Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet – mondta Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
Zoom
Fotó: Veres Nándor/MTI
Az államtitkár kiemelte: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki "minden udvariasságon és barátságon túlmenően", központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől – jelentette ki.
Magyar Levente hangsúlyozta: Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a "korrekt és jó viszony" Romániával, hogy "magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben". Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön – mutatott rá.
Az államtitkár szerint most felmerül a kérdés: hogyan tovább, "megkérdőjeleződik Románia szándéka a jó kapcsolatok építése mellett". A román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat – közölte. Hozzátette: egyelőre három-négy könnyebb sérültről tudnak.
Emlékeztetett: mindez abban az országban történt, amely jelenleg az EU soros elnöke, és ahova néhány napja a pápa látogatott el ("testvéri együttélést" ajánlgatva - a szerk.).
Magyar Levente kiemelte: Magyarország azt várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki ezt a gyalázatos esetet, és adjon hiteles magyarázatot arra, hogyan kerülhetett sor a történtekre.
Frissítés: nyugtassuk már le azokat a temetőromboló székelyeket...
Az úzvölgyi katonai temetőnél történt incidensekről tárgyalt csütörtökön telefonon Teodor Melescanu román és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter - közölte a román külügyminisztérium.
Zoom
Ezt írták csütörtök este:
A román diplomácia vezetője arra kérte magyar hivatali kollégáját, hogy küldjenek egy nagyon világos üzenetet a magyar közösségnek a konfrontáció és a feszültségek fokozódásának elkerülése érdekében. Melescanu kiemelte annak fontosságát, hogy a helyi román és magyar közösség által elfogadható gyakorlati megoldásokat találjanak, és hangsúlyozta az egyes államok korlátlan jogát, hogy megemlékezzenek a temetőben eltemetett hőseikről.
A közlemény szerint Teodor Melescanu biztosította Szijjártó Pétert arról, hogy a román hatóságok "minden szükséges intézkedést megtettek", így szükségtelenek "a nem konstruktív külső beavatkozások"...
2. frissítés: még az RMDSZ elnöke szerint is titkosszolgálati akció volt
Ke­le­men Hu­nort, az RMDSZ el­nö­két idézi a V4NA nem­zet­közi hír­ügy­nök­ség. A po­li­ti­kus sze­rint egy­ér­telmű pro­vo­ká­ci­ó­ról volt szó, az in­ci­dens meg­szer­ve­zé­sé­ben volt ka­to­nák, tit­kos­szol­gá­lati tisz­tek is részt vet­tek. (A cikk csak előfizetők számára érhető el, a Ripost szemlézte.)
Kelemen Hunor a Francia Közszolgálati Rádió (RFI) román nyelvű műsorában nyilatkozott a tegnapi úzvölgyi incidensről.
Vandalizmus, barbár cselekedet, hogy betörj egy temetőbe, ráronts az ott imádkozókra, kitépd a földből a kereszteket és kővel dobálózz, azt állítván, hogy a hőseidre emlékezel, akik valójában 10-12 kilométerrel odébb, egy mára elfeledett temetőben nyugszanak.
Az RMDSZ elnöke szerint egyértelmű provokációról volt szó. Civil szervezetek, pópák, tartalékos katonák szervezték meg, köztük Chelaru tábornok. Mircea Chelaru vezérkari főnök volt, és a titkosszolgálat egykori "irredenta szervezeteket figyelő" kémelhárítója.
"Nyilvánvaló, hogy megszervezett támadás volt az élőláncot alkotó emberek ellen. Elfogadhatatlan, ami történt. Románia tegnap megmutatta az igazi arcát" - mondta Kelemen Hunor.
Oláh rendőrség: csak a kapu miatt kell vizsgálódni, oszlatásra nem volt szükség
Rongálás miatt vizsgálódik a román rendőrség az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön történt incidens nyomán. Erről a hatóság sajtóosztálya tájékoztatta pénteken az MTI-t.
A csendőrség tudatta: legfőbb feladatának azt tekintette csütörtökön, hogy megelőzze az erőszakos cselekedeteket és a sírok esetleges meggyalázását, ami erős érzelmi hatást gyakorolt volna a jelenlévőkre.
Az esemény után a Bákó megyei rendőrség vizsgálta meg a helyszínt, és megállapította, hogy eljárást kell indítani a temető kapujának megrongálói ellen. A csendőrség közölte: noha az események alatt feszült pillanatok is voltak, azok nem voltak olyan jellegűek, hogy szükségessé tegyék a tömegoszlatást.
3. frissítés: a bocskoros pimaszság újabb fejezete
Elutasította a bukaresti külügyminisztérium pénteken az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára által megfogalmazott "vádakat" és azok "hangnemét".
A bukaresti külügy az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában azt hazudta:
a magyar tisztségviselők szították a feszültséget, miközben a román fél folyamatosan nyugalomra intett és mindkét közösség által elfogadható, kiegyensúlyozott megoldást szorgalmazott.
Bukarest a katonai temető "nemzetközi" jellegét hangsúlyozta, ahol minden államnak joga van "ott elhantolt hőseire" emlékezni.
A román külügyminisztérium felidézte: korábban is azt kérte a magyar féltől, hogy "tartózkodjon a provokációktól és ne szítson feszültséget", amit szerinte az úzvölgyi helyzet "eltorzított bemutatása, a magyar tisztségviselők nyilvános megszólalásai és közösségi oldalakon megfogalmazott gyújtó hangú bejegyzései tápláltak".
A román fél szerint feszültséget szított az a látogatás is, amelyet "egy magas rangú magyar tisztségviselő" tett a "román fél hivatalos meghívása nélkül" az úzvölgyi sírkertben. Korábban az ellenzéki Népi Mozgalom Pártja a "súlyos konfliktusba" történt magyar beavatkozásaként értelmezte és elítélte azt, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az incidens előtti napon az úzvölgyi katonatemetőben koszorúzott.
A közlemény idézte a közrendet csütörtökön biztosító karhatalmi erők jelentését, miszerint a résztvevők sem egymással, sem a rendfenntartókkal szemben nem folyamodtak erőszakhoz...
Románia – a KKM által péntekre berendelt ám a párbeszédet megtagadó – budapesti nagykövete a bukaresti külügyminisztérium közlése szerint nem utasította el, hogy bemenjen a KKM-be, hanem egy másik, hétfői időpontot javasolt.
A román külügy másfelől maga is tiltakozó jegyzéket juttatott el a magyar félhez, amelyben – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, illetve a Mi Hazánk Mozgalmat nevesítve – azt állítja, hogy "magyar szélsőséges, idegengyűlölő és antiszemita" csoportok engedély nélküli tüntetésén "ismét meggyalázták" a román állami jelképeket Románia budapesti nagykövetségénél és azt követeli, hogy Magyarország vonja felelősségre azokat a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröket, akik nem léptek közbe ennek megakadályozására.
(MTI - Maszol - Agerpres nyomán)