Orgazdaság miatt elfogott két embert a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az InfoRádió úgy értesült, hogy az egyik meggyanúsított férfi Tasnádi Péter, akit tavaly ősszel helyeztek szabadlábra.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján tegnap elfogott és gyanúsítottként hallgatott ki egy budapesti üzletembert és bűntársát. Még február 1-jén éjjel egy III. kerületi parkolóból eltulajdonítottak egy jelentős értékű gépjárművet.
Zoom
Tasnádi Péter szeptemberben szabadult
A két gyanúsított tudomást szerzett az ellopott luxusautóról, valamint arról is, hogy a gépkocsit egy férfi keresi. Ismeretlen módon megszerezték az eltulajdonított autót, majd felajánlották ennek a férfinak, hogy meghatározott összegért – 3 és fél millió forintért – cserébe azt átadják neki. Végül abban állapodtak meg, hogy a férfi az eltulajdonított gépkocsiért 500 ezer forintot fizet.
Február 19-én a gyanúsítottak a más által eltulajdonított, azonban általuk anyagi haszonszerzés végett megszerzett autót a megbeszélt helyen átadták a férfinak, aki az autóért cserébe az átadás helyszínén 250 ezer forintot fizetett - tudta meg az InfoRádió Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől.
A nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség és Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársainak közreműködésével az egyik gyanúsítottat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el. A Budapesti Nyomozó Ügyészség jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket, őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatásuk elrendelését.
A szóvivő arra kérdésre, hogy az orgazdaság miatt miért a nyomozó ügyészség jár el, azt felelte, olyan adatok merültek fel, amelyek megalapozzák a nyomozó ügyészség hatáskörét, de erről a nyomozás érdekeire tekintettel nem akart információt adni.
A 24.hu úgy tudja, hogy az egyik gyanúsított Tasnádi Péter, aki éppen Izraelből érkezett haza - fogalmaz az InfoRádió helytelenül, hiszen a zsidóbűnöző pont hazulról érkezett Magyarországra.
Frissítés: házi őrizetben Tasnádi
A nyomozási bíró egy hónapra házi őrizetbe helyezte Tasnádi Pétert, aki ellen orgazdaság és közokirat-hamisítás miatt folytat büntetőeljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A bíróság szerint esetében fennáll a bűnismétlés veszélye.
Az ülés majdnem kétórás késéssel kezdődött, mert Tasnádi ügyvédje azt mondta, hogy még nem látott minden, az ügyészség rendelkezésére álló bizonyítékot, így a meghallgatás el sem kezdődhetett. Tuza Péter hiányolta például a telefonlehallgatási jegyzőkönyveket és az egyéb, titkosszolgálati eszközzel beszerzett adatokat. A bíróságnak ezért először azt kellett megvizsgálnia, hogy fennállnak-e egyáltalán az ülés megtartásának a feltételei. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy ami a védelemre tartozik, az időben az ügyvéd rendelkezésére állt, így az ülés megtartásának nem látta akadályát.
(MTI)
Kapcsolódó: