Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök faluja sem marad ki a közvilágítási botrányból, ugyanis Felcsúton is az a társaság végezte a korszerűsítési tanácsadást, amelyik a kormányfő vejéhez köthető Elios-botrány egyik főszereplője – derítette ki a Magyar Nemzet. A felcsúti önkormányzattal szerződésben álló Sistrade Kft. tulajdonosa Hamar Endre, aki a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak jó barátja. Sőt, az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentésében elmarasztalt Elios Innovatív Zrt.-ben Hamar és Tiborcz üzlettársak is voltak - írja a Magyar Nemzet. Alább a folytatás.
A Felcsút önkormányzatának honlapjára feltöltött dokumentumokból kiderül, hogy 2016-ban és 2017-ben az OLAF-jelentésben szintén sűrűn emlegetett Sistrade Kft. készített javaslatokat a világítás korszerűsítésére a Mészáros Lőrinc üzletember vezette falunak. A cég szerepe azért különösen érdekes, mert tulajdonosa, Hamar Endre ellen a 24.hu birtokába került OLAF-jelentés szinte konkrét vádiratot fogalmazott meg.
Zoom
A Fejér megyei község két lépcsőben modernizálta a közvilágítást. Első alkalommal 259 közterületi lámpát cseréltek le ledtechnológiára, majd második ütemben további 96 világítótesttel bővítették a ledes rendszert Felcsúton. Nem mellékes, hogy a dokumentumokból kiderült az is, nem csupán javaslatokat tett Hamar Endre cége, de a Sistrade Kft. üzemelteti a felcsúti közvilágítást is. Ez képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvéből, illetve Mészáros Lőrinc 2016. novemberi előterjesztéséből derült ki. A polgármester azt írta ugyanis: „A rendszer felmérésére, a korszerűsítés műszaki paramétereinek kidolgozására megkerestük a rendszerünket jelenleg üzemeltető Sistrade Kft.-t, amely az előterjesztésemhez csatolt felmérési dokumentumokat készítette el.”
Mészáros javaslatát – a gyakorlatnak megfelelően – ellenvetés és kérdés nélkül fogadta el a felcsúti képviselő-testület. Így meg is kezdték a korszerűsítés előkészítését. Mivel a közbeszerzési értékhatárt nem érte el a beruházás, három cégtől kértek be ajánlatot az első 259 lámpára. Az Elios nem volt köztük, vélhetően az OLAF-vizsgálat miatt. A legkedvezőbb ajánlatot a U Light Kft. adta, ezért Mészáros Lőrinc a cég 13,2 millió forintos ajánlatának elfogadását javasolta, amit hozzászólás és ellenszavazat nélkül egyhangúlag el is fogadtak Felcsút politikusai. Így 2016 novemberében aláírták a szerződést, vagyis a Sistrade javaslata és a szerződés megkötése közt mindössze három hét (21 nap) telt el.
Figyelemre méltó, hogy 2017 nyarán szinte ugyanez a forgatókönyv játszódott le a közvilágítási korszerűsítés második ütemében. Ekkor ugyanattól a három cégtől kértek be árajánlatot, ezúttal 96 lámpatest cseréjére. A műszaki paramétereket szintén Hamar Endre cége dolgozta ki a közvilágítási rendszer üzemeltetőjeként, és ugyanaz a társaság – a U Light Kft., illetve annak egy leánycége – lett a befutó. A megállapodás pedig 2017 szeptemberében született meg.
Érdekes, hogy a nyertes U Light Kft. a honlapján felvonultatott referenciái között nem említi a felcsúti közvilágítási projektet, de a felsorolásban szerepel például Sopron, Komló vagy Mohács. Ugyanakkor Dombóvár is kimaradt a körből, ahol duplájába került a világítás korszerűsítése, ugyanis az eredetileg becsült 110 millió forint helyett a végleges ár 215 millió lett.
Zoom
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
De nem mellékes az a tény sem, hogy több településen is ez a cég vitte a közvilágítási tendert – ami a jelek szerint nem véletlen. A társaság honlapján közölt bemutatkozó szövegben azt írja: „A tulajdonosi kör rendelkezett egy igen erős önkormányzati kapcsolatrendszerrel és piaci ismerettel.” Különben a 2014-ben – „magyar szakmai befektetők jóvoltából” – alakult társaság a Tiborcz Istvánhoz köthető Elioshoz hasonlóan jól megérezte, hogy a közvilágítással érdemes foglalkozni. A U Light Kft. azt is írja magáról, hogy „a cég elindításának apropóját a közvilágításban bekövetkező technológiai bumm – a ledtechnológia előretörése – és az ezzel elérhető nagyfokú energia- és költségcsökkenés lehetősége adta”.
Bár pontosan nem tudni, hogy a tulajdonosi kör mely önkormányzatokkal ápol igen erős kapcsolatot, annyi bizonyos, mára a Pancho Arénához vezető utcában is – ahol egyébként Orbán Viktor háza áll – a U Light Kft. által felszerelt lámpák világítják meg a kormányfő esti sétáinak útvonalát.
Ezeket a Hamar Endre cége által javasolt lámpatesteket egyébként szintén gyártja az a társaság, a Tungsram-Schréder Zrt., amelyik kiváló üzleti kapcsolatot ápol Tiborcz korábbi cégével, az Eliosszal. A Tungsram-Schréder Zrt. a már említett OLAF-jelentésben szintén szerepel, a cég ugyanis az Elios alvállalkozója volt a botrányos közvilágítási projektekben. A jászberényi korszerűsítés alkalmával például a Tungsram-Schréder akciósan adta a lámpákat az Eliosnak, a listaárnál mintegy 63 millió forinttal olcsóbban.
Az egyébként nem világos, mikor kezdődött Felcsút és a Hamar-féle Sistrade kapcsolata, ám Mészáros Lőrinc polgármester egyik 2013-as előterjesztésében már felveti egy esetleges komplett lámpacsere lehetőségét. Felcsút idei költségvetésébe pedig újra beterveztek egy közvilágítási bővítést. Mindez persze csak aprópénz Orbán Viktor kedvenc falujának büdzséjében, hiszen a 2018-as keret 1,2 milliárd forint.

Talán a Felcsúti Nemzetközi Repülőtér pályázati kiírására sem kell már sokat várni
Mint ismert, a kormány nem hozta nyilvánosságra, de a 24.hu megszerezte az OLAF-jelentést, amit azóta cikksorozatban dolgozott fel. Úgy fogalmaztak, hogy a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az uniós hivatal feltárt az Elios-ügyben. A 35 önkormányzati közvilágítási projekt mindegyikénél találtak szabálytalanságot, de 17 esetben arra jutottak, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki. (Ezzel összefüggésben említették meg a Sistrade Kft.-t is.) Például a miniszterelnök vejének korábbi cége már másfél évvel azelőtt egyeztetett a fideszes szekszárdi polgármesterrel a város közvilágításának korszerűsítéséről, hogy az arról szóló pályázatot kiírták volna. A 2012-es csomagba tartozó pályázatokat pedig eleve úgy írták ki, hogy a feltételeknek csak az Elios feleljen meg, vagy az a konzorcium, amelynek tagja a cég. Végül az OLAF azt javasolta az Európai Bizottságnak: a teljes, mintegy 13 milliárd forintnyi uniós támogatási összeget vonják vissza.
Míg a kormány szerint csak egy egyszerű lámpacseréről van szó, amihez Orbán Viktornak semmi köze, addig az ellenzék szerint ez az elmúlt 27 év legnagyobb, a legmagasabb szintig felnyúló korrupciós ügye, amibe más országok kormányai már rég belebuktak volna. Az ügyészség elvileg január óta nyomoz, de házkutatásról, lefoglalásról, tanúkihallgatásról azóta sem hallani. Tiborcz István még a miniszterelnök évértékelőjére is nyugodtan elmehetett, a rendőrség nem háborgatta, így nyugodtan megtapsolhatta apósa beszédét a Várkert Bazárban, amely fölött már javában építik az új miniszterelnöki rezidenciát, nyilván lélegzetelállító esti megvilágítással.
Kapcsolódó: