Magyarország több mint négyszázmillió forinttal támogatja négy iskola és egy kórház újjáépítését a nigériai maiduguri katolikus egyházmegyében - közölte az emberi erőforrások minisztere.
Zoom
Eközben ez egy kismama vacsorája egy budapesti kórházban
Zoom
Egy másik kismama pedig ilyen ebédet kapott a dunaújvárosi kórházban
Balog Zoltán elmondta, hogy Oliver Dashe Doeme maiduguri püspök júliusban látogatott Magyarországra és kért támogatást Orbán Viktor miniszterelnöktől. Nigériában ugyanis a Boko Haram terrorszervezet nem csak embereket gyilkol, hanem tönkreteszi az infrastruktúrát is.
Zoom
Budapesten 10-18 órákat várakoznak a betegek a sürgősségin
A kormány ezért úgy döntött, hogy 420 millió forinttal támogatja az egyházmegye fejlesztéseit – közölte a miniszter, hozzátéve, hogy az erről szóló határozat a napokban jelenik majd meg a Magyar Közlönyben.
(MTI)
Kapcsolódó: