoom
Egy büszke anya - a Lakatosé